Új görög katolikus lelkésze van Ongának

Vatamány Albert nyugdíjba vonulását követõen Szemerszki Mihály személyében új lelkipásztora van a kicsiny görög katolikus gyülekezetnek. 2009 nyarán Pácinból került Arnótra, és szervezõ lelkészként Arnóton kívül a gesztelyi és ongai görög katolikus hívek lelki vezetõje lett.

- A Kék Daru elõzõ számában már megjelent egy rövid bemutatkozás Önrõl. Esetleg kiegészítené-e még valamivel, amit saját magáról szeretne megosztani a nyilvánossággal?
- Magam és családom rövid bemutatásán túl talán csak annyit említenék, hogy a „jó pap is holtig tanul…” elvét követve – bár jelen élethelyzetem jórészt a tanításról szól – magam is tanulok, második éve vagyok hallgatója a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Fõiskolán a licencia kurzusának.

- Már túl van az elsõ ongai görög katolikus liturgiáján. Mik az elsõ benyomásai a közösségrõl, túl azon, hogy rendkívül kis létszámban tapasztalhatta meg a hívõk jelenlétét?
- Egyáltalán nem érzem lehangolónak a résztvevõk számát. Sõt! A 2001-es népszámlálási adatok ismeretében – kb. 400-an mondták magukat Ongán görög katolikusnak – az országos átlagnak megfelelõ volt a jelenlét. Ez kifejezetten reményt keltõ akkor, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg havonta csak egy alkalommal, minden hónap 4. vasárnapján, 13 órakor tudnak híveink saját rítusú Szent Liturgián részt venni a helyi római katolikus templomban. Véleményem pedig a hívekrõl az, mint az egész községrõl, hogy törekvõ emberek, akik ragaszkodva identitásukhoz, szertartásukhoz, igyekeznek lehetõségeik szerint lelküket és környezetüket is ápolni, csinosítani, szépíteni.

- Több település papjaként érez-e motivációt arra, hogy a templomba járók számát megtöbbszörözze, vagy legalább is ismertebbé tegye Ongán a görög katolikus vallást? Elnézést a világias kérdésért, de manapság minden egyháznak szüksége van az ismertségre, és a minél nagyobb számban adakozó, és segítõ hívekre. Tervez-e valamilyen népszerûsítõ „akciót”?
- Szeretném, hogy a görög katolikus egyház ismert legyen. Mert ez is egy út Isten felé. Nagyon mély, megtartó ereje van szertartásainknak. Akibe gyermekkorában beleivódtak gyönyörû énekeink, szép, változatos szertartásaink és imádságaink, az nem tudja ezt elfeledni, még ha esetleg úgy dönt is valamikor, hogy nem jár templomba.
Fontos azonban, hogy ne keverjük össze a célt az eszközzel. Az EGYHÁZ CÉLJA az, hogy minél több ember találkozzon Istennel, és így üdvözülhessenek. Ehhez eszköz, hogy a hívek adományai segítik létrehozni és/vagy megtartani az infrastruktúrát – magyarul a templomot, közösségi tereket –, ahol a krisztushívõk össze tudnak jönni, imádkozni, hitüket megvallani, egymást meghallgatni, alkalomadtán megsegíteni. Bár az emberi hiúság számára fontos, hogy hányan járnak templomba, mégis azt gondolom, az embernek van nagyobb szüksége az egyházra Isten felé vezetõ útján, és kevésbé az egyháznak az emberre. Azonban a személyes példamutatást mindennél fontosabbnak tartom. Mahatma Gandhi mondta: „Ha a keresztények úgy élnének, ahogy tanítják, akkor az egész világ keresztény lenne.” Igyekezzünk úgy élni, ez lesz a legnagyobb „akciónk”. Az utóbbi kérdésre válaszolva pedig, legelõször az iskolában és a falu életében való jelenléttel szeretném ismertté tenni a görög katolikusságot.

- Beszéltük, hogy több községben teljesít lelkészi szolgálatot, kívánja-e összefogni ezeket a híveket és közös programokat szervezve egy nagyobb közösség vezetõjévé válni?
- Természetesen ez célom és feladatom. Így volt ez már a hó eleji zarándoklattal kapcsolatban is. Szeretném, ha együtt tudnánk részt venni hangversenyeken, bálokon, gyermekbúcsún, hittanos tanévzárón, kirándulásokon. Szeretnék annyit jelen lenni az ongaiak életében is, hogy ha nem is itt van a lakhelyem, magukénak érezzék a papot, és büszkék lehessenek a görög katolikusok összefogására. Családi kapcsolódások egyébként is vannak Onga, Arnót és Gesztely között, ezekre építve és ezekbõl kiindulva gondolom úgy, hogy sikeres lehet a hívek közösségének összefogása.

- Nemrég volt egy jelentõs esemény Máriapócson, mondana néhány szót errõl?
- Máriapócs, az elsõ nemzeti kegyhelyünk 1696 óta ismert, akkor könnyezet ott elõször egy fatáblára festett ikon, melyet I. Lipót császár Bécsbe vitetett. Ma is ott látható a Szent István Dómban. Útközben több másolat készült, melyek egyike Máriapócsra kerülve 1715-ben és 1905-ben szintén könnyezett. A XVIII. század közepén elkészült kegytemplom mai napig talán legnagyobb mértékû felújítása miatt a kegyképet méltó helyre a hajdúdorogi görög katolikus székesegyházba vittük gyalogos zarándoklattal, február 7-én. Szeptember 6-án tért vissza a kép Máriapócsra. Ennek lehettünk részesei mi is, ongai és arnóti hívek. Közülünk is nyolc férfi – köztük polgármester úr is – néhány száz méteren át vállunkon vihettük a kegyképet. Nem csak a biztonsági üveg és a míves faszekrény mázsás súlya volt akkor rajtunk. Megrendítõ élmény volt a kegyképet hordozni, és látni azt a tiszteletet, amivel egyrészt a zarándokok, másrészt azok, akiknek lakhelye elõtt elhaladtunk szemlélték Mária menetét. Sokan végig gyalogolták a 48 kilométert, mint késõbb megtudtam, a legidõsebb közülük egy 83 éves asszony volt. Tiszteletet parancsoló hit, ami vitte idõs lábait.

- Végezetül a nem görög katolikus ongaiakhoz van-e néhány szava?
- Elõzõ szolgálati helyemen igen jó viszonyt ápoltunk a protestáns egyházközségek vezetõivel és híveivel. Baráti kapcsolatunk volt. Szeretném, ha itt is ez alakulna ki köztünk. Jézus azt mondja: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35)
Ennek jegyében szeretnék egy másik, eddig kevéssé ismert színt mutatni Isten mérhetetlenül színes teremtett világában.

- Juhász József -