Ongai zenekarok koncert estéje
A Péli kocsma mindig is fontosnak tartotta, hogy teret adjon a fiatal tehetségeknek, elõsegítse azok bemutatkozását. Tettük ezt november 7-én is, amikor megrendeztük - hagyományteremtõ céllal - az elsõ ongai zenekarok koncert estéjét. A tisztánlátás végett, ongainak tekintettünk egy zenekart, amennyiben a tagjainak legalább a fele ongai lakosú vagy kötõdésû. A helyi bandák mellett az este kiemelkedõ fellépõje volt a Hollywoodoo, akik már negyedik alkalommal tették nálunk tiszteletüket.
A november eleji szombat estén a hideg ellenére már este nyolckor megtelt a szórakozóhely, az elsõ zenekar már hangolt, és szép számmal gyûltek össze a rájuk kíváncsi rokonok, barátok és ismerõsök. A félig miskolci, félig ongai tagokból álló TransCity zenekar nyitotta az estet ütõs rockslágerekkel, meghozva az összejött vendégsereg hangulatát. Õk elõször jártak nálunk, de azt hiszem, kellõen jó fogadtatásban volt részük.
A TransCity-t követte a nemrég debütált Maradjotthon! zenekar, akiktõl egy órán keresztül hallhattunk jobbnál jobb alternatív dalokat. A fiatalok hozták az elsõ koncert után tõlük elvártakat, kellõen megalapozva ezzel az este jó hangulatát.
A Hollywoodoo zenekar tagjai már ismerõsként léptek be a kocsmába, és mi is pár közös élménnyel a hátunk mögött üdvözölhettük õket. Sajnálatos módon ellopták az egyik gitárjukat az elõzõ koncerten, de mint mondták, ide lazítani jöttek, mert tudják, hogy itt mindig fergeteges a buli és nem csalódnak a helyiekben. Utólagos visszajelzésük alapján remekül érezték magukat, és ismét kifogástalan vendéglátásban volt részük.
Az est végezetéül a már közkedvelt Hellómivan!? szolgáltatta a talpalávalót, blues és blues-rock stílusban egészen hajnalig.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az este mindenki számára ingyenesen látogatható volt, a költségeket az Ongai Kulturális Egyesület, Onga Nagyközség Önkormányzatának kulturális alapja és több, önzetlen törzsvendég támogatásával fedeztük. Külön örömöt jelentett, hogy rengeteg új arcot fedeztünk fel a vendégek között az egészen fiataltól a meglett korúig, és mindannyian kellemesen szórakoztak együtt. Mint azt említettem, szeretnénk a jövõben hasonló jellegû rendezvényt szervezni, amihez minden segítséget örömmel fogadunk.
Várjuk az általunk nem ismert ongai kötõdésû zenekarok jelentkezését!
A koncerten készült képek megtekinthetõk a http://pelikocsma.extra.hu honlapon.
- Totya -










































































































