Riportsorozat az Ongára beköltözöttekkel

Ez alkalommal is egy házaspárt választottam beszélgetõ partneremül. Varga Bálint és felesége, Vargáné Porokoff Zsuzsa közel tíz éve már, hogy községünkben telepedtek le. Három gyermekükkel: Bálinttal, Mátéval és Kristóffal együtt immár igazi lokálpatriótának vallják magukat. Kedves, közvetlen embereket ismertem meg a személyükben, és egy olyan igazi nagycsaládot, ahol mindig zajlik az élet.

- Igaz, már a kezdetektõl ismerlek benneteket, de pontosan mikor is költöztetek Ongára?
- Már kilenc éve, hogy itt lakunk. Mindketten felsõzsolcai gyökerekkel rendelkezünk, szüleink a mai napig ott élnek. Eredetileg mi is ott akartunk letelepedni, de akkoriban ott nagyon magasak voltak a lakás árak, mi pedig mindenképpen családi házra vágytunk, hiszen „nagy családot” terveztünk. Fontos szempont volt az is, hogy közel legyen a város, a késõbbi munkába- és iskolába járás tekintetében. Ezért kezdtünk nézelõdni másfelé, így Ongán is. Közel tíz éve a község még nem volt olyan felkapott, mint manapság. Olcsóbbak voltak az ingatlanok, így itt vásároltunk családi házat. Persze az sem volt elhanyagolható, hogy Rezeda utcai házunk panorámájába elsõre beleszerettünk.

- A tervezett nagycsalád az idõk folyamán valóban összejött. Hogyan látjátok, milyen lehetõségei vannak infrastrukturális tekintetben manapság Ongán a nagycsaládosoknak?
- A lehetõségek ugyan adottak, de igazság szerint Bálint fiunk nem itt járt óvodába, és Máté sem itt kezdte az ovis éveit. Legnagyobb fiunk a felsõzsolcai óvodába járt, majd az általános iskola elsõ két évét Miskolcon végezte, aztán áthoztuk ide az ongai iskolába, de hogy a felsõ tagozatot itt végzi-e majd ez még kérdés. A középsõ fiunk is Felzsõzsolcán kezdte az ovit, de idõközben õt is áthoztuk ide Ongára, hogy késõbbi osztálytársait megismerje. Az óvodát jónak tartjuk, viszont szomorúan látjuk, hogy a csoporttársak közül sokan már eleve Miskolcra fogják vinni általános iskolába a gyermeküket. Elkeserítõ dolgok ezek, de mégis azt kell, hogy mondjuk, hiába a mûvészeti iskola és a lelkiismeretes tanár néni, ha a diákok jó részének és szüleiknek nem megfelelõ a hozzáállása a dolgokhoz. Egy városi iskolához képest lassabb haladást tapasztalunk. Az iskolaotthonos rendszert - sok más szülõvel egyetértve- túl hosszúnak és fárasztónak találjuk a gyerekek számára. Szerintünk ez nem vált be. Az angol és az informatika oktatás jó és hasznos. Fontosnak tartjuk az esélyegyenlõség elvét is, mégis úgy gondoljuk, hogy a tanulók képesség szerinti fokozottabb differenciálása lehetne a megoldás. Annak idején ideköltözésünkkor, mint szempontot figyelembe vettük az elõbbieket, mint infrastrukturális adottságokat. Akkor mindez jónak tûnt, most mégis ilyesmivel kell szembesülnünk. Fontos lenne, hogy már kisiskolás korban megtanítsuk a gyerekeknek, hogy mennyire fontos az értékteremtés, a kultúra, a hagyományõrzés. Erre is több lehetõséget kellene biztosítani.

- Milyen változásokat tapasztaltatok a község képében amióta itt éltek? Van valami, amit hiányoltok?
- Az eddigi fejlesztések mind szépek és jók, de úgy gondoljuk Ongában még ennél is több van, amit hatékonyabban ki lehetne használni. Itt van közel a város, alig öt kilométerre az autópálya. A környezõ településeken gombamód szaporodnak az ipari parkok. Ezt itt hiányoljuk Ongán. Miért nincs egy-két ipari létesítmény, ami akár 30-40 embernek is tudna foglalkoztatást biztosítani? Akár olyanok is, akik négy órában kifejezetten nõket foglalkoztatnának, akiknek családjuk, gyermekeik vannak. Tapasztalataink szerint Ongán a családos nõk többsége nem dolgozik, nem tudnak elhelyezkedni. Ha helyben ez ilyen módon megvalósulhatna, biztosan sokan élnének a lehetõséggel. Szerintünk hasznos lenne, ha nagyobb vállalkozásokat tudnának idehozni. Egyébként a falu képe sokat változott amióta itt élünk. A fõtér valóban szükséges volt, hiszen fontos létesítmények és intézmények csoportosulnak körülötte, de Onga nem csak a központból áll. Jó ötlet volt például, hogy most felújították az arra menõ utakat, de gondolhattak volna a kiszélesítésére is, hiszen nagy a forgalom arra. Központ lévén autóval is sokan járnak oda, és a buszok is ott közlekednek. Ha már belefogtak a felújításba az út szélesítése is mindenképpen fontos lett volna. Amiben még elõrelépést tapasztaltunk az a boltok folyamatos nyitva tartása. Régebben volt, hogy gondot okozott, hogy az üzletek jó része a déli órákra bezárt. Örülünk annak, hogy most már vannak folyamatosan nyitva tartó üzletek. Úgy tapasztaljuk, hogy az önkormányzati rendeletek betartására is nagyobb hangsúlyt fektetnek a lakosok. Bár a kerti hulladék égetésével még mindig vannak problémák.

- Mi a véleményetek a község civil életérõl?
- Úgy látjuk a civil szervezetek mûködése és tevékenysége Ongán igen aktív. A civil szervezetek azért is vannak, hogy az emberek véleményét, meglátásait képviseljék és tolmácsolják. Fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzat és a civil szervezetek együttmûködése hatékony legyen. Azért is jók ezek a szervezetek, mert a tagjaiknak komoly céljaik vannak, tartoznak valahová, küzdenek valamiért. Ez dicséretes dolog. Az interneten szoktuk inkább nyomon követni az ongai egyesületek mûködését. Igazság szerint a Kékdarut nem nagyon vesszük. A civil szférának is az lenne a feladata, hogy a fiatalokat, mint utánpótlást megfogják. Hiányoljuk, hogy nincs egy ifjúsági szervezet, aminek ez lenne a célkitûzése.

- Környezetvédelmi szempontból milyennek látjátok községünket?
- A szelektív hulladékgyûjtés beindítása nagyon jó dolog volt, reméljük mihamarabb szélesebb körben is elterjed majd. Az igazi megoldás itt is a gyerekkorban elkezdett ez irányú nevelés lenne. Itt szeretnénk megemlíteni, (bár e téren biztosan vannak környezetvédelmi megállapodások) hogy a falu azon részén, ahol mi lakunk, sokszor érezni a szikszói SZATEV által kibocsátott, és a szélirány miatt erre fújt cseppet sem kellemes „illatokat”. Amit még itt szeretnénk elmondani, hogy a tavak környékén szemet szúróan sok szokott lenni a szemét. Bár csak most a riport készítése közbeni beszélgetés alatt értesültünk a szemétszedési akcióról, így jó tudni, hogy erre is odafigyelnek a civilek. Igazán az a sajnálatos, hogy már most tudható, hogy ez is csak ideig-óráig lehet eredményes.

- Zsuzsát és a gyerekeket, már több olyan fotón is láttam, ami községünk rendezvényein készült. Ezek szerint rendszeresen látogatjátok ezeket a programokat?
- Attól függ, mit tartunk rendszeresnek. Inkább úgy mondanánk, ha érdekel egy program és idõben értesülünk róla, akkor arra elmegyünk. A kiszehajtásról véletlenül szereztünk tudomást, még mikor ideköltöztünk. Felfigyeltünk a nagy zsivajra, a csörgésre, hát kimentünk és jól éreztük magunkat. A mostani szüreti felvonulásról az oviban kitett plakátról értesültünk. Mint hagyományõrzõ program ez is megfogott minket. A felhívásnak megfelelõen egy tálca süteményt is sütöttem a résztvevõknek. Amikor kimentünk szomorúan tapasztaltam, hogy milyen kevesen vagyunk mi nézõk, azon pedig különösen meglepõdtem, hogy csak én álltam ott süteménnyel. Pedig csak hozzáállás kérdése lenne az egész. Az ilyen programokat is igazi közösség kovácsoló eseménnyé, „bulivᔠlehetne tenni. A falunapra is ki szoktunk menni, de csak addig maradunk, amíg az ovisok és az iskolások mûsora tart. Utána szerintünk már nem igazán a kulturált és színvonalas szórakozásról szól a dolog. Kisgyerekekkel vagy akár nélkülük is az esetleges atrocitásokhoz nincsen kedvünk. Sok programról viszont nem is tudunk, vagy csak késõn értesülünk. Úgy vesszük észre a propagálás nem minden esetben megfelelõ és hatékony.

- Mit gondoltok a szórakozási lehetõségekrõl úgy általában Ongán?
- Mi ezzel úgy vagyunk, hogy nem jó, ha egy füstös kocsmában kell összejönni a korosztályunknak, és különösen nem jó ez a fiataloknak. Sokan mondják, hogy nincs igény a kulturált szórakozásra. Személy szerint fájlalom, hogy nincs egy hobbi szintû öreg fiúk focicsapat, egy ulti klub vagy egy ún. „NO KONDI SPORT KLUB”, ahová azért járnának az emberek, hogy jól szórakozzanak. Vagy például kézmûves foglalkozások a nõknek. Tudjuk persze, hogy a munka és a háztartás mindenkitõl sok idõt elvesz, de itt is csak azt tudjuk mondani, hogy hozzáállás kérdése lenne az egész. Szomorú, hogy nincs érdeklõdés olyan programokra, amelyekkel fejleszteni lehetne a közösségi életet. A gyerekek terén is ugyanezt látjuk. Nem tudják hasznosan eltölteni az idõt. Annak idején gyerekkorunkban annyi lehetõség volt szakkörök keretén belül az iskolában érdekes és hasznos dolgokkal foglalkozni az osztálytársaink, barátaink körében. Lehet, hogy manapság sem az úttesten rúgnák a labdát azok a gyerekek, akik nem versenyszerûen, hanem pusztán csak a játék öröméért fociznának, hanem a sportpályán tanári segédlettel, ha erre lenne lehetõségük.

- Végezetül mi az, amit még szeretnétek elmondani közel tíz éves itt élésetek tapasztalatairól?
- Úgy érezzük sikerült beilleszkednünk ide, már-már lokálpatriótának is nevezhetnénk magunkat. Az embereket, szomszédjainkat nagyon megkedveltük. Annyi azért észrevehetõ, hogy a városi léthez képest itt az emberek nagyon adnak arra, hogy a másik vajon mit gondol, a véleményüket mégsem merik õszintén és nyíltabban vállalni. Ez még hiányzik, de úgy érezzük, igazi otthonra találtunk Ongán.

- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és kívánok nektek a továbbiakra minden jót!

- Hadházi Orsolya -