Ítélkezhetünk-e mások élete fölött?

Van-e jogunk ahhoz, hogy beleszóljunk mások döntéseibe? Élhetünk-e úgy, hogy mindent szó nélkül hagyunk, ami nekünk bosszúságot, gondot, problémát vagy nem egy esetben kárt okoz?

Nem akarom senkinek az életét megítélni, szándékosan nem fogok beleszólni senkinek a döntésébe, de vannak dolgok, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Amit nagyon fontosnak tartok kihangsúlyozni, hogy senkit sem akarok se megbántani, se megsérteni, mert lehet, hogy én leszek a következõ, aki ebbe a helyzetbe kerül. De a véleményemet elmondom.

S, hogy mirõl mondom el a véleményemet?

Azoknak, akik még nem hallottak róla: az ongai szõlõhegyen most már három borházban is laknak olyan nehéz sorsú személyek, akiknek már csak ilyen körülmények között jutott fedél a fejük fölé. Emberi sorsok drámai megnyilvánulásai ezek az események. Egészséges ivóvíz, rendes fûtés és minden más nélkül, aminek a XXI. században meg kell lennie; így élnek odakint a szõlõben. Azt kellene írnom: lehetetlenség, hogy embereknek, családoknak ez a sorsuk, de a mai magyar életben nem is ez a legsötétebb oldala a rideg valóságnak.

De én most érzéketlen leszek! A magam nevében írom, amit írok, de tudom, hogy mások is vannak, akik úgy gondolkoznak, mint én. Nekünk, akiknek van egy kis percellánk, amit ki így, ki úgy próbál idejéhez, erejéhez mérten megmûvelni, igencsak fenntartásaink vannak a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Újfent leírva: senkit sem gyanúsítva, senkit sem vádolva, de mégis kimondva, nagyon-nagyon felzaklatott, hogy az összekészített tüzelõ gyorsabban fogy ha nem vagyunk kint a szõlõben, mint ha körömpörköltet fõznénk bográcsban két teljes napon át, vagy késõ délután kimenve egy kis poharazgatásra, hírtelen kialvó zseblámpa fényét keresve, megint csak tüzelõ begyûjtésének nyomait fedezzük fel, vagy a szomszédnak eltûnik a karos ládája, ami már évtizedek óta a tornácon állt...

Nem tudok mindenrõl - ami nem is baj -, de az igazi hideg tél még be sem köszöntött. S majd jövõre, amikor már szép meleg napok fogják érlelni a gyümölcsöket, lehet, hogy nekünk nem is fog jutni belõle? Lehet, hogy ki sem fogunk már menni, mert minek dolgoznánk, ha semmi örömünk sem lehet a szõlõnkben? És ekkor már a kis házikónk lesz a préda. Na nem azoknak, akik most kerültek oda, és próbálnak megfelelni a gazdák elvárásainak, hanem azoknak, akiknek semmilyen gátlásuk nem lesz már, mert addigra csak el kell foglalni egy nekik tetszõ borházat, amibõl nyugodtan elindulhatnak hosszabb beszerzõ útra is. A jelenlegi törvény sajnos nem azokat védi meg, akik próbálnak talpon maradni, akik a társadalom, vagy a családi hagyományaik értékeit szem elõtt tartva élnék mindennapjaikat, és kicsiny tulajdonukat élvezve lennének elégedett emberek a maguk szerénységében.

Befejezésként csak azt tudom írni, hogy nem tudom mi a megoldás. De mégis kérek mindenkit, akit érint ez a helyzet, fogjunk össze, és keressük meg annak lehetõségét, hogy ne így alakuljon a szõlõhegyünk sorsa!

- Juhász József -