Onga gazdasági programjából
A település önkormányzati képviselõ-testülete az idén fogadta el Onga gazdasági programját, melybõl a
községünkre vonatkozó helyzetelemzést mostani számunkban és a jövõbeli
terveket fogjuk folytatásokban közre adni. (A teljes program a község honlapján
tekinthetõ meg.)
Helyzetelemzés
1. A település földrajzi elhelyezkedése, adottsága, rövid történeti áttekintés
Onga Magyarország ÉK-i részén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 8 km-re keletre
található. A település a Bükk és a Zempléni-hegység, illetve a Sajó és a Hernád
folyók közé ékelõdik, kettészeli a Bársonyos-patak, északi határainál a Vadász-patak
ömlik a Hernádba. A falut körülölelik a különbözõ idõkben megnyitott bányatavak,
melyek közül a legismertebbek a község keleti határánál találhatóak, számuk a
kavicskitermelés következtében emelkedik.
Onga az õskortól
lakott település, jelentõsek a faluban talált bronzkori régészeti leletek. A
község elsõ név szerinti említése 1222-bõl ered. A törökök 1588-ban felégették
a falut, de a lakosok hamarosan újraépítették. A török elleni felszabadító
háború, majd a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei Ongát sem kímélték. A falu
azonban átvészelte a nehéz idõszakokat. A XVIII. század már lassú fejlõdést
hozott a község életében. Az 1750-es években református betelepülõk érkeztek
Ongára. A lakosok fõleg a sókereskedelembõl és állattenyésztésbõl éltek. A falu
legismertebb földesúri családja a Darvas család volt. A nagy magyar történelmi
személyek közül megfordult itt II. Rákóczi Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály és
Görgey Artúr is.
A XIX. század
második felétõl Onga a megye legdinamikusabban fejlõdõ települései közé
tartozott. Megépült a vasút, javultak az életkörülmények, jobb lett a
közegészségügyi helyzet, új utcák, utak épültek. Miskolc közelsége, gazdasági
fejlõdése kedvezõ hatással volt Ongára. A község lakosai a XX. század elsõ
felében még a mezõgazdaságból éltek, majd nõtt az iparban dolgozók száma. A II.
világháború után a növekedés felgyorsult. 1950-ben az addig önálló Ócsanálost
Ongához csatolták. Utca és házhely kijelölésekkel az 1960-as években, majd az
1980-as évek végén nõtt a betelepülések száma, építkezések kezdõdtek. Többek
között megépült az új iskola, óvodák, orvosi rendelõk, a kultúrház, a
tanácsháza, valamint a könyvtár. Mára már kiépült a vezetékes ivóvíz-, a
szennyvíz-, a gáz-, a telefon-, a kábeltévé-hálózat, korszerûsítették a
közvilágítást, a sportpályát, a község intézményeit, portalanították a község
minden útját. A község elõnyös földrajzi fekvése, a jó megközelítési
lehetõségek, a község nyugodt légköre, kiegyensúlyozottsága következtében a
település lakosságszáma dinamikus ütemben nõ, Onga népességszáma 2006. január 1-jén 4956 fõ volt.
2. Fõbb demográfiai jellemzõk
Születések, halálozások
számának alakulása
|
Év |
Születések száma (fõ) |
Halálozások száma (fõ) |
|
2002. |
58 |
57 |
|
2003. |
48 |
40 |
|
2004. |
58 |
46 |
|
2005. |
51 |
51 |
Népesség kor szerinti megoszlása 2006. január 1-jén
|
Kor szerinti csoportosítás |
Fõ |
|
Korcsoport |
Fõ |
Megoszlás |
|
0-2 |
160 |
|
Gyermek és |
1285 |
25,9 |
|
3-5 |
189 |
|
|||
|
6-13 |
604 |
|
Munkaképes korú |
2927 |
59,1 |
|
14-17 |
332 |
|
|||
|
18-59 |
2927 |
|
Idõskorú |
744 |
15,0 |
|
60- |
744 |
|
|||
|
Összesen: |
4956 |
|
Összesen: |
4956 |
100,0 |
A regisztrált álláskeresõk és a szociális ellátásban részesülõk fõbb adatainak bemutatása 2006. január 1-jén
|
Megnevezés |
Mutatószám |
|
Munkanélküliek száma |
347 fõ |
|
Szociális ellátásban részesülõk száma |
221 fõ |
|
Munkaképes korú lakosság száma |
2927 fõ |
|
Munkanélküliségi ráta (KSH adatok alapján) |
8,25 % |
|
Relatív munkanélküliségi mutató |
11,85 % |
A munkaképes korúak körében szerepelnek a felsõfokú tanulmányokat végzõk, a GYES-en lévõk, a tartós betegek és a munkanélküliek is.
3. Infrastruktúra helyzete
A község határának ÉNy-i részén húzódó Miskolc-Kassa irányban futó 3. sz. fõút mellett Ongán halad át a 37. sz. Miskolc-Sátoraljaújhely felé vezetõ országút is. A települést átmetszi a Miskolc-Kassa vasúti szárnyvonal. A község belterületi útjainak járhatósága jó, többségük (több mint 95 %) aszfaltburkolattal ellátott.
A község lakásállományának 91,1 %-a csatlakozott rá a vezetékes ivóvízhálózatra, a közüzemi szennyvízhálózatra 74,8 %-os, a gázhálózatra 80,1 %-os a rácsatlakozás mértéke.
A Magyar Telekom Nyrt. Hálózata, illetve a rádiótelefon szolgáltatók valamennyi rendszere elérhetõ a községbõl.
A községben a kommunális hulladékszállítás és hulladék elhelyezés, a veszélyesnek minõsített egészségügyi hulladékok gyûjtése és elszállítása, a használt szárazelemgyûjtés valamint a szelektív hulladékgyûjtés megoldott.
4. Vállalkozási tevékenységet végzõk összetétele
A település gazdasági élete számára kedvezõ mûködési feltételeket jelent Onga infrastruktúrája.
A községben megtalálhatóak a következõ termelõ egységek: sütõüzemek, kavics kitermelõ és a kitermelésre épülõ egyéb (pl. térburkolat gyártó) vállalkozások, hintaágy-párna és bútorkárpit kiegészítõ elõállító vállalkozás, asztalosipari vállalkozások, könyvkiadó. A településen átfogó választék mutatkozik kereskedelmi egységekbõl, vendéglátóhelyekbõl, és széles skálán mozog a kínált szolgáltatások köre.
A település gazdasági, kereskedelmi adatai
|
Megnevezés |
Vállalkozások száma |
|
Regisztrált vállalkozás |
286 |
|
Regisztrált jogi személyiségû vállalkozás |
37 |
|
Regisztrált jogi személyiség nélküli vállalkozás |
249 |
|
Ebbõl egyéni vállalkozás |
182 |
|
Kereskedelmi üzlet |
31 |
|
Ebbõl élelmiszer jellegû üzlet |
20 |
|
ruházati, textil jellegû üzlet |
2 |
|
vegyi áru, barkácsüzlet |
1 |
|
Vendéglátó helyek száma |
17 |
1. Az önkormányzat által ellátott kötelezõ feladatok:
•a településfejlesztés, a településrendezés,
• az épített és természeti környezet védelme,
• a lakásgazdálkodás,
• a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás,
• a köztemetõ fenntartása,
• a helyi közutak és közterületek fenntartása,
• helyi tömegközlekedés biztosítása,
• a köztisztaság és településtisztaság biztosítása,
• gondoskodás a helyi tûzvédelemrõl,
• gondoskodás a közbiztonság helyi feladatairól,
• közremûködés a helyi energiaszolgáltatásban,
• közremûködés a foglalkoztatás megoldásában;
• az óvodáról való gondoskodás,
• az alapfokú nevelésrõl, oktatásról történõ gondoskodás,
• az egészségügyi, a szociális ellátásról való gondoskodás,
• a gyermek és ifjúsági feladatokról történõ gondoskodás
• a közösségi tér biztosítása,
• közmûvelõdési, tudományos, mûvészeti tevékenység támogatása,
• sport támogatása,
• a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének a biztosítása,
• az egészséges életmód közösségi feltételeinek elõsegítése.
2. Az önkormányzat által ellátott önként vállalt feladatok: • alapfokú mûvészeti oktatás,
• felnõttképzés, levelezõ rendszerû gimnáziumi oktatás,
• felsõoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj támogatása (Bursa),
• jelzõrendszeres házi segítségnyújtás,
• támogató szolgáltatás mûködtetése,
• fogyatékosok nappali ellátása,
• szilárd hulladék szelektív gyûjtésének szervezése,
• egyesületek, civil szervezetek, szervezõdések tevékenységének segítése, támogatása,
• nemzetközi kapcsolatok ápolása.
6. A feladatok ellátását szolgáló intézményhálózat
• A feladatok ellátásához rendelkezésre álló intézménystruktúra, társulási kapcsolatok
Önálló költségvetési szerv:
• Polgármesteri Hivatal
Részben önálló intézmények:
• Bársonyos Napközi Otthonos Óvoda és Tagóvoda
• Görgey Artúr Általános és Alapfokú Mûvészeti Iskola
• Szociális Szolgáltató Központ
Vállalkozásba adott intézmények:
• Háziorvosi szolgálat
• Gyermekorvosi szolgálat
• Védõnõi szolgálat
• Fogorvosi szolgálat
- folytatjuk -










































































































