Európa bajnok nagyközségünkben!

2009. május 11–16. között Szlovákiában zajlott le a Fekvenyomó Európa Bajnokság a GPC szervezet rendezésében, ahol 15 ország versenyzõi küzdöttek az érmekért. Számunkra azért volt fontos esemény, mert nagyközségünk egyik lakója, Szalay Harri bearanyozva tért haza a megmérettetésrõl.

- Hogyan határozhatnánk meg ezt a sportot, amit ûzöl?
- Az erõemelés egy végtelenül egyszerû sportág. Van egy fekpad, amire lefekszik az ember, és szerencsés esetben az általa kiválasztott súlyt kinyomja. Én három, három és fél éve ûzöm komolyan ezt a sportot. A Kós Károly Szakközép Iskolában szoktam edzeni, ahová az egyik barátommal mentem le még a kezdetekben, és ott fedezett fel az iskola tornatanára, és kérdezte meg, hogy van-e kedvem komolyabban csinálni ezt a sportágat, én pedig bólintottam. Azóta saját edzõm lett, akit Mészáros Lászlónak hívnak, vele is készülök hetente egyszer az Avason egy konditeremben. Mivel általában minden sportot érdemes egyesületi kereteken belül ûzni, ezért én is beléptem, az MVSC kötelékébe tartozom.

- Milyen út vezetett el a versenyig? - Egy hosszú „kocsiút”. A viccet félretéve az elsõ versenyem egy diákolimpiai verseny volt, ahol rögtön a második helyet szereztem meg. Ez megfelelõen megalapozta az önbizalmamat. A következõ versenyem egy országos bajnokság volt, ahol szintén második lettem, majd egy amatõr országos bajnokságon megszereztem az elsõ aranyérmemet. Ezeket az eredményeket számos megyei gyõzelem követte, megspékelve még néhány más dobogós helyezéssel is. Ezután ismerkedtem meg jelenlegi edzõmmel, aki látta, hogy mire vagyok képes, és elkezdett komolyabban foglalkozni velem, õ vezetett be a profik világába.

- Mesélj a célkitûzésekrõl, milyen reményekkel indultatok el? - Mindenképpen bíztunk az érmes helyezésben. Tudtuk, hogy az egyesületünk versenyzõi mind esélyesek szép eredményre. Ez be is igazolódott, mert mind a négyen arannyal térhettünk haza. Az edzõnk ráadásul két világcsúcsot is megjavított. Én a teenagerek között indultam, a 18–19 évesek között 100 kg-os kategóriában. A megmérettetés úgy zajlik le, mint egy súlyemelõ verseny. Három próbálkozás van, a legnagyobb kinyomott súlyt veszik figyelembe. A történethez hozzá tartozik az is, hogy szlovák bírók vezették le a versenyt, akiknek az ítéletei általában hátráltattak minket. Elmagyarázom miért. Amikor rád kerül a sor, akkor kiválasztasz egy súlyt, amivel szeretnél próbálkozni. Aztán lefekszel a fekpadra, ahol a kezedbe adják a súlyt. Azt le kell engedni a mellkasodig. Ekkor jön a vezényszó, hogy press, amire el kell indítani a súlyt. Azt az adott bírók döntik el, hogy meddig kell tartani a súlyt. Ez általában olyan 1 másodperc, azonban nekünk néha 3–4 másodpercig is tartanunk kellett. Az én elsõ próbálkozásomat ezért nem adták meg. A második próbálkozásomnál viszont sikerült 160 kg-ot kinyomnom, ami elégnek bizonyult a gyõzelemhez. Harmadszorra megpróbálkoztam 170 kg-mal, de ez a próbálkozás nem sikerült, ami betudható annak, hogy nem tudtam megvásárolni a megfelelõ fekvenyomó öltözetet, ami a legjobb esetben akár 20 kg-mal is megemelheti a teljesítményt. A második helyezett 150 kg-mal egy finn fiatalember lett. Egyébként a versenyen összesen 20 magyar vett részt, és elég szépen szerepeltünk, mert 12 aranyat hoztunk haza. Sokan nem tudják, de mi magyarok nagyon jók vagyunk ebben a sportágban is, számos világ- és Európa bajnokkal büszkélkedhetünk.

- Otthon mennyire támogatják ezt a hobbydat? - Nem ellenzik, sõt amiben tudnak lehetõségeikhez mérten segítenek. Sajnos a versenyre nem tudtak elkísérni, de a hazai versenyeken általában szurkolnak nekem, fõleg a barátnõm, akinek ezúton szeretném megköszönni a sok biztatást. Meglepett, hogy mekkora vízhangja volt a gyõzelmünknek, mert amikor megérkeztünk, mindenki gratulált, pedig még el sem mondtuk, hogy milyen szépen szerepeltünk. Azóta meghívtak minket a Miskolc Tv-be, rádió interjút is készítettek velünk.

- Véleményed szerint, hogyan lehetne népszerûsíteni ezt a sportot? - Sajnos nagyon sokan nem is tudják, hogy ez egy külön sportág. Amikor megkérdezik, hogy mit sportolok, a válaszomon (fekvenyomás) csak csodálkoznak, nem értik mit is takarhat ez. Ha azt mondom erõemelés, akkor mindenkinek az jut az eszébe, hogy kõgolyókat emelgetünk. Lenne értelme több embert „meghódítani”, mert mint említettem, hazánk fiai kiváló adottságokkal rendelkeznek, ezt érdemes lenne kihasználni. Több konditermet kellene bevonni egy kezdeményezésbe, ahol népszerûsítenénk ezt a sportot, vagy az Interneten, szélesebb körbe közzétenni a versenyek idõpontját, hogy akárki kipróbálhassa magát. Egyik akadály az lehet, hogy egy hivatalos, szabványos fekpad a megfelelõ felszerelésekkel 3 millió forintba kerül, amit nem sok terem engedhet meg magának.

- Mit üzensz annak, aki kedvet kapott ehhez az idõtöltéshez?
- Azt, hogy kitartás! Csinálni kell, nem szabad feladni. Enni kell, edzeni kell és ennek meg lesz az eredménye! Van Ongán is konditerem, ahol az alapokat meg lehet szerezni, aztán, amikor olyan szintre kerül valaki, Miskolcon elkezdheti a komolyabb munkát.
Végül szeretném megköszönni a szüleim támogatását, és hogy kitartanak mellettem minden körülmények között! Aztán az edzõmnek, akinek rengeteget köszönhetek. Az eredményeim nagy része nem lenne ilyen, ha nem õ foglalkozna velem. Szeretném még kiemelni a barátnõmet, aki segít abban, hogy megfelelõképpen tudjak regenerálódni a versenyek után, le tudjam vezetni az idegi feszültségeket és tartja bennem a lelket, ha gondok vannak.