Tájékoztató a sportegyesület 2006/07-es évadjáról
Az OKSE 2006/2007 bajnoki idényben elért eredményeirõl, és a 2006-os gazdálkodási évrõl szóló jelentés a már megszokott hagyományos formában készült el, mellyel a képviselõ-testület a szeptember 4-ei ülésén foglalkozott. Sem tartalmában, sem formájában nem találtunk ki új dolgot a tájékoztató elkészítésekor, de törekedtünk, hogy az egyesületünk mûködését bemutató lényegi dolgok közérthetõen megjelenjenek.
Mindenek elõtt az egyesület vezetõségének nevében köszönjük az önkormányzat támogatását, mellyel biztosítja, hogy sportegyesület mûködhessen településünkön. Természetesen a köszönet nem csak az anyagi jellegû dolgokra vonatkozik, hanem azt az erkölcsi támogatást is meg kell említeni, amivel községünk vezetése mindenkor kiáll a sport mellett.
A labdarúgó szakosztály 2006/2007-es szezonjának értékelése ismét hálás feladat, mert az újbóli második helyezés igazán szép sikernek számít. Ez az eredmény már nem csak azt jelenti, hogy csapatunk megragadt az elsõ osztályban és ott meghatározó szereplõvé vált, hanem immár a legerõsebb csapatok közé soroltattak az ongai focisták. Természetesen ebben az idényben is voltak elvesztett mérkõzések, de a végeredmény önmagáért beszél, és ilyenkor elégedett a sportvezetõ, mert látja, hogy volt értelme dolgozni a csapatért, mivel a fiúk kitettek magukért. Nem elhanyagolható szempont, hogy ez az eredmény nem csak a mérkõzésre kijáró szurkolót boldogítja, hanem azokat is, akik olvassák az eredményeket. Sõt, ez a szereplés megyehatáron túli elismerést hoz Ongának.
Az utánpótlás helyzetérõl röviden csak annyit, hogy ebben az osztályban már több korosztályos csapatot kell indítani, ami nem könnyû, de nagyon fontos feladat a labdarúgó szakosztály vezetõinek. Nagyon lényeges dolog ezt lelkiismeretesen ellátni, mert ahogy mondani szoktuk: a fiatalság a jövõ záloga.
Néhány sorban a másik mûködõ szakosztályunkról, a kézilabdázókról: sajnos a kézilabda községi és megyei szinten is leszállóágban van. Erre a helyzetre jellemzõ példa, hogy nem tudtunk hivatalos tabellát beszerezni a megyei szövetségtõl. Ez nagyon elgondolkoztató helyzet, ugyanis nemzetközi szinten nagyon eredményes és népszerû sportág a kézilabda.
A lejátszott bajnoki idényben csapatunk nem szerepelt túl fényesen. A négycsapatos bajnokságban mind a három riválisunk (Felsõzsolca, Alsózsolca, Szerencs) megelõzött minket, bár mindegyiket sikerült egy-egy meccsen legyõzni. Ennek a helyzetnek az orvoslására a szakosztály vezetõsége a lehetõségeihez képest megpróbál megoldást találni.
| A 2006/2007. évi B.-A.-Z. megyei I. o. labdarúgó bajnokság végeredménye | |||||
| 1. Nyékládháza | 25 | 3 | 6 | 83 27 | 78 |
| 2. Onga | 22 | 3 | 9 | 86 51 | 69 |
| 3. Varbó | 20 | 4 | 10 | 69 45 | 64 |
| 4. Arnót | 18 | 5 | 11 | 54 38 | 59 |
| 5. Abaújszántó | 17 | 6 | 11 | 80 51 | 57 |
| 6. Encsi VSC | 16 | 9 | 9 | 57 42 | 57 |
| 7. Mezõcsát | 16 | 7 | 11 | 74 37 | 55 |
| 8. Tomor-Lak | 15 | 7 | 12 | 52 47 | 52 |
| 9. Tolcsva | 14 | 4 | 16 | 40 44 | 46 |
| 10. Miskolci EAFC | 13 | 5 | 16 | 54 66 | 44 |
| 11. Szirmabesenyõ | 12 | 8 | 14 | 40 48 | 44 |
| 12. Sajószentpéter | 12 | 7 | 15 | 51 56 | 43 |
| 13. Miskolci VSC | 11 | 7 | 16 | 35 52 | 40 |
| 14 Bodroghalom* | 11 | 7 | 16 | 35 59 | 39 |
| 15. Hódoscsépány | 9 | 10 | 15 | 57 70 | 37 |
| 16. Sajóbábony | 10 | 3 | 21 | 42 76 | 33 |
| 17. Sárospatak | 8 | 6 | 20 | 34 62 | 30 |
| 18. Pálháza | 5 | 3 | 26 | 49121 | 18 |
| A *A Bodroghalomtól 1 pont levonva | |||||
| Az Onga Községi Sport
Egyesület 2006. évi mûködésének pénzügyi részletei a következõk |
|
| Bevételek: | |
| 6.500.000.- | Önkormányzati támogatás |
| 381.978.- | Sportbál |
| 143.100.- | Mérkõzések jegybevétele |
| 64.- | Banki kamat |
| 897.228.- | Pénztár nyitóegyenleg |
| - 4.092 - | Banki nyitóegyenleg |
Összes bevétel: 7.918.278.- |
|
| Kiadások: | |
Labdarúgó szakosztály |
|
| 426.503.- | Játékvezetõi díjak |
| 518.790.- | Nevezési, versenyzési díjak |
| 5.315.939.- | Eszközbeszerzés |
| 76.969.- | Utazási költség |
| 313.414.- | Fogyasztás |
| 6.651.615.- | Összesen |
Kézilabda szakosztály |
|
| 54.519.- | Játékvezetõi díjak |
| 71.450.- | Nevezési, versenyzési díjak |
| 129.190.- | Felszerelés vásárlás |
| 58.038.- | Utazási költség |
| 71.250.- | Fogyasztás |
| 384.447.- | Összesen |
Egyéb kiadások |
|
| 108.152.- | Mûködési költségek |
| 49.000.- | Adó befizetés |
Összes kiadás: 7.193.214.- |
|
Végezetül még egyszer köszönöm az önkormányzat támogatását, az itt dolgozók segítségét, az önkéntesek fáradságát és a szurkolók buzdítását és kitartását!
- Juhász József OKSE titkár -










































































































