Iskolai csengõszó
• Iskolánk tantestülete teljes létszámban vett részt a Lillafüreden megrendezett Országos Közoktatási Konferencián, amely a "Hatások és ellenhatások a nevelésben" címet viselte. A sok neves elõadó között ott volt az erdélyi Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes-tanár, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetõje, aki "Jót tenni jó! Törõdés a gyerekkel" címmel tartott nagysikerû elõadást.
• Tovább folytatódott - egy pályázati projekt keretében - iskolánk termeinek felújítása, korszerûsítése, új bútorzattal való ellátása.
• Az Ongai Kulturális Egyesülettel együttmûködve nagyszabású parkosítást végeztünk településünkön, ezen belül iskolánk területén is. A környezettudatos nevelést erõsítendõ, az akcióba bevontuk tanítványainkat is, akik kellõ odaadással végezték a munkát.
• November hónapban nyílt tanítási napokat szerveztünk, melyen több mint száz szülõt köszönthettünk.
• Végzõs nyolcadikosaink szintén nyílt napokon vehetnek részt választandó iskolájukban.
• Nagyszabású kulturális versenyt hirdettünk meg a szép magyar beszéd, kiejtés és a helyesírás fejlesztésére. A több mint kétszáz versenyzõ produkcióit szakmai zsûrik bírálták és jutalmazták.
• December 6-án a Miskolci Nemzeti Színház elõadásait tekintették meg tanítványaink.
• Nagy szeretettel várjuk nagyközségünk lakóit a hagyományos karácsonyi koncertünkre, melyet december l8-án, du. 5 órakor tartunk a mûvelõdési házban.
Versenyeredmények!
• Matematika /Szikszó/: 1. Péli Farkas 3. b, felk. tanító: Kovácsné Garadnai Éva. 3. Farkas Gábor 2. a, felk. tanító: Máté Béláné, Szabados Natália 4. b, felk. tanító: Kovácsné Nagy Ágnes, Taksár Tamás 4. b, felk. tanító: Kovácsné Nagy Ágnes.
• Prózamondó /Hernádnémeti/: 1. Szabados Evelin 2. a, felk. tanító: Máté Béláné. 1. Szabados Natália 4. b, felk. tanító: Kovácsné Nagy Ágnes. 1. Berta Zoltán 5. b, felk. tanár: Poroszkainé Urszin Márta.
• Szuperkupa /kispályás labdarúgás - õszi forduló/: 1. Onga, felk. testnevelõ: Kajtor Csaba.
- Rózsa László ig. -










































































































