Bajnokok kéziseink!

1994-ben alakult újjá a település kézilabda szakosztálya, és 1995-tõl folyamatosan tagja volt a megyei bajnokságnak. Dobogóra ugyan már kétszer is felállhattunk (3. hely a 2001/2002 és a 2004/2005-ös bajnoki évadban), de a csúcsra csak most jutott el a csapat azzal, hogy megnyerte a megyei I. osztályú bajnokságot, jogot szerezve ezzel az NB. II-ben való induláshoz.

Az õszt 100 %-osan záró kéziseinknek tavasszal már nehezebben ment. Kevesebb számú edzést tartottunk, és annak látogatottsága sem érte el az õszi szezonét. Több sérülés is nehezítette munkánkat. Két meghatározó játékosunkra pl. az egész tavaszi idényben nem számíthattunk, de hiányzott a külföldön munkát vállaló és az utolsó meccsekrõl eltiltott sporttársunk is. A rájátszás utolsó mérkõzését már mezõny cserejátékos nélkül kellett megvívnunk. Szerencsére akkora már minden eldõlt, a bajnokságot nem ott kellett megnyernünk!

Az õsz folyamán érkezett csapattársak új szemlélettel, erõs motivációval vértezték fel a régieket. Néhányan kifejezetten szárnyaltak az egészséges versenyben. A csapategység, a baráti kapcsolatok mindig is erõsségei voltak az ongai kéziseknek. Szerencsére ez nem tört meg, sõt! A nehéz pillanatokban, a kiélezett szituációkban mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Hol az újak, hol a régiek, hol az idõsebbek, hol a fiatalabbak tettek hozzá valamit a közös sikerhez. Nem játszottunk mindig jól, nem égtünk mindig 100 százalékon, de mindig akartuk a sikert. Szerettük volna a magunk elé kitûzött célt, a bajnoki rájátszás elsõ-két helyének megszerzését idõ elõtt bebiztosítani. Megmutatni, hogy – bár többen is erõsen közelítünk a negyven felé, sõt ketten már túl is léptek rajta – még nem vagyunk „nyugdíjasok”, nem lehet leírni minket.

A csapat magja 15 éve jóban és rosszban együtt van. Mindig igazi baráti közösség volt a mienk. Ezt az ellenfelek is tisztelték és becsülték bennünk. A hozzánk érkezetteket is erõsen motiválta kis közösségünk összetartása. (Egyik csapattársunk emiatt utasította el a bõcsiek fix összegû szerzõdését az NB. II-ben, és választott inkább minket!) Az elmúlt években sokszor és sokfelé hangzott el pozitív tartalommal, szinte önálló fogalomként településünkön, hogy „kézisek”. A játékhoz mindig alázattal, a társakhoz barátsággal, az ellenfélhez megbecsüléssel, a kézilabdához önzetlen szeretettel közelítettünk. Másképp nem is tudtunk volna 15 évet egymással, egymás mellett, egymásért így végig csinálni. Az eltelt idõszakban se szeri, se száma a közös élményeknek. Ha az asztal mögött egy sör mellett elkezdjük, hogy „na mi volt” Abádszalókon vagy Berekfûrdõn, milyen csúcsot döntöttünk egy elmaradt szerencsi mérkõzés után, mit ittunk a Tiszavasvári elleni kupameccs kispadjánál, hányan ültünk az elsõ gyõztes mérkõzésünk után egy a „Pokolba” tartó autóban, bizony nagypapák leszünk, mire abba hagyjuk a nosztalgiázást. Megadatik nekünk, hogy közösen újra és újra emlékezzünk, beszélgessünk, ne felejtsük el ezeket a szép éveket. Különösen igaz ez a bajnoki aranyat hozó utolsó évre.

Az aranyérmes csapat tagjai: Borissza Róbert, Budai Róbert, Bûdi László, Csontos Lajos, Farkas Gábor, Gerberi Attila, Juhász József, Kascsák Máté, Kocsis Kornél, Kovács Zoltán, Lábas József, Mészáros Bertalan, Nagy László, Nagy László (Nyöfõ), Pallos Ádám, Popovics Pál, Prion Gábor, Takács László, Tordai Péter és Tumik Tamás.

Köszönöm nekik, és köszönöm a korábbi évek volt csapattársainknak is az elmúlt 15 évet, annak „aranyos” megkoronázását! Köszönöm mindazok segítségét, akik a kézilabdát és minket is szerettek annyira, hogy támogatásukkal e hosszú út végén végre felértünk a hegyre.
- Takács László csapatkapitány-

Néhány vélemény a csapat tagjaitól:
Kovács Zoltán:
- Egy régi vágyam vált valóra, amikor ebbe az egyesületbe igazolhattam! Azt éreztem, hogy hazaértem, barátok közé! Az eredmény csak hab volt a tortán!!! Köszi mindenkinek, aki segített ebben!

Nagy László (Nyöfõ):
- Az õszi alapozás meghozta gyümölcsét. Az idény végére elfogyott a csapat. A saját magunknak kitûzött célt teljesítettük, BAJNOK csapata van Ongának, várjuk a folytatást!

Tumik Tamás:
- Gratulálok a csapatnak az elsõségért! Sokat erõsödtünk új játékosainkkal. Köszönjük a szurkolók és az önkormányzat támogatását. Remélem a jó formát a következõ idényben is megõrizzük és meg tudjuk védeni a most kiharcolt bajnoki címünket!

Bûdi László:
- Ha az örök klasszikus, hajdani Knézy Jenõt akarom idézni, akkor azt mondom, megjártuk a mennyet és a poklot. Vagyis idõrendi sorrendben, a poklot és a mennyet. Ezt úgy értem, hogy már majdnem teljesen elfogytunk, mint ongai kézilabda csapat, egyesület, amikor érkezett a „felmentõ sereg”. Biztos, hogy már nem lenne ongai kézilabda, ha az ongai-miskolciak nem döntenek úgy, hogy itt játszanak tovább, köszönhetõen - ha jól tudom - Borissza Robi döntésének, aki a játékos-edzõi szerepet is magára vállalta. És mint látható, rögtön sikerrel, rögtön bajnoki címmel. Sokat dolgoztunk érte, szerintem megérdemelten nyertünk!

Juhász József:
- Az ongai kézilabdacsapat szereplésérõl néhány mondatban nehéz véleményt megfogalmazni, mert, ha röviden és frappánsan szeretnék értékelni, akkor lehet, hogy a lényeges dolgokat nem tudom érzékeltetni a kívülállóval, vagy annyira személyes lesz, hogy az már túlzás.
Mindegy. Írom a gondolataimat.
A csapat által elért helyezés egyértelmû siker. A megyei I. osztályú bajnokság megnyerésével egyesületünk jogot nyert az NB II-ben való indulásra, ami sporttörténeti siker településünkön. Minden idõk legjobb ongai eredményét érte el csapatunk.
A csapat által végzett munka már nem egyértelmû. Az elõzõ évi csúfos szereplés után a nyáron jelentõs vérfrissítésen esett át a csapatunk. Ami elõször is az életben maradáshoz volt szükséges. S rögtön kiderült, hogy nem csak létszámban gyarapodott a játékosállomány, hanem játékerõben és képességek tekintetében is a megyei elit része lett az Onga KSE kézilabda szakosztálya. Az alapozó idõszakban – rajtam kívül – gyakorlatilag mindenki részt vett az edzéseken, majd az õszi szezon alatt is, és ennek meg lett az eredménye: pontveszteség nélkül zárta a szezont csapatunk. Így önbizalmat és tekintélyt szereztünk magunknak.
Majd jött a tavasz. Ekkor már csak hozni kellet a kötelezõt. Sõt még egy-két pontvesztést is megengedett a nyolcpontnyi elõny. Ez sikerült teljesíteni, mert meg van az áhított aranyérem.
De..
Halkan mondom, hogy "de", de ki kell mondani. Sajnos a végére elfogyott a csapat. Tudom, ez bizonyos mértékig törvényszerû, mert jönnek a sérülések, rosszabb esetben esetleg eltiltás, ami szintén megtörtént, de a de nem ezért kívánkozott ki belõlem. Hanem a moralitás miatt. Akinek nem inge, ne vegye magára!
Szomorú tény, hogy a húszfõs keretbõl a rájátszás utolsó mérkõzésére, már csak hat mezõnyjátékos nevét lehetett beírni a verseny-jegyzõkönyvbe. (A kapusokra nincs panasz, sõt õket dicsérni kell teljesítményükért, bár ne feledjük, nekik is voltak hibáik, ami akkor bosszantó, de ez hozzá tartozik a játékhoz.) Sajnálatos, hogy így alakult, ám ezért én senkit nem tudok megróni, mert ilyen a világ. De mi, az ilyen kis közösségek tehetünk a legtöbbet azért, hogy ne ilyen legyen a világ! S ez a legfontosabb számomra.
Mi, az ongai kézilabdások egy csapat vagyunk. Mi, egy csapatként küzdöttünk meg a pályán ezért a bajnoki címért, majd egy csapatként ünnepeltük meg a gyõzelmeket, és vitattuk meg a pályán történteket. Ezért én büszkén és örömmel írom le: negyvenegynéhány évesen is tagja, és tevõleges résztvevõje lehettem egy bajnokcsapatnak.

A 2008/09-es megyei felnõtt férfi kézilabda bajnokság végeredménye