

Dr. Csókay András idegsebész elõadása
2013. október 15-én, kedden este 18.00 órai kezdettel Magyarország egyik leghíresebb agy- és idegsebésze, dr. Csókay András tartott elõadást településünkön. A program a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárellátási szolgáltató rendszer támogatásával valósult meg. Az elõadás címe: A spiritualitás és kultúra hogyan segíti a kreatív ötletek keletkezését - volt.
Csókay professzor nevével, mint nemzetközileg elismert szaktekintéllyel az elektronikus és nyomtatott média révén korábban már többször találkozhattunk: szakmai téren nevéhez fûzõdik a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére kidolgozott ún. "éralagút"- technika kifejlesztése, amivel az agysérültek túlélési esélyei jelentõsen megnövekedtek.
Neve egyházi berkekben sem ismeretlen, hiszen dr. Csókay András keresztény fõorvosként gyakorolja praxisát. Páciensei, volt betegei, de még kollégái közül is sokan csak "imádkozó orvos"-ként ismerik.
Egy pár szóval szeretném bemutatni vendégünket.
1956-ban született, a Mûszaki Egyetemen 1980-ban szerzett építészmérnöki diplomát, ezt követõen 3 évig dolgozott mérnökként. Feleségét Daniellát 16 évesen ismerte meg, közben mindketten egyetemet és fõiskolát végeztek. Öt gyermek édesapja. 1989-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán orvosi diplomát szerzett. Rezidensként az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben dolgozott. Szakorvosi tevékenységét az Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézetben kezdte. Ott dolgozott 2003-ig, majd a Szombathelyi Markusovszky Kórház majd a Fõvárosi Szent János Kórház idegsebészet osztályvezetõje lett. 2010-ben került Miskolcra, ahol osztályvezetõ fõorvosként dolgozott, azonban ez év augusztusától újból Budapesten, a Honvéd Kórházban lett osztályvezetõ fõorvos.
Szakmai sikereinek elismeréseként 2005-ben Prima Primissima közönség-díjat kapott. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehetett át.
A súlyos traumás agyduzzadás kezelésére az úgynevezett éralagút-technika módszert és további koponya-térnyerési technikák új mûtéti megoldásait fejlesztette ki.
A 2013. évi tanévben a Semmelweis Egyetemen istenhit és orvostudomány tematikát tanít. Hogyan segíti a kultúra és a vallás a belsõ világunk gazdaságát, ami alapfeltétele a kreativitásunknak. Hit szerepe az orvos számára a nehézségek elviselésében - ami a jelen elõadáshoz is kapcsolható.
De nem csak gyógyít, tanít, könyveket is ír. A teljesség igénye nélkül egy pár megjelent könyvének a címe: Alagút az agyban, A hit nem elméleti kérdés, Magyarság a hivatásunk, Bátorság az örömhöz, Ha Isten velünk, ki ellenünk?, Agysebészet rózsafüzérrel.
A megjelent vendégek egy ismert ember átalakult világnézetét tapasztalhatták meg. Az elõadás egy emberi életrõl szólt, mibõl mivé alakult át a hit segítségével. Beszélt múltjáról, tékozló életérõl és megtérésérõl, amiben partnere volt rengeteg kitartással felesége, Daniella. Igaz, ehhez szerintük sajátos "szerelmi háromszögre" van szükség, melyben a harmadik fél Isten. Az ötgyermekes házaspár életében ugyanakkor volt idõszak, amikor ez a kifejezés evilági értelmében volt igaz rájuk. Kapcsolatuk ma már arra példa, hogy Isten, ha úgy tartja kedve, a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Így beszélt önmagáról: "A mérnökségben nem találtam meg a hivatásomat, aztán az orvosi hivatással ugyanabba a kátyúba jutottam. Az orvoslásban éppúgy kiégtem, mint a mérnökségben, és képtelen ötleteim támadtak, például el akartam menni fogorvosnak, hogy több pénzt keressek. Akkor találtam meg a hivatásomat, amikor rátaláltam Istenre. Óriási vargabetûk voltak az életemben 42 éves koromig. Megtérésem 1998. december 12-én történt. Azóta próbálok keresztény tanúságtevõként élni." Tanúságtevõ elõadásokat az ország számos pontján tartott az eltelt években, amely az orvostudomány és a hit kapcsolatáról szólnak. Egy ilyen elõadásnak voltunk tanúi Ongán is.
Köszönöm azoknak az embereknek, akik megtisztelték az elõadót, és eljöttek meghallgatni a nem mindennapi elõadást!
- Gondos Andorné könyvtáros -