Változásokra igenis szükség van!
Beszélgetés a borsodi cigányvajdával

2008. május 17-én ünnepélyes keretek között, a miskolci Mindszenti templomban avatták fel a borsodi vajdát, az Ongán élõ Lakatos Attila személyében. Vele beszélgettünk tevékenységérõl, politikáról, a cigányság múltjáról, jelenérõl és jövõjérõl.

- Sokan még nem tudják, hogy a borsodi cigányvajda Ongán él. Hogy is van ez?

- 2002-ben vásároltam tanyát a településen, az Ongaújfaluból az M3-as fõútra vezetõ bekötõút mentén. Igazából akkor azt sem tudtam, hogy az a tanya Ongához tartozik. Csak késõbb derült ki számomra, hogy közigazgatásilag nem Szikszó, hanem Onga – amit azóta nem bánok – lesz a lakóhelyem. Egyébként Gadnán születtem, s ott is éltem sokáig. Jelenleg építõipari vállalkozásomból élek, melynek révén negyven-ötven embernek adok munkát. Nem csak cigányoknak, magyaroknak is. A rendszerváltás elõtt kereskedõ ember voltam, de akkor váltani kellett, mert jöttek a multi cégek, és meghaltak a piacok, megszûnt a kiskereskedés.

- Mik az eddigi tapasztalataid Ongáról? Van-e kapcsolatod a helyi kisebbséggel, annak vezetõivel?

- Bár én nem élek közvetlenül a település belterületén, de egyértelmûen pozitív benyomásaim vannak a nagyközségrõl. Inkább csak hallomásból tudom, hogy a település vezetése és a helyi cigányság között az átlagos borsodi viszonyokhoz képest jóval jobb a kapcsolat és az együttmûködés, a problémák is enyhébbek. Igazi kapcsolatfelvételre az ongai cigányokkal még nem került sor, talán nem is volt rá szükség.

- Mit jelent ma Magyarországon a vajda tisztség? Mennyire fogadnak el tárgyaló partnernek a hivatalos szervek?

- A vajdaság intézményének régi történelmi gyökerei vannak, még sem számít ma Magyarországon legitim intézménynek. Ennek ellenére egyre többen engem keresnek meg, hogy a jelenlévõ, sokszor a szõnyeg alá söpört problémákra közösen megoldást találjunk. Tárgyalópartnere vagyok szinte mindenkinek, aki az elõrelépést, a cigányság nehéz helyzetébõl való kilábalását tekinti fõ feladatának. A megyei rendõrfõkapitánytól kezdve a megyei közgyûlés elnökén át a borsodi polgármestereken keresztül a szociális miniszterig, pártállástól függetlenül jó a kapcsolatom. Ha valaki nem fogad el vajdának, akkor elfogad cigány embernek, és akkor úgy mondom ki, amit gondolok. Akik nem akarnak elfogadni, azok a jelenlegi országos cigány vezetõk.

- Miért?

- A kormányzatnak a rendszerváltás után könnyebb és kényelmesebb volt az, hogy a cigány embert „odaadták” a cigánynak. A választott cigány vezetõk – ki ilyen, ki olyan okból – semmit nem tesznek a problémák megoldása érdekében, és ezt nem szeretik hallani.

- Rengeteget szerepelsz a médiában. Egyre többen keresnek meg az írott és az elektronikus sajtótól, mivel olyan dolgokat mondtál/mondasz ki, melyek sokak szerint tabukat sértettek/sértenek. Összegeznéd nekünk elképzeléseid a cigányság helyzetérõl, jövõjérõl?

- A rendszerváltás elsõ éveiben a cigányság a segélyekbõl jól megélt. Azt hitték, itt van Amerika, s nem keresték az egyébként egyre szûkülõ munkalehetõségeket. Majd 1994-tõl megindult a leszakadásuk. Néhány év alatt felélték tartalékaikat, és valamikor 1999-tõl megjelent a köztudatban és a médiában a megélhetési bûnözés fogalma. Egyre többen maguk és családjuk megélhetését törvénytelen eszközökkel voltak kénytelenek biztosítani. Ekkor már sokan szívesen álltak volna munkába, de az erõsödõ elõítéletek miatt azok is nehezen jutottak álláshoz, akik egyébként tisztességesen éltek. A cigányság sorsa a szegénység helyett egyre inkább a nyomorúság lett. Az éhesnél pedig kevés veszélyesebb ember van.

Ma már ki kell mondani – de az a jó, ha ezt egy cigány ember teszi meg –, hogy igenis létezik cigánybûnözés, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, vagy nem akarják hallani. Egy lakossági fórumon nemrég a közbiztonság volt a téma, melyen velem együtt ügyészek, bírák, rendõrök, önkormányzati- és cigány képviselõk vettek részt. A jelenlévõ mintegy 150–200 idõs ember két órán keresztül arról panaszkodott, hogy õket a cigányok hogyan rabolták ki. Elhangzott az is, hogy egy hétvégén az elkövetett 17 fiatalkorú rablásból 16 cigány tettes volt. Ezért kérdezem azt, hogy a cigány vezetõk szerint mi ez, ha nem cigánybûnözés? A baj nem az, hogy én, mint cigányvajda kimondtam azt, amit mindenki tud, hanem az, hogy a felelõsök nem tesznek ez ellen semmit. Meg kell keresni az idevezetõ okokat, de nem azért, hogy ezeket az embereket elítéljük, hanem hogy próbáljuk õket jó útra téríteni.

- Milyen megoldást látsz a problémák kezelésére, visszaszorítására?

- A cigány emberrel tudni kell beszélni. A saját vezetõink ezt elfelejtették, ahogy azt is, honnan jöttek. Nem veszik, vagy nem akarják észre venni a bajt. Négyévente testvérek vagyunk, s a vállainkat megfogva, azt veregetve kihasználják a cigányság kiszolgáltatottságát. Néhány adomány és sokak számára ez már is kézzelfogható szavazatokat jelent. Nem segélyre, adományra, hanem munkalehetõségekre van azonban szükség! A cigányság igenis munkát akar! Jövõképet kell nekik adni, ami nem megy egyik napról a másikra. Ezt már az óvodában el kell kezdeni kialakítani bennük, s folytatni az iskolában, de az senkinek sem jó megoldás, hogy 18 évesen a cigány tanuló még az általános iskola padjában üljön jóval kisebb társai mellett. Már a második olyan cigány generáció nõ fel úgy, hogy nem tiszteli az apját, mivel nem látott benne példaképet. Eltûnt a cigány apák büszkesége. A fiatalok közül sokan nem ismernek se Istent, se embert. Ha kell, ütnek, rúgnak, harapnak, és ez senkinek sem jó. A kilátástalan élethelyzetük magyarázza, hogy ma oly sokan nyúlnak a pohárhoz a cigány lakosok közül, de a bûnözés sem fog így visszaszorulni.

Az ötven éves cigányt, aki életében nem járt iskolába, most már nem lehet kirobbantani otthonról, mert negyven évet ott ül a kályhánál. És ahol ilyen a családfõ, ott nincs tekintély, a gyerekei nem hallgatnak rá, és ezért neveletlenek a cigánygyerekek. Az én idõmben, amikor a cigánysoron éltünk, reggel fél nyolckor kiürült a cigánytelep, minden cigányember elment dolgozni. Mert akkor a cigányembernek kutya kötelessége volt eltartani a családját. És erre büszkék voltak. Az asszonyt nem engedtük el dolgozni soha, annak az volt a dolga, hogy a gyereket nevelje, mosson, fõzzön, takarítson. És az a baj, hogy a vezetõink nem érzik a problémát, mert sosem voltak szegények.

Az is fontos, hogy ne vegyük az egész cigány lakosságot egy kalap alá. Van egy 15–20 %-os leszakadó réteg, akiknél óriási a baj. Ha õket nem tanítjuk meg a közösségi normákra, ha nem juttatjuk munkához, akkor itt nagyon komoly gondok elé nézünk, amivel elsõként Borsodban kell szembenéznünk. Ez a réteg – ha máshogy nem tudja maga és családja számára biztosítani a megélhetést –, akkor attól veszi el, akitõl tudja. A Csereháton egész cigánysorok vannak, ahol ma, 2008-ban gyertyával világítanak a lakásban. Mi lesz velük a télen? Arról se feledkezzünk meg, hogy a magyarok között is egyre népesebb a leszakadó réteg.

Megoldást csak kormányzati szinten lehet elképzelni. A jelenlegi cigány vezetõkkel ez nem fog menni, azok hiteltelenné váltak. Más elnevezés alatt, de új kisebbségi választásokra volna szükség, amelyek 2 évente kellene, hogy ismétlõdjenek. A cigány vezetõket állandó ellenõrzés alatt kellene tartani. Az eskütétel is más legyen náluk. „Azt Isten engem úgy segéljen” helyett a templomban gyertyával és feszülettel kell azt lefolytatni, mert a cigányságra csak az hat. A törvényhozásnak azt is meg kellene akadályozni, hogy a kiskapukat kihasználva a cigányság ne legyen becsapott. Pl. néhány vállalkozó jóvoltából a fecskéken kívül egyedül a cigányság képes cement nélkül építkezni!

A média attitûdjében is változást kell elérni. Miért van az, hogy a cigányság körében a szerkesztõk mindig csak az egyfogú cigányasszonyt találják meg? Pedig vannak jómódú, becsületes cigány lakosok is. Õk hol vannak jelen a köztudatban?

- Kik segítik ezt a nem kis munkát, amit felvállaltál? Mit szól hozzá a családod?

- Szerencsére sokan állnak mögöttem. Cigányok és magyarok egyaránt. A fiam büszke rám, de a lányom már közel sem örült a közéleti szerepvállalásomnak. A feleségem a semleges oldalt képviseli. Egyelõre még bírom energiával! De én egyedül kevés vagyok a változások kikényszerítéséhez. A legfontosabb, hogy vissza kell vezetni a cigányokat a munka világába, hogy családként éljenek, pénzt keressenek, ne segélyért kuncsorogjanak.

- T. L. -