Válogatott focista településünkön
Községünkben mindig is nagy érdeklõdés követte a labdarúgást. Helyi labdarúgó csapatunk a B.-A.-Z. megyei I. osztályban szerepel és iskolánk tanulói is rendre szerepelnek iskolák közötti bajnokságokban. Mindezek ismeretében talán törvényszerû, hogy egy igazán nagy tehetség is felbukkan községünkben. Tucsa Róbert személyében utánpótlás válogatott labdarúgó járja az utcáinkat. Talán õ lehet majd az, aki igazán sokra viszi ebben a gyönyörû sportágban, öregbítve kicsit községünk jó hírét is. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatják.
– Üdvözöllek, és enged meg, hogy gratuláljak ehhez a remek teljesítményhez. Mesélj kérlek arról, hogy csöppentél bele a labdarúgás világába.
– Köszönöm szépen. Óvodás koromban történt, hogy édesapám megkereste egyik ismerõsét, Tósa Krisztiánt (jelenleg is az OKSE labdarúgója), hogy segítsen abban, hogy Diósgyõrbe egy edzésen részt vehessek. Õ volt az, aki elvitt Vitelki Zoltán edzésére, ahol megfeleltem, és onnantól kezdve diósgyõri labdarúgónak mondhatom magam.
– Kicsit mesélj magadról, milyen poszton játszol, mit tudhatunk meg rólad.
– 5 évesen kezdtem el focizni Vitelki Zoltánnál. Akkor még centerként kezdtem. 3 év múlva új edzõm lett, Sárréti Géza. Géza bánál is a támadó szekcióban szerepeltem. 2 év múlva Szentiványi Istvánhoz kerültem, ahol kezdetben szintén csatárt játszottam, majd visszatett középpályára, és nála kerültem elõször a védelembe. Innentõl kezdve ez lett a végleges posztom. A következõ edzõm Kriston István volt (OKSE igazolt labdarúgója volt), ekkor kerültem be elõször a válogatott keretbe. Jelenlegi edzõm pedig György Gábor. A válogatott karrierem is az õ edzõsködése alatt kezdõdött. Svájc ellen húzhattam fel elsõ alkalommal a válogatott mezt, aztán Olaszországba kellett volna utaznom a válogatottal, ám sajnos ez az út egy sérülés miatt nem jött össze. A válogatottban én voltam az egyetlen, aki a keleti országrészbõl került be.
– A válogatott mérkõzés hol volt?
– Telkiben, az MLSZ edzõközpontjában játszottunk.
– Mesélj, kérlek a régiós válogatottságodról!
– Egy tornán vettünk részt Olaszországban, ahol a 14. helyet szereztük meg. Az összeszokottságunk hagyott némi kívánnivalót maga után, szerintem emiatt nem sikerült jobb eredményt elérnünk. A csapatnak én voltam a csapatkapitánya.
– Hol figyeltek fel rád, hogyan sikerült a válogatottság közelébe kerülni?
– Három válogatás történik, mind a három Tiszaújvárosban. Ezeken kell túljutni. Ha mind a három válogatón sikeresen szerepelsz, akkor kell nyáron Telkibe utazni. A válogatók során sok edzõ árgus szemekkel figyel és jegyzetel, majd az õ feljegyzéseik alapján választják ki a megfelelõ embereket a válogatott számára.
– Miben változott a megítélésed Diósgyõrben azok után, hogy válogatott lettél?
– Sokkal többet várnak el teljesítményben tõlem. Nem a saját korosztályomba játszatnak, hanem rendre az egy évvel idõsebbek között szerepelek. Egy héten heti 7 edzésem van, 5 a csapatommal, 2 pedig egy speciális tehetséggondozó edzés, amely során délelõttönként kiválasztják a különbözõ korosztályokból a tehetséges gyerekeket és nekik tartanak külön
foglalkozást. Hétvégén pedig játszom az U16-ban, majd ha nem ütközik a meccs a saját korosztályos csapatom meccsével, akkor ott is lehúzok egy félidõt. Ha messzire utazunk,
akkor viszont már a meccs elõtti napon a helyszínre érkezünk, ahol általában kollégiumokban, de van, amikor panziókban szállásolnak el bennünket.
– Nagyapád révén a helyi labdarúgáshoz is közöd van.
– Nagyapám az OKSE elnökségének a tagja, alelnök tisztségben. De nem csak miatta kötõdöm ide, hanem a két legjobb barátom is Ongán játszik, Novák László és Urszin Attila, õk az U19-es csapat tagjai. Ha idõm engedi, ki szoktam járni a meccsekre megnézni õket, vagy akár a felnõtt csapatot is. Nyaranta szoktunk csapatösszetartást, évértékelõt szervezni a helyi sportpályán, ahová mindig nagy örömmel jönnek a csapattársaim, edzõim. Itt el szoktunk focizgatni, amíg nagypapám fõz egy ebédet. A közös foci után tartunk egy évértékelõt, majd elfogyasztjuk a finom ennivalót. Mindig nagyon jó hangulatban telnek ezek a délelõttök.
– A családból ki az, akitõl a tehetségedet örökölhetted?
– Nagyapám focizott versenyszerûen, szintén hátvéd volt. Õ az, aki mindig mondja nekem,
hogy jobban kellene csinálnom, keményebben, tegyem magam oda jobban. A legnagyobb szurkolóm õ, de õ a legnagyobb kritikusom is. Nagyon sokat köszönhetek szüleimnek is. Velük nagyon jó a kapcsolatom, mindent meg tudunk beszélni, számíthatok rájuk mindenben. Õk nagyon fontosak, mindent megteremtenek, amire szükségem van.
– Hogyan töltöd el a szabadidõdet?
– Általában a haverokkal vagy a barátnõmmel vagyok. Novák Lacikáékkal rendszeresen tartunk Xbox bajnokságokat, ahol különbözõ játékokban mérjük össze tudásunkat. Szoktam kijárni velük focizni a Vermekbe is, ahol rendre jó mérkõzéseket játszunk, több helyi fiatallal. Mivel, mint minden hasonló korú fiatalnak, nekem is kell azért iskolába járnom. A Miskolci Magister Gimnázium tanulója vagyok, amely gimi a DVTKnak partnere. Ide jár több csapattársam is. A rugalmas órarend miatt nincs olyan problémám, hogy nem tudok megjelenni edzésen, vagy mérkõzésen.
– Végezetül, mi az, amit üzennél azoknak, akiknek szintén mindenük a labdarúgás, és õk is minél messzebb akarnak eljutni?
– A legfontosabb, hogy nagyon komolyan kell venni mindent az elejétõl fogva. Nem szabad egy edzést sem kihagyni. Mindent alá kell rendelni a dolognak, és ami a legfontosabb, ha egyszer kiterveltél, megálmodtál valamit, akkor arról az útról már nem szabad letérni, ki kell tartani, és dolgozni keményen azért, hogy végig tudd járni a kijelölt utat. Ha ez sikerül, akkor sikeres lehetsz abban, amit választottál.
– Köszönöm szépen, és további sok sikert a pályafutásodhoz!
- Varacskai István -
