Könyvajánló
Egy jó krimi nem rossz

„Szenvedélyesen kedvelem a detektívtörténeteket. Egy lelkes hívõ egyszer úgy nyilatkozott a sörrõl, hogy sohasem lehet rossz, csak van olyan fajta, amelyik még jobb, mint a többi. Ilyen érzelmekkel közelítek én meg minden új detektívregényt.”
(A. A. Milne)

A magam részérõl teljesen egyetértek a Micimackó írójával. Nem zavar, ha mások az orrukat húzgálják, vagy fensõbbségesen legyintenek, sekélyes ponyvának nevezik kedvenceimet. Szerintem mindennek megvan a maga ideje, és egy fárasztó nap végén vagy egy esõs délutánon, amikor szeretnénk néhány órára „kikapcsolni”, eljön a krimik ideje. Ezek a kézbeillõ, papírkötésû könyvek pontosan azt nyújtják, amire idõnként mindenkinek szüksége van: egy kis „agymosást”. A jó krimi leköti a figyelmünket, gondolkodásra késztet, magával sodor, de mihelyt letettük, már el is felejthetjük, nem kell tovább törõdni vele, nem dolgozik tovább a gondolatainkban, mint más olvasmányok. A krimiolvasás szellemi kocogás: frissítõ és nem túl megerõltetõ tevékenység, amely segít megõrizni erõnlétünket. Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy karbantartja idõs korban is a szellemi frissességet, mint a keresztrejtvényfejtés.
A krimi manapság a legkedveltebb mûfajok közt található. Mint a többi regénytípus (a horror, a sci-fi, a kalandregény is) a romantika idején, a 19. század elején indult hódító útjára. A detektívregény mint sajátos külön mûfaj 1841-ben vonult a szépirodalomba. Amerika legnagyobb, legklasszikusabb költõje, Edgar Poe találta ki és valósította meg a „Morgue utcai gyilkosság” címû kisregényében. Történelme kétszáz éve alatt a bûnügyi irodalom is kitermelte a maga klasszikusait. Mindenki ismeri a leghíresebb nyomozókat és megalkotóikat: Conan Doyle Sherlock Holmes-át, aki az õ Watson doktorával együtt számos filmfeldolgozásban is megjelenik, csakúgy mint Agatha Christie belga nyomozója, Hercule Poirot, vagy a vidéki vénkisasszony, az utolérhetetlen Miss Marple. A klasszikusok közt is találhatunk szép számmal krimi történetet, a magyar irodalomban például Jókai Mór Szegény gazdagok címû regénye is jeles példája a rejtélyes bûnözõ utáni nyomozásnak, a legújabbak közt pedig Umberto Eco mûvében, A rózsa nevében egy középkori kolostor a nem mindennapi helyszín. A mûfaj lényege ugyanis nem az erõszak ábrázolása, nem a bûn bemutatása, hanem az igazság kiderítésének útja, a megfigyelés, a logikus gondolkodás, a következtetés, melynek eredményeként a gonosz elnyeri méltó büntetését, jólesõ érzéssel töltve el az olvasót: mégis rend van a világban.
A legismertebb krimik helyett most egy kevésbé olvasottat ajánlok mindenki figyelmébe. Mottónk szerzõje, Alan Alexander Milne nem csak vígjátékokat, verseket, no és persze gyerekeknek szóló meséket és regényeket írt, hanem néhány krimit vagy inkább krimiparódiát is. A Vörös Ház rejtélye címû regénye elõszavában vall Milne arról, milyen elvárásai vannak a detektívregényekkel szemben:
- helyes, sõt szabatos és igényes nyelvet használjon az író,
- a detektív mûkedvelõ legyen (akárcsak a gyilkos), és legfõbb fegyvere a hideg logika,
- szükség van egy Watsonra (a detektív segítõjére), akivel együtt gondolkodhat az olvasó.
Ezen elvárásokat szem elõtt tartva írta meg könyvét, melynek történetét röviden így foglalhatnánk össze:
Mr. Mark Ablett, jómódú, de nem túlságosan szeretetre méltó angol úr, a Vörös Ház gazdája egy délután Ausztráliából várja hazatérõ fivérét, fogadja is a dolgozószobájában. A fivért kisvártatva agyonlõve találják, maga Mr. Ablett pedig eltûnik. A lövés pillanatában érkezik meg Antony Gillinghamm – a késõbbi amatõr detektív, aki a házban vendégeskedõ barátját, Bill Beverley-t (a késõbbi Watsont) jött meglátogatni – megismerkedik Cayley-vel, Ablett unokaöccsével (titkárával, mindenesével), és nyomban kézbe veszi a dolgok irányítását. A rendõrségi vizsgálat és a halottkémi tárgyalás a krimik szokásos módján zajlik – eredménytelenül. Antony pedig elkezdi magánnyomozását, melynek során fény derül a kis híján tökéletes bûntény minden részletére.
Jó szórakozást és kellemes fejtörést kívánok minden leendõ olvasótársamnak!

- P. U. M. -