English Deutche Szlovák Román Ukrán

Ongai Kékdaru

TÁNCHÁZ ÉS NÉPI JÁTSZÓHÁZ

 

Tisztelt Ongai Lakosok!

Szeretném megismertetni Önökkel, mit is nyújt ez az általam szervezett rendezvény, melyet 2012 novembere óta tartok az ongai mûvelõdési házban.

 

A játszóházban (Fotó: Szemán Zita)Igyekszem minden korosztálynak megfelelõ elfoglaltságot biztosítani, így a legkisebbek szüleikkel az úgynevezett PULYA-SAROK-ban találhatnak különbözõ népi játékokat, melyek nagy része természetes anyagból készült, a nagyobbaknak pedig különféle ügyességi játékokat tanítok, melyeket régen játszottak Ongán a gyerekek. A kézmûves asztalnál mindig az adott jeles naphoz kapcsolódó különbözõ féle tárgyat lehet készíteni, itt is figyelembe véve az óvodás és iskolás korosztályt. Közben népmeséket, népi mondókákat, népdalokat hallgatunk, melyek többször hallva kedvelté válhatnak számukra.

 

Ezután kezdetét veszi a mulatozás, melyet a gyermektáncházzal kezdek, természetesen a szülõk bevonásával, hiszen ha a gyermek látja, hogy szülei szívesen játszanak, akkor az lehet a legnagyobb motiváló erõ.

 

Elsõsorban ongai és borsodi népi játékokat tanítok, de más tájegységekkel is ismerkedünk. A közös játékok után a gyerekek már felszabadultan, önállóan keresnek elfoglaltságot maguknak, illetve kedvükre ehetnek, ihatnak a kis kínáló asztalnál. Kedves emlék számomra, hogy a Márton- napi libazsíros falatkák mennyire ízlettek a gyerekeknek! 

 

Ezt követõen kezdõdik a felnõttek táncháza, melyen különbözõ tájegységek táncait próbálhatják ki egyszerûbb lépésekkel, mely ott, helyben elsajátítható, és együtt táncolva nagyon élvezetes és szórakoztató. Ehhez nem kell más, csak jókedv és jó társaság! Legutóbb már népdalokat is tanultunk együtt, mint régen a fonóban.

 

A novemberi foglalkozáson (Fotó: Gondos Andorné)Azt gondolom, szükség van Ongán egy olyan helyre és rendezvényre, ahol rendszeresen találkozhatunk egymással, gyermekeink összebarátkozhatnak, ahogyan mi magunk is. Hiszen itt valóban együtt játszunk, beszélgetünk, táncolunk, kikapcsolódunk, megismerkedünk azokkal a régi játékokkal, hagyományokkal, melyeknek régen és ma is közösségformáló ereje volt! A népi játékok az egész személyiséget fejlesztik, lélektani és társadalmi szerepük van. Ezeket szeretném közel vinni a családokhoz. A gyerekek már most kedvet kaphatnak a néptánchoz, melyet az óvodában, iskolában, késõbb pedig a hagyományõrzõ csoportban is folytathatnak. Itt szeretném elmondani, hogy most már hivatalosan is megalakult az Ongai Hagyományõrzõ Néptánccsoport, melybe bárki, bármikor bekapcsolódhat, ha elég elhivatottnak és ügyesnek érzi magát. Már több rendezvényen felléptünk, és további felkéréseink vannak, melynek nagyon örülök. Ez is azt mutatja, hogy igény van erre Ongán.

 

Kiknek javaslom a táncházat? Nos, szerintem ez az a hely, mely minden korosztályt összehozhat, tehát kortalan! Idõs és fiatal egyaránt megtalálhatja benne a neki tetszõt. Nem kell ehhez nagy tánctudás, csak jókedv és jó társaság!

 

A régi világban mindenkinek meg volt a maga feladata, így öröklõdtek kulturális javaink, a gyerekek megismerhették saját gyökereiket. Ezek mára elhalványultak, ezért tartom fontosnak népi értékeink továbbadását, megmentését. Remélem, sokan kihasználják majd ennek lehetõségét ezeken a napokon, melynek idõpontjait szórólapokon teszem közzé.

Az õszi és téli idõszakban a mûvelõdési házba, tavasszal és nyáron pedig a falumúzeum udvarára várom szeretettel a játszani, táncolni és énekelni vágyókat!

 

Végül Lengyel György szavait szeretném idézni: "A népi hagyomány századokon át fejlõdött és ez a fejlõdés nem állhat meg. A régi tovább él az újban, s az új magában hordja a még újabb csíráját."

 

Nem utolsó sorban szeretném megköszönni a családomnak, szüleimnek, barátaimnak és mindazoknak a segítségét, akik támogatják elképzeléseimet!

 

- Szabadosné Hornyák Anikó -

Pálinkaverseny és képzések



Kiállításhoz kapcsolódó eszközök beszerzése a Darvas Közösségi Ház és Múzeumba

Kiállításhoz kapcsolódó eszközök beszerzése  Darvas Közösségi Ház és Múzeumba

XII. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny megrendezésének támogatása


XII. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny megrendezésének támogatása

Quintessence projekt nap - a pálinkaverseny aranyérmes pálinkáinak és helyi termékek bemutatkozása


PÁLINAKMÚZEUM KIALAKÍTÁSA ONGÁN

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével Onga városában

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével Onga városában

Ongai termelői piac

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
    

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

916681

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...