Határon túli magyarok szolgálata
2007. december 9-én, advent második vasárnapján a református gyülekezet ismét vendégszolgálatra hívta a határon túlról a szilágypéri református gyülekezet lelkipásztorát, Tolnai Ferencet.
Ez a vasárnap hálaadó alkalma is volt a református gyülekezetnek, mert elkészült a templombelsõ új ruhája, a terítõ garnitúra, melyet az 1904-ben ajándékba kapott úrasztali terítõ szecessziós mintájával díszített fel újra a gyülekezet. Ezen az istentiszteleten adott hálát a lelkészházaspár is lelkészi szolgálatuk 25 évéért.
Ünnepélyessé tette az advent második vasárnapját a határon túli fiatalok és négy debreceni teológus éneke.
Az istentisztelet után várt mindenkit egy szeretetvendégség a gyülekezeti teremben, ahol módja volt a gyülekezetnek elbeszélgetni a határon túlról érkezett lelkészházaspárral, kis kórusukkal és lelkes kórusvezetõjükkel.
Az ünneplésbe üröm is vegyült, mert a nagy áldozatok árán felújított református templomot kívülrõl elkezdték bontani. Falunknak ez a templom az egyetlen mûemléke, igazi dísze, a református gyülekezetnek az Isten háza, ahol Igéjén keresztül erõsíti és vezeti az Õrá hallgatókat, de lám van akinek csak megélhetési forrás.
- Csomós Lászlóné lelkész -










































































































