

Város lett Onga!
Július 15-tõl város lett Onga. Az önkormányzat megkapta az errõl szóló hivatalos értesítõt Navrasics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertõl, majd megérkezett Áder János köztársasági elnök aláírásával településünk történetének egyik legfontosabb dokumentuma. A nagyközség július 15-tõl viselheti a címet - jelentette be a július 18-ai sajtótájékoztatón Madzin Tibor polgármester. Az eseményen dr. Mengyi Roland, a Fidesz országgyûlési képviselõje, egyben a megyei közgyûlés elnöke is jelen volt, aki azt mondta: az ongaiak egy erõs város polgárai lettek.
"Óriási dolog, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyedüliként Onga kapott városi rangot, megérdemelte. Kívánom, szokják meg, hogy Onga városában laknak!" - mondta beszédében dr. Mengyi Roland. Mint fogalmazott: egyedülálló, hogy a romló demográfiai adatok ellenére Ongán az elmúlt években nõtt a lakosság száma, ami az ügyes városszervezésnek is köszönhetõ. Dr. Mengyi Roland reményét fejezte ki, hogy ez a dinamikus fejlõdés folytatódhat a jövõben is. A Fidesz politikusa szerint a folyamathoz az is hozzájárult, hogy a település által benyújtott különféle pályázatok kétharmada pozitív elbírálásban részesült, mindösszesen kétmilliárd forinthoz jutottak. "Egy magabiztos, büszke, erõs város tagjai lesznek, gratulálok Önöknek!" - zárta a beszédét dr. Mengyi Roland.
Madzin Tibor polgármester felidézte, hogy a szocialista kormány idején hiába pályáztak, nem nyertek, ezért folyamatosan próbálkoztak, kibõvítették a pályázataikat, és ez a munka most célbaért. Idén tizennyolc másik településsel együtt nyertek. Azt kérte az emberektõl, "legyenek büszkék arra, hogy megkapták a városi rangot. Úgy fogalmazott: mosolyogva állnak a jövõ elõtt, mert komoly beruházások kezdõdhettek el.
A település dinamikus fejlõdése ugyanis elsõsorban a pályázatokon elnyert támogatásoknak köszönhetõ, ilyen például a 3. számú, Onga és Szikszó közötti, 8,7 km-es összekötõ út megépítése, valamint az Onga-Ócsanálos közel 800 millió forintos árvízvédelemi beruházás, ami nagyban hozzájárul az emberek biztonságérzetéhez. Megkezdték a szikszói ipari terület bõvítésének elõkészületeit Onga irányába, ami számos munkahelyet teremt elsõsorban a térségben élõ családoknak. A fiatalokra is gondolnak: tervezik a Görgey Artúr Általános Iskola és Mûvészetoktatási Intézmény 2. számú épületének korszerûsítését is, de polgármester úr szólt a Szociális Szolgáltató Központban zajló felújítási munkákról és az utak korszerûsítésérõl is.
A nagyszabásúra tervezett városavatási ünnepséget szeptemberre tervezi az önkormányzat, egyúttal ez a nap lesz Onga Város Napja is.
- T. L. -