Trianon megemlékezés!
A 94. évvel ezelõtti gyászos eseményekre emlékezett a város önkormányzata és lakossága június 4-én 18.00 órától, a Berzsenyi utcai Történelmi emlékpark a Trianon emlékmûvénél.
Az emlékezõ mûsor részeként az Éltetõ Lélek Irodalmi Kör Egyesület tagjainak elõadását tekinthették meg a jelenlévõk. Az egyesület vezetõje: Várhelyi Krisztina. Szereplõi: Asztalos Julianna, Csáti Ersók Károly, Dr. Hortai Rita, Kocsisné Heiler Éva és Máger Ágnes. Zene: Dr. Romhányi Róbert, ének: Dr. Romhányiné Papp Mária és Bognár Lili Janka. Lili mellett városunkból még Juhász Anna (vers) lépett fel a rendezvényen.
Dr. Madzin Tibor polgármester és Farkas Lászlóné jegyzõ az önkormányzat nevében, míg Karabinszky Géza a FIDESZ helyi alapszervezetének képviseletében koszorúzta meg az emlékmûvet.
Alább Madzin Tibor polgármester úr emlékezõ gondolatait olvashatják:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégek! Onga Város Polgárai!
Emelkedett lélekkel állunk itt, Onga Trianon emlékmûve elõtt, békés szándékkal, de eltökélten, a magyar megmaradás akaratával, hazánk és nemzetünk iránti szeretettel.
Jó hét évtizeddel ezelõtt létezett egy kis könyv, amely három határt is megjárt. Három országban, háromféle állampolgárságú iskolás kezében fordult meg. Mégis mind értették, mert ugyanaz volt az anyanyelvünk. Mindannyian magyarok voltak.
"Ezzel a szabadnak maradt magyar testvéreinktõl ajándékba kapott könyvvel mi már tisztára mostuk lelkünket a cseh rabság szennyétõl. Most továbbküldjük nektek erdélyi testvérek, hogy töltse be ezt a nagy hivatást nálatok is. - Az 1940. év boldog õszén a beregszászi magyar ifjúság." Ez állt az elsõ oldalán annak a könyvecskének, amely Budapestrõl indult, megjárta a Felvidéket, majd onnan továbbadták Erdélybe. Nemcsak egy könyv volt ez, hanem fáklya is. Címe: Az örök Magyarország lángja.
A XX. századba az ezeréves fennállását esztendõk óta ünneplõ, büszke, ereje teljében lévõ ország lépett be. Soha ilyen rövid idõ alatt, ennyi maradandó dolog nem épült Magyarföldön, mint ezekben az években. A millenniumi földalatti, a Vajdahunyad Vára, és az Országház Budapesten, a földkerekség elsõ elektronikus közvilágítása Temesváron, a GANZ csúcstechnikát képviselõ villamos mozdonyai, mind a gyarapodó magyarság, vidám, magabiztos üzenetei voltak a világ számára. Az önérzetét visszaszerzett nemzet derûlátóan tervezgette jövõjét: az 1920-as olimpiát, a csángó-segítõ programot, újabb utak és vasutak építését. Rákosi Jenõ már 30 millió magyart álmodott a Kárpátok gyûrûjébe. Senki nem sejtette, hogy a holnap küszöbén, már ott settenkedik a rettenetes tragédia.
A nagy háború után rászakadó iszonyat, rémült döbbenetbe dermesztette a nemzetet. Soha ennyi rágalom, soha ennyi gyalázkodás, soha ilyen elementáris gyûlölet nem zúdult még népre, mint 1918. pokolbeli õszétõl a magyarságra.
A bosszú sûrû, sötét légkörében, a trianoni hentes pulton húzott határokkal szétszabdalták Szent István 1000 éves országát.
A neves történész, Padányi Viktor 14 esztendõs volt 1920. június 4-én, és így emlékezett vissza arra a napra:
"10 órakor növénytanóra kezdõdött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést mint szokta, hanem lehajtott fõvel meredt maga elé, egy hosszú percig. És akkor megkondultak a harangok, Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek a felsõ sarkában még ez a név állt: a Magyar Szent Korona országainak politikai térképe, és felakasztotta a térképállványra, és mindezt egyetlen szó nélkül. Aztán megállt elõtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elõlünk, és nézte olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amelyet mi még soha nem láttunk száraz, és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az elõtte álló, szürkülõ hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülrõl behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: "Consummatum est". 54-en voltunk, 54, 14 éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább. Leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint, kongtak a harangok. Ilyen csönd még sosem borult a Kárpát-medencére. Csak a harangoknak és a félárbócra eresztett lobogóknak lehetett szava e percekben. Míg végül a lelkekbõl fel nem tört az örök fogadalom: NEM! NEM! SOHA!"
Hárommillió-négyszázezer magyar ember került, egyik napról a másikra idegen uralom alá. Megkezdõdtek az elszakított területen élõk máig tartó kálváriás évtizedei. Az új hatalom hol keményebb, hol diplomatikusabb eszközökkel, de szüntelenül arra törekedett, hogy a zsákmányul ejtett földdel együtt kapott magyarokat leradírozza a térképrõl. A közönséges népirtástól, az elûzetésen, kitelepítésen át, a kulturális intézmények és iskolák bezárásáig, magyar falvak porig rombolásáig, széles skálán mozogtak az eszközök.
Trianonban az Antant könyörtelen döntnökei, minden idõk legigazságtalanabb, cinikusan békének nevezett diktátumát kényszerítették Magyarországra.
A világtörténelemben nincs példa még egy ilyen lelkiismeretlen, felelõtlen, etnikai, gazdasági és geopolitikai kontármunkára.
Az ország területének csaknem 3/4 -ét elveszítette. Szénbányáink 1/3-a, hévízforrásaink és ásványvizeink 70, vízerõmûveink 95%-a veszett el. Magyarország Trianon óta szorul épületfa behozatalra, hiszen erdeinknek szintén csaknem 90%-a került idegen uralom alá. A valaha világjelentõségû magyar sóbányászat egyik pillanatról a másikra megszûnt, hiszen kivétel nélkül valamennyi sóbányánkat elvették. Az 1989 után bezárt, nagy nehézipari központok veszteségét nagyrészt a méregdrágán importált vasérc magas költségei okozták. A Trianon elõtti Magyarországon, évente több mint 2 millió tonna vasércet termeltek ki, ma egy grammot sem, mert az összes bánya elcsatolt területre esik.
Azelõtt esztendõnként3000 kgaranyat és30.000 kgezüstöt hoztak fel a magyar bányákból. A békediktátum értelmében egytõl-egyig mindegyiket elvesztettük. A határok nemcsak igazságtalanul, hanem számos esetben, hihetetlenül dilettáns módon is lettek meghúzva. A békekonferencia térképein csöppnyi patakokat, ereket is hajózhatónak jelöltek. A trianoni határ nem egyszer a szó szoros értelmében szakított ketté városokat, utcákat, családokat, otthonokat, egyszerû parasztemberek kicsiny szántóföldjeit.
Trianon nem a múlt! 94 esztendeje szigorú, könyörtelen jelen idõként veti árnyékát a magyarságra. A mai napig vérzõ seb az ország megcsonkított testén. Ám a lélek e megkínzott testet még nem hagyta el.
Hazánk feldarabolása történelmünk legnagyobb tragédiája! Ám e csapásnak nemcsak szenvedést, megaláztatást és elnyomást köszönhet a magyarság. Trianon felzendülõ tárogatóként ébresztette fel milliókban, az összetartozás, az egymásrautaltság szinte már feledésbe merülõ érzését.
Ha Tamási Áron, Reményik Sándor, Wass Albert, vagy Sajó Sándor nem kényszerül saját szülõföldjén kisebbségi sorba, talán soha nem születnek meg lélekemelõ remekmûveik. Így vált a szenvedés költészetté, soha nem érzett szeretetté. Így írhatta meg Nyírõ József holtában is könyve utolsó fejezetét. Így költözhettek szívünk közepébe hegyek, fenyvesek és a világnak oly sok apró részlete, a léleknek apró rezzenései, amit e tragédia nélkül észre sem vettünk volna soha. Meggyötört testben, erõsödõ lélekként egy egész nemzedék ébredt rá arra, hogy hová is tartozunk valójában.
Ahogy Reményik Sándor, kell, hogy mi is meglássuk az örök lényeget: "Mert test az ország és a lélek a nép!"
A szentlélek egyesítõ ereje érintsen meg mindannyiunkat, és a Magyarok Istene segítsen bennünket!
- Madzin Tibor polgármester -
