Szeretem a könyveket.

A kicsit és a nagyot, az újat és a régit, a makulátlant és az agyonhasználtat, a színeset, a képeset, a fakót és a firkáltat, a mesekönyvet, a verseskötetet és a lexikont. A könyvesbolt, a könyvtár csodásabb hely nekem, mint Aladdin kincses barlangja. Nem hiszem, hogy a számítógép valaha is átvehetné a könyv szerepét. Információt keresni gyorsan és hatékonyan lehet a technika eszközeivel (én is lelkes használója vagyok), de olvasni a kerti padon, a buszon, a vonaton utazva, a strandon napozva, nyaralás közben a fa tetején csak könyvet érdemes. Ezt a varázst nem pótolja az a bõség sem, amelyet az internet nyújt.
„A könyv szeretetet ad, és szeretni tanít” - írta Gárdonyi Géza. De csak az részesülhet ebben, aki olvas. Ahhoz pedig, hogy valakibõl olvasó legyen, elõször a környezetétõl kell szeretetet kapnia. A szülõktõl, testvértõl, nagyszülõtõl, akik a kicsinek esti mesét mondanak, akik huszadszor is elolvassák Hófehérke, Csipike vagy Mikkamakka történetét (pedig már a könyökükön jön ki). Akik idõt szánnak arra, hogy ne csak megvegyék, de együtt is nézegessék az új könyvet, amit nem csillogó külseje, hanem tartalma alapján választottak ki. Szeretet kell ahhoz, hogy az olvasni tanuló gyereket naponta türelemmel, de következetesen leültessük gyakorolni, érdeklõdéssel hallgassuk a botladozó szótagokat. Nem egyszerû az elsõ olvasmányokat kiválasztani és rábeszélni a kisiskolásra, találékonyság és kitartás kell hozzá. Nem véletlen, hogy a könyvolvasás olyan szokás, amelyet éppúgy kevés gyerek sajátít el, mint a rendszeres testmozgást vagy az egészséges táplálkozást. Vannak, akik késõbb, kamasz- és felnõttkoruk idején ismerkednek meg az olvasás örömével a baráti kör vagy egy társ hatására, akiknek fontos az, hogy megosszák a másikkal az olvasás élményét, és úgy tudnak lelkesedni egy-egy könyvért, hogy kedvet kap tõle az is, aki eddig nem olvasott. Mert az igazi olvasó körül megszûnik a valóság amíg elmerül a könyv világában, de amikor leteszi a regényt, fontos számára, hogy a környezete is részesüljön ebben a csodában.
Gyakran hallhatjuk a megállapítást: egyre kevesebben olvasnak. Ennek következménye a szövegértés elõtérbe kerülése, az országos és nemzetközi felmérések elszomorító eredménye. Aki hetente, kéthetente elolvas egy könyvet, annak nem okoznak gondot azok a szövegértési feladatsorok, amelyek egyre gyakoribbak az iskolai élet minden területén. (Az írásbeli érettségi egy részét is ez teszi ki!). Az nem betûket fordít hangra, szavakra, hanem történeteket ismer meg, emberekkel és sosem volt lényekkel köt ismeretséget, olyan filmet néz, amit rajta kívül senki sem láthat, mert õ a „társrendezõje” az íróval együtt. A szépirodalom olvasása maga is alkotás, kreatív tevékenység.
Fontos-e, hogy mit olvasunk? Hát persze! De szerintem fontosabb az, hogyan olvasunk. Ha valaki úgy veszi kézbe a könyvet, hogy élvezetet jelent számára az olvasás, ha nem érzi teljesnek a napját a megszokott legalább félórás (hajnali, esti vagy délutáni) olvasás nélkül, ha képes elmosolyodni vagy akár hangosan nevetni az író humorán, akkor tökéletesen mûködik a „belsõ vetítõje”. Ettõl kezdve már csak a hangulaton, igényen vagy a véletlenen múlik, milyen könyvet választunk, lehet az papírkötésû romantikus, kalandos, fantasztikus, gyûrött krimi, vászonkötésû klasszikus vagy színes mesekönyv. Hiszen mindegyiket szeretjük.
Szeretném két kedves, újra és újra elõvett könyvemet ajánlani azoknak, akik szeretnek olvasni, és azoknak, akiknek talán ezek a könyvek fogják meghozni a kedvét. Egyben biztatnék mindenkit, ossza meg olvasmányélményét szûkebb és tágabb környezetével, mert az olvasáshoz is kell a közösség. A két könyvismertetés forrása a http//legeza.oszk.hu internetes honlapon található. Ezen az oldalon több mint kétezer könyv ismertetõje olvasható, és jó néhány un. hangoskönyvhöz (regények ismert mûvészek felolvasásában) is hozzájuthatnak azok, akik még szívesebben hallgatják a „mesét”.


Kezdõknek ajánlom:
SZENTIVÁNYI Jenõ: A KÕBALTÁS EMBER

Szentiványi Jenõ pergõvé sûrített cselekményû ifjúsági regénye a bükki õsember útját tárja fel olvasói elõtt az Urál-hegység lábától a mai Magyarország Felsõ-Tisza vidékéig. A Szeleta-barlang régészeti leletei ihlették a szerzõt könyve megírásában, melyben a vadász Ge-Og és hordanépe kõkorszakbeli világát eleveníti fel. Az utolsó jégkorszak vége felé a szabad természetben élõ õsember csodálatos ösztöne, tudata, felfedezõ készsége, leleményes tehetsége mozgatja a meseformát öltõ valószerû történetet, azt, ahogy az ember egymás után fedezte fel, alkotta meg újabb és újabb, az elõzõeknél jobb szerszámait, kõ-, csont-, majd vaseszközeit. Mindezt a már íjat is feltaláló Ge-Og, a „Messzire ölõ” vadász és népe történetében, hordájának más embercsoportokkal, a Lapos-homlokúakkal és a Fekete Hordával vívott élethalálharcából bontja ki az író, izgalmasan, élményszerûen, könnyen érthetõen és valósághûen. Bár tény, hogy egyetlen emberöltõ alatt ily robbanásszerû tudati és technikai fejlõdés nem következhetett be, hisz a gondolkodásmód, erkölcs és kultúra változása több ezer évet követelt magának, mégis hiteles történetét kapjuk, miként indult el a kõbaltás ember a történelmi idõk útján: hogyan élt, gondolkodott és gyõzte le a sokszor ellenségesen fenyegetõ természetet, körülményeket.
A 8–10 éves gyerekek hasznos, élvezetes olvasmánya.


Haladóknak ajánlom:
Romain ROLLAND: COLAS BREUGNON

Colas Breugnon, ez a nagyszerûen megrajzolt, csupa élet figura Romain Rolland egyik legpompásabb hõse. Maga mondja magáról: „...rosszcsont vagyok, léhûtõ, ingyenélõ, házsártos, részeges, csapodár, fecsegõ, szeleburdi, csökönyös, gúnyolodó, veszekedõs, holdkóros, álmodozó, hirtelen haragú, mosdatlan szájú”. Persze a hencegõ Colas kissé feketébbre festi magát, mint amilyen. Hiszen ennek az állítólagos „léhûtõnek” egész élete a munka szent szerelmében, az alkotás lázában telt el. A könyv üdítõ, vigasztaló, friss erõt árasztó olvasmány.
Ez a prózában megírott gall poéma a francia nép jellemét próbálja megragadni a 18. század elejére tett történetben. Az írót valószínûleg az vonzotta ehhez a messzi korhoz, hogy ekkor még nem vált el mereven a mûvészet és a mívesség: Colas asztalos és mûvész, borozgató és Plutharkoszt olvasó, az élet minden örömét élvezõ ember. Úri kegyetlenség, pestis, vallásháborúk, szerettei halála keserítik életét, mégis boldognak érzi magát, mert lénye legbelsõbb magja végig ép marad.
A regény (1912) fiktív napló formájában, filozófiai eszmefuttatásokkal kezdõdik, görög és latin szerzõk példájára, majd egyre élénkülõ, egyre több párbeszédet és cselekményt magába foglaló történelmi tablóvá szélesedik. Népi adomákkal, mondókákkal színezett naplója telítve van a burgund vidék folklorisztikus hagyományaival, az egyre szaporodó sorscsapások papírra vetésével fokozatosan bontakoztatja ki Colas Breugnon (azaz Romain Rolland) hitvallását, az elnyomottakhoz való kötõdését, a sorsközösséget, s azt az elementáris életerõt, mely a reneszánsz ember sajátja, mely dacol és megerõsödve kerül ki minden csapásból.

- Poroszkainé Urszin Márta -