Csokonai és Onga
1801-ben Csokonai Vitéz Mihály többször is Ongára látogatott, ahol már a korábban is megfordult (pl. 1793-ban). Itt lakott sárospataki barátja és iskolatársa, az ongai földbirtokos Puky István. Puky Darvas Annát feleségül véve került a faluba. Birtoka volt Gesztelyben és Igaron is.
Csokonai és Puky barátsága a pataki évek után sem szakadt meg. 1800. december 20-án így írt a költõ volt iskolatársához: "Felétek akartam Derzsrõl visszajönni; de az elmúlt. Vetted-é az útamba Madarasról Martolcsi uram által hozzád írott levelemet? Mert vártam, a kosarat, kalapot s az utolsót, most vásárkor Szikszóra kiküldhessem... Mikor hazaérkeztem, már akkor elküldötte a tekintetes nagyasszony Ongáról a szõlõvesszõket és a mondolafákat. Az elõbbek felette fájinok, az utolsóbbak kár, hogy alig haladják meg nagyságokkal a te angyalocskád cserépbéli mályváját. De ne nevess... tetõled pedig kérnék, vagy instálnék -tudod-e mit? amit az õsszel már említettem, t.i. - egynehány berzencei szilva- és ákászfa csemetét, ha a föld fagya engedi, most, ha pedig nem, tehát vásárkor. Alázatosan köszöntöm a tekintetes nagyurat... Csókolom kezeit az én kedves ifjasszonykámnak, tégedet pedig, lelken szerette kedves Barátom uram (humullimus servus!) ölellek. Éljetek kedveseim! s tovább is szeressetek!"
Az elkövetkezõ két évben Puky hol nagyapja udvarházában Tiszaigaron, hol Ongán, hol saját gesztelyi házában fogadta költõ barátját. 1801. január 13-án Debrecenbõl Csokonai ismét Ongára ír levelet volt "correpetitortársának": "... Így hát bizonytalan létemben legjobbnak tartottam, ha Ongára írok, mert ott elõbb-utóbb megtalálod írásomat. ... az Abderitákat küld ki Szikszóra. A kosarat is várnám. Élj kedvesed ölében, s a boldogság mosolyogjon reátok."
Látható, hogy a jó barátokat nem idegenítette el Puky házassága. Csokonai szerette a jólelkû Darvas Annát. A fiatal házasok is kedvelték a fiatal költõt. Nem mulasztották el közölni tartózkodási helyüket Csokonaival: "Elég az, hogy én már szabad emberré lettem. Míg már a házam elkészül hol itt, hol Ongán töltöm az idõt. Innen január 18-án indulok Ongára és ottan mulatok február végéig, így oda postán per Tokaj-Miskolc a legbizonyosabban elvárom leveledet. Sokszor megvidámít bennünket az én kedves feleségem jó szive és nyájas velünk mulatozása. Szivesen köszöntet mostan is Tégedet, hogy minél elõbb felszentelhessük Tusculanumunkat a barátságnak. Sokáig élj és szeresd barátodat Pukyt."
1801. június 26-án így ír Nagy Gábor barátjának a költõ: "Barátom! Engem Puky úr és Darvasné asszonyság elragadván elragadtak Pozsonyba, és onnan felvisznek Ongára: megengedj, hogy véled nem útazhatok, hanem Patakon összehoz a jó Isten ..."
1801 nyarán tehát Csokonai Ongán vendégeskedett barátjánál. Innen utaztak együtt Aggtelekre, Sárospatakra, Tokajra és Regmecre. Az utazás kezdetérõl így számolt be anyjának 1801. július 19-én Ongáról keltezett levelében: "Szerencsésen felérkezvén Ongára Puky István barátommal, 5-én Ragályra mentünk, Ragályi Gedeon urat, a Gömör vármegye vicenótáriusát, mint régi jó barátunkat meglátogatni, aki azt a szívességet cselekedte velünk, hogy maga kocsiján és költségén elvitt Aggtelekre, a híres Baradla nevû barlangnak megvizsgálására..."
Egy másik Ongán keletkezett levélben arról ír, hogy Pukynak a háza építése miatt nincs pénze, hogy megvegye tõle a Vályi kötetét, ezért felajánlja Nagy Gábornak, hogy: "ha magad jobb situatióba vagy, adj érte, amit akarsz: felsegéllesz nyomtattatásomban, melly után most fáradozom."
Csokonai Ongán - itt tartózkodása alatt - írt versérõl így nyilatkozott: "Ongán szerzett kis versemben vallomása a báró urak családja iránt mély és igaz. - És ha a báró úr mûvészlelke, keze megalkothatja a fõiskola nagy jótevõinek, a két Paloczy-Horváth testvérnek emlékmûvét, engedjék meg, hogy az én mûvészetembõl is alkothassak emlékszobrokat versben, a haza jótevõirõl is, úgy hogy századokra szólóak legyenek. Az én ongai kis versikém nem más mint az írói és mûvészlelkeknek s a Haza nagy jótevõinek - félistenekként - való minõsítése, megbecsülõ, egyszerû apotheózisa. Stílszerû, hogy ennek kinyilvánítása itt szülessen meg Ongán, Zsolca szomszédságában." Az itt írt vers címe: Tisztelõ versezet (Báró Vay Miklósnak), melyet 1801. december 10-én szignált a költõ.
A két barát levelezése a késõbbiekben is folytatódott. Puky a születendõ gyermekérõl, a felépült gesztelyi Tusculanumáról tudósította Csokonait, míg a költõ debreceni életérõl ír a levelekben. Személyes találkozójukra a késõbbiekben Gesztelyben került sor.
Egyik 1793-as verse az ongai kocsmát és annak "nem akármilyen közönségét" is megemlíti.
Trocheus lábakon
Jer, Kazinczym, jer, öleld meg e sorokba hívedet,
Aki ilyen néma szókkal jött köszöntni tégedet.
Honnan? - azt kérded - talám a Debrecen vidékirõl?
Óh nem! a hernádi võlgynek borba fürdött szélirõl,
Hol van a magyar hazának vetve boldog Édene,
Melybe múlat, melybe ébreszt víg örömnek istene.
Mint vetõdtem e megáldott fõldre? azt ha kérdezed,
Erre vitt csupán csak, édes emberem, saját kezed,
Oly hatalmas volt fogása, úgy lefogtak újjai,
Hogy követni Debrecenbõl kéntelen Csokonai,
Óh de, óh, minõ keserve lett az õ múzsáinak,
Amidõn nyomát se lelték ez helyen Kazinczynak:
Feltevék ezért magokba, hogyha fel nem leltenek,
Menjenek Nagy Sámuelhez, tõle hogy hírt végyenek.
A nap a magas tetõk közt hintaját már feltolá,
A pirosló estve útját bársonyával rajzolá.
Kezde a sötétes éj is vonni gyászos szõnyeget,
A szemektõl eltakarja a mezõt s a kék eget.
Mit csináljak? merre tudjak menni Miskolcon s hova?
Estve van - mind esméretlen - így futék ide s tova.
Nincsenek sehol barátim - így hiába fáradék!
Bús sohajtással tehát ez helynek is búcsút adék.
Estve késõn a hegyek közt útamat vitték magok
A setét felhõkbe látszó tíz-tizenkét csillagok.
Egy magyar korcsmába botlék Onga mellett s bémenek,
Hat leányi egy banyának a kucikba ûltenek.
Nagysokára, hogy kifútta már magát az agg madám,
Gazra fektetett; de pénzem néki mind ezért adám.
Másnap a nedves homálynak gyásza hogy fénnyel derûlt,
Rózsaszínnel a hegyormon már a hajnal felkerûlt:
A letördelt tengerik közt éppen úgy menék elé,
Mintha Kármelt látni mentem volna a szent fõld felé.
Végre Szikszó városába, mint zarándok, béjuték,
S klastromunk házába ottan gvárdiánunkhoz futék.
Ott beszállván, egybe kérdem: Regmec esne mennyire?
Míg kiszívol két pipával, elmehetsz; nincs messzire.
Egy ökör csizmadja mondta, elmenék ökör szován,
S feltevém, hogy elmasérzok szent apostolok lován.
Megtudám mások szovából, hogyha hét mértfõldre nem,
Hatra mégis volna Regmec. - Puff reményem s mindenem!
Vártam itt: Miskolcon írtam három ízbe, egy fiú
Vitte arra a levélkém, s hát reményem mind hiú!
Itten egy hónapja telt el, míg szerencsémet lesém;
Messze Regmec - senki sem volt - rajta ekkép túl esém.
Bék'-egérharc, Tempefõim, vélem itten voltanak,
Kikhez apró verseimmel mások is járúltanak.
Itt Goráni, itt az É-s vers: bár mehetnék most velek
Hív Kazinczyhoz! kit, óh jaj! már csak ekkép tisztelek.
(1793)
- T. L. -
