Utánpótlás sportnap
Június folyamán nagyközségünkben utánpótlás sportnapra került sor, amely során 5 csapat mérkõzött meg egymással a bajnoki címért.
A program mérsékelt érdeklõdés mellett zajlott le, sajnos sok szülõ nem tisztelt meg minket azzal, hogy kijön szurkolni a gyermekének, illetve voltak olyan gyerekek is, akik nem jelentek meg. A nap során a kézilabdások, edzõk, szülõk, serdülõk és az ifik csapata mérte össze a tudását kispályás fociban. A mérkõzések jó hangulatban teltek, mindenki élvezte, hogy pályára léphetett. Az oldalvonal mellé szorult anyukák, testvérek buzdítása végigkísérte a délutánt. Megtisztelt minket Madzin Tibor polgármester úr, Szlifka Miklós (többszörös utánpótlás válogatott labdarúgó, a DVTK volt játékosa), Papp Balázs szakosztályvezetõ úr, Sivák Sándor (a Mezõkövesd NB. II-es csapatának játékosa, volt DVTK játékos), Kriston István (volt ongai játékos, DVTK U14-es csapat edzõje), Tóth Norbert (OKSE igazolt játékosa). A bajnokság az edzõk csapatának sikerével ért véget. Az eredményhirdetésen díjazva lett Simon Richárd, aki a legjobb góllövõ lett és õ nyerte el a torna játékosa címet is. A legjobb kapus a kézilabdások közül került ki Nagy László személyében.
A legjobb nupis játékos oklevelet Szabó Zalán vehette át. Ezen díjakon felül ki lett osztva az év utánpótlás játékosa cím is, amelyet Mulató Milán kapott, a legjobb nupis játékos pedig Porkoláb Marcell lett. Ezt követõen egy vacsorára került a sor, majd kötetlen beszélgetéssel telt el az este hátralévõ része. Mint a program szervezõje szeretném megköszönni mindazoknak, akik megjelentek. Külön kiemelném Madzin Tibor polgármester úr, a sportegyesület, Takács László, Gondos Andorné, szüleim, Szlifka Miklós, Tóth Tivadar, Tóth Tivadarné, Borissza Róbert, Papp Balázs, Berta István, Kozma János, Hajdú Péter és Miklósi Erzsébet segítségét, akik nélkül ez a sportnap nem jöhetett volna létre. Reményeim szerint a következõ évet is egy hasonló rendezvénnyel zárjuk le, a most elmaradókkal kiegészülve.
A bajnokság végeredménye:
| Gy | D | V | GK | P | |
| 1. Edzõk | 3 | 0 | 1 | 136 | 9 |
| 2. Kézisek | 3 | 0 | 1 | 83 | 9 |
| 3. Serdülõk | 2 | 1 | 1 | 139 | 7 |
| 4. Ifik | 1 | 1 | 2 | 89 | 4 |
| 5. Apák | 0 | 0 | 4 | 617 | 0 |
Néhány vélemény a résztvevõktõl:
Mulató Milán:
- Nagyon nagy sikere volt az ez évi sportnapnak, az átlagos elõzõ évi sportnapokat messze túlszárnyalta. A mini futball torna nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel rengetegen jöttek ki megtekinteni ezt az öt csapatból álló tornát.
Tóth Viktor:
- Szerintem nagyon jól érezte magát mindenki! Jó program volt, sok mindenkit megmozgatott, és mindenkinek tetszett! Még több ilyet kellene szervezni, mert ez összekovácsolja a közösséget!
Gondos István:
- Elõször is azzal kezdeném, hogy minden elismerésem Varacskai Istvánnak, aki idõt és energiát nem sajnálva egy kiváló délutánt teremtett szülõknek, gyerekeknek és még sok más embernek, aki kilátogatott a sportnapra! Személy szerint én, mint az ifi csapat játékosa nagyon jól éreztem magam! A foci valóban a szórakozásról szólt, amit olyan vacsora követett, ami sok étterem dicséretére válna! Külön meglepett, hogy milyen jó hangosítással volt megoldva a zene, de õszintén csodálkoztam azon is, hogy a meghívott elõljárók mind tiszteletüket tették és nem csak futólag! Ezen tapasztalatok alapján én érezném megtisztelve magam, ha a jövõben megrendezésre kerülõ sportnapokra is meghívnának!
Miczán Benjámin:
- A sportnap olyan volt, mint egy edzés, mert az edzés nehéz, de vicces, izzasztó, de jó érzés. A végére izgalmasan alakultak az eredmények. A vacsoráról mit is lehetne mondani? Ízletes volt.
- Varacskai István -










































































































