Térségi elérhetõség javítása
Október 10-én került átadásra a megújult Onga és Szikszó, illetve Kazincbarcika és a Múcsony közötti összekötõ 2606-os és 3701-es jelû útszakasz.
Az összesen 8,7 kilométeres szakasz nyáron lezajlott teljes felújítása közel 604 millió forintból, az Észak-magyarországi Operatív Program keretében valósult meg az elmúlt hónapokban. Az új Széchenyi Terv megvalósítása során a területfejlesztéshez tartozó Észak-magyarországi Operatív Program útfelújítási projektek gazdája a Magyar Közút Nonprofit Zrt volt.
Az ünnepélyes átadó ünnepség helyszíne Onga volt, ahol Madzin Tibor, Onga nagyközség polgármestere, majd Füzesséri József, Szikszó polgármestere, Szõke József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mûszaki vezérigazgató-helyettese és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., megyei igazgatója mondta el ünnepi gondolatait. Az átadó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Ódor Ferenc, térségünk országgyûlési képviselõje is.
Az út birtokbavételét a mûvelõdés házban fogadás zárta.
Polgármester úr ünnepi beszédét alább olvashatják a tisztelt olvasók.
„Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Dr. Ódor Ferenc országgyûlési képviselõnket, Füzesséry Józsefet Szikszó város polgármesterét, Szõke Józsefet, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mûszaki vezérigazgató-helyettesét, az elektronikus és az írott sajtó jelenlévõ képviselõit, meghívott vendégeinket, valamint minden kedves jelenlévõt.
Hölgyeim és Uraim!
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott Észak-Magyarországi Operatív Program 2009–2013-as akciótervének keretén belül a Szikszó–Onga, 3701 jelû összekötõ út felújítási munkái befejezõdtek. Az út felújítási programját, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. projektgazdaként irányította, megoldotta a projekt elõkészítését, a tervezõ és kivitelezõ kiválasztását.
Elkészíttette a kiviteli terveket, ellátta a mûszaki ellenõri feladatokat, valamint, a teljes adminisztrációt, a monitoring, a projektmenedzsment és az elszámolás felelõsségteljes munkáját.
Az Onga–Szikszó összekötõ út, az utóbbi évek árvizei és a 37-es számú fõút forgalomelterelése során igen komoly igénybevételnek volt kitéve. Az út erõsen megrongálódott, kátyússá, egyenetlenné, hullámossá vált. A burkolat széle sok helyen letöredezett, az útpadka kimélyült. A gépjármûvel és a kerékpárral közlekedõk számára is kényelmetlenné, sõt balesetveszélyessé vált az útvonal, így a felújítás igencsak idõszerû volt.
A burkolat felújítása és megerõsítése mellett megújultak a buszmegállók. A szintbeigazított, esztétikus megjelenésû buszöblök, a közösségi közlekedést használók körében is növelik a mindennapok komfortját. A kivitelezõk kiszélesítették az úton található hidat, rendezték és kitisztították az árkokat, átereszeket, továbbá nem maradt el az útpadka felújítása sem.
A korábbi állapothoz képest, hatalmas könnyebbség és elõny az elkészült útszakasz, amely jelentõs átmenõ forgalmat is kiszolgál, ezáltal térségi jelentõsége sem elhanyagolható.
Összehasonlíthatatlanul jobb utazási és forgalombiztonsági feltételek teremtõdtek meg az erre közlekedõknek és nem mellékesen, Onga, Ongaújfalu és Ócsanálos lakóinak. Tisztelet, hála és köszönet az építõknek, építtetõknek.
Végezetül Márai Sándor gondolatait idézem: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetõségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdõbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célba. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél elõtt.”
Köszönöm, hogy meghallgattak!”
- T. L. -