Búcsú a megyei I. osztálytól
A felnõtt labdarúgó csapatnál is véget ért a bajnoki szezon, ami a megyei I. osztálytól való búcsút jelentette Onga számára. A labdarúgóink teljesítményét edzõjük, Kapitány Béla értékelte.
Egész éves tájékoztatót nem tudok adni, mert csak január 1-tõl vagyok a csapat irányítója, így csak a tavaszról tartanék egy kis értékelést. A felnõtt csapat célkitûzése egyértelmûen a bennmaradás volt. Emellett célunk volt az utánpótlás fejlesztése, hatékonyabbá tétele. Helyi fiatalokat szerettünk volna beépíteni az elsõ csapat keretébe, az edzések látogatottságán akartunk javítani. Most nézzük meg, hogy honnan indultunk és mi valósult meg a célkitûzésünkbõl.
Az õsszel 18 mérkõzésbõl 3 gyõzelmet, 4 döntetlent és 11 vereséget ért el a csapat, így 13 ponttal rendelkeztünk. A gólkülönbség 2360 volt. Ezt a teljesítményt nem szeretném minõsíteni, annyit viszont elmondok, hogy mind a közvélemény, mind a vezetés jóval jobb teljesítményt várt volna el. Ezzel az eredménnyel a csapat a 18. helyre került, és 7 ponttal maradt le a bennmaradást érõ helyekrõl. Ez behozhatónak tûnt, de tudtuk, hogy nehéz lesz megvalósítani. Elõre szeretném bocsátani, hogy amikor megállapodtam a vezetéssel, tudtam mit vállalok, tisztában voltam azzal, hogy nagyon nehéz a feladat, amiben benne lehet a kudarc is, de akár az is, hogy elérjük a célunkat. Tavasszal 16 mérkõzésbõl 4 gyõzelmet, 8 döntetlent és 4 vereséget értünk el, ezzel 20 pontot szereztünk. A gólkülönbségünk 2429 volt. Összességében, ha az õszi szereplés hatékonyabb vagy jobb lett volna, nem lehetett volna gond a kieséssel, sõt a csapat valahol a középmezõnyben végzett volna. A labdarúgásban sok a ha, amit ezért inkább elhagynék, mert a célkitûzésünket nem tudtuk végrehajtani. Csak magunkat hibáztathatjuk a sikertelenségért, aminek sok összetevõje volt. Amikor átvettem a csapatot, akkor az õszi gárdából meghatározó játékosok távoztak. Aki ismeri az átigazolási szabályt ami véleményem szerint rossz , az tudja, hogy évközben csak olyan embert lehet igazolni, akinek vagy nincs szerzõdése, illetve legalább 1 évet már az aktuális egyesületében töltött. Ilyen játékos nagyon kevés volt. Roppant szegényes volt a választási lehetõségünk, ezért kénytelenek voltunk olyan játékosokat igazolni, akik igaz, hogy belefértek az elképzeléseinkbe mert a hiányposztokra érkeztek , de mint utóbb kiderült, nem valósították meg elvárásainkat. A megmaradt játékosállomány morálisan, de más területen is problémás volt. Teljesen nulláról indulva kellett felépíteni a csapatot, amihez idõ kellett volna. A munkát nem számolom, mert az benne van a szakmai embernek a munkakörében, de az idõ az nagyon rövid volt, hiszen másfél hónapunk volt a bajnokság kezdetéig. Már az elõkészületi mérkõzéseken is lehetett tapasztalni, hogy lesznek gondjaink.
Tehát innen indultunk. A tavaszi szezon érdekesen alakult, mert az elején két nagyon fontos mérkõzést sikerült hazai pályán megnyernünk (Bodroghalom, Nyékládháza), majd ikszeltünk Sajószentpéterrel is. Ezután ütközött ki, amitõl én szakmailag nagyon tartottam, hogy kevesen voltunk szakmai berkekben ezt úgy mondják, hogy rövid volt a kispadunk. A kezdõ csapaton kívül alig volt olyan szintû cserejátékos, akit frissítés, vagy taktikai változtatásképpen alkalmazni lehetett volna. Ez sajnos végig kísérte a teljes félszezonúnkat. Ennek ellenére a csapat 8 mérkõzésen veretlen tudott maradni. Sajnos sok döntetlent értünk el. Fortuna elpártolt tõlünk, hiszen volt olyan mérkõzés, hogy a 95. percben még vezettünk, aztán egyenlített ki az ellenfél, tehát nagyon értékes pontokat veszítettünk, ami a bajnokság végén fõszereplõként lépett elõ. Ezek miatt nem tudtuk a célkitûzéseinket elérni. Ennek ellenére a játékosaim teljesítményét nem bírálom, mert minden mérkõzésen éreztem, hogy mindent megtesznek a gyõzelemért. De higgyék el, én 55 éve vagyok a labdarúgásban, minden mérkõzésen úgy kimenni a pályára, hogy fiúk most nem kaphatunk ki, meg kell nyerni a mérkõzést, ez heteken keresztül borzasztó idegölõ. Az az érzésem, hogy a csapat a végére, a véghajrában amikor frissíteni kellett volna, de ugye nem tudtunk fejben, idegileg teljesen elfáradt. A fõ célkitûzéseinket nem tudtuk teljesíteni, ennek ellenére látok javulást, amit tényekkel is alá tudok támasztani.
Az utánpótlásban elindult valami felfelé, amit az is bizonyít, hogy 45 ember odakerült a nagycsapathoz. Véleményem szerint õk jövõre húzóemberek lehetnek, és ezek a játékosok mind ongai fiatalok (Tóth Norbert, Kovács Viktor, Mulató Milán, Papp András és Krajcz Roland). Önkritikusan bevallom, hogy jóval többet szoktam szánni az utánpótlásra, de most az elsõ csapat 100 %-ig lekötötte a figyelmemet. Tény, ha itt maradok, az utánpótlásra még nagyobb figyelmet kell fektetni, még jobban fel kell lendíteni, jobban oda kell figyelni rá, hiszen az utánpótlás határozza meg a jövõt. Minden erõvel törekedtem arra, hogy a helyi fiatalokat beépítsem a csapatba. Nem is csalódtam bennük, hiszen meggyõzõdésem, hogy az elkövetkezendõ idõkben õk fogják meghatározni Onga minõségi sportját. Az edzések látogatottsága az õszihez viszonyítva javulást mutat (kb. 70 %-os volt tavasszal), hisz az alapozó idõszakban 90100 %-os volt a látogatottság. Késõbbiekben a résztvevõk száma lecsökkent, de 50 % alá sohasem került. Azt mindenféleképpen be szerettük volna vezetni, hogy az ifjúsági csapat tagjai látogassák az edzéseinket. Ez úgy valósult meg, hogy azokról, akik már eddig is a felnõtt keret árnyékában voltak és velünk edzettek, hétvégén az utánpótlás szakemberekkel egyeztetve döntöttünk arról, hogy melyik csapatban játszanak (felnõtt vagy ifi). Összességében úgy ítélem meg, hogy a felfelé áramlás biztosított volt, ezen a területen elõre léptünk. Természetesen ezen finomítani, javítani mindig lehet, sõt törekedni is kell rá. Most elfogadható volt, ahogy a közös munka is.
A felnõtt csapat fegyelmi helyzete a többi csapathoz viszonyítva jó volt. Egy kiállításunk volt a tavaszi szezonban, de az sem fegyelmezetlenség, hanem két sárga lap miatt. A 24 megszerzett sárgalap azt jelenti, hogy átlagban még kettõ se volt. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebb nem lehetett volna, de ez a szám elfogadható.
A tájékoztatómból kitûnik, hogy a fõcélkitûzést nem tudtuk végrehajtani, de a többit sikeresen megoldottuk. Alapjában véve én minden játékosnak a teljesítményét megköszönöm. Talán három játékost emelnék ki, akik az átlagtól jobban teljesítettek: Tóth Tibor, Tóth Norbert és Gáspár Ferenc. Tibor mind a 16 mérkõzésen részt vett, 14-szer volt jó (ez annyit jelent, hogy az átlagtól jobb), és kétszer volt a mezõny legjobbja. Norbika aki egy helyi fiatal , példát mutatott óriási lelkesedésével, akaratával. Természetesen tõle ezt el is vártam, hisz több beszélgetésünk alkalmával olyan embernek ismertem meg, aki szívvel-lélekkel harcol az utolsó leheletéig. Egyértelmû, hogy voltak túlkapásai, de ezt a fiatalságának tulajdonítom. Õ 8 alakalommal volt jó, 1 gólt szerzett, és egyszer volt a mezõny legjobbja. A harmadik játékos talán a gólérzékenysége miatt Gáspár Ferenc, aki az egész szezonban 22 gólt ért el. Õsszel 13-at, tavasszal 9-et. Ezzel nem csak a helyi gólkirály, hanem a megyei gólkirály versenyben is az élbolyban tartózkodott (második lett). Mint ahogy mondtam, a többi játékossal is meg voltam elégedve, annak ellenére, hogy nem sikerült kivívni a bennmaradást. Úgy ítélem meg, hogy ha ez a csapat játszik végig a bajnokságban, akkor gond nélkül meg tudtuk volna hosszabbítani a megye I-s státuszunkat.
Végtelenül sajnálom, hogy nem tudtunk bennmaradni, de abban nagyon bízom, hogy a fõszponzor önkormányzat, a helyi sportbarátok továbbra is igényt tartanak arra, hogy a feljutás lehetõségét kapja meg a csapat. Azt javaslom vagy kérem azoktól, akik errõl döntenek, hogy ennek a csapatnak adjanak lehetõséget arra, hogy visszakerüljenek a megyei elsõ osztályba. Az sincs kizárva annak ellenére, hogy kiesõ helyen végeztünk , hogy maradunk az I. osztályban, hiszen vannak még olyan nyitott kérdések, amelyek segíthetnek minket. Lehet, hogy lesznek olyanok, akiket kizárnak, akiket felkérnek, és ha ezek megtörténnek, a csapat akár a megyei I-ben is maradhat.
Azzal zárnám rövid tájékoztatómat, hogy megköszönjem Madzin Tibor polgármester úrnak, a képviselõ-testületnek azt a támogatást, amivel biztosította a versenyzési feltételeket. Továbbá megköszönöm a játékosaimnak és mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a munkánkat. Köszönöm szépen.
| A bajnoki végeredmény | ||||||||
| Hely | Csapat | M | GY | D | V | LG | KG | P |
| 1. | Cigánd | 34 | 27 | 3 | 4 | 94 | 26 | 84 |
| 2. | Tállya | 34 | 22 | 6 | 6 | 106 | 48 | 72 |
| 3. | MVSC-MÁV TISZAVAS | 34 | 17 | 9 | 8 | 61 | 44 | 60 |
| 4. | Zemplén FC Kft-Encs | 34 | 17 | 7 | 10 | 77 | 48 | 58 |
| 5. | Tomor-Lak | 34 | 16 | 5 | 13 | 68 | 56 | 53 |
| 6. | Múcsony | 34 | 14 | 9 | 11 | 62 | 53 | 51 |
| 7. | Sajóbábony | 34 | 13 | 12 | 9 | 46 | 44 | 51 |
| 8. | Abaújszántó | 34 | 13 | 6 | 15 | 62 | 69 | 45 |
| 9. | Nyékládháza | 34 | 12 | 7 | 15 | 46 | 48 | 43 |
| 10. | Sátoraljaújhely | 34 | 11 | 10 | 13 | 75 | 66 | 43 |
| 11. | Sajószentpéter | 34 | 11 | 9 | 14 | 50 | 63 | 42 |
| 12. | Szalonna | 33 | 12 | 4 | 17 | 67 | 103 | 40 |
| 13. | Sajókaza | 34 | 10 | 10 | 14 | 52 | 59 | 40 |
| 14. | Tiszalúc | 34 | 10 | 7 | 17 | 56 | 76 | 37 |
| 15. | Felsõzsolca | 34 | 9 | 9 | 16 | 50 | 70 | 36 |
| 16. | Mezõcsát | 33 | 9 | 7 | 17 | 40 | 60 | 34 |
| 17. | Onga | 34 | 7 | 12 | 15 | 47 | 89 | 33 |
| 18. | Bodroghalom | 34 | 5 | 8 | 21 | 31 | 68 | 23 |
- Kapitány Béla edzõ -










































































































