Trivium Fejlesztés - Párbeszéd
IV. Interregionális Ifjúsági és Civil Konferencia
A Magyar a Magyarért Alapítvány, a Társadalomtudományi és Mûvészeti Közhasznú Egyesület és a Deáktér Egyesület 2007. április 14-15-én konferenciát rendezett Tokajban. A TRIVIUM- Fejlesztés- Párbeszéd címû rendezvényt a szervezetek köztük az Ongai Kulturális Egyesület már 4. alkalommal rendezték meg. A konferencia a 28 észak-magyarországi, kelet-szlovákiai és kárpátaljai civil szervezet és ifjúsági szolgáltató intézmény munkáját összekapcsoló TRIVIUM Program keretében valósult meg. A TRIVIUM Program 2002-ben indult útjára azzal a szándékkal, hogy a határon átnyúló kapcsolatok építésével segítsen a fiatalokat és a civil szervezeteket célzó szolgáltatások építésében, a társadalmi párbeszéd szélesítésében. A konferencia megrendezését a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi és Európai Integrációs Kollégiuma támogatta.
A jelenlévõket Kovács Zsolt a program vezetõjeként, Májer János polgármester az eseménynek helyet adó Tokaj város nevében köszöntötte. A TRIVIUM Program eseményeinek Tokaj nem elõször adott helyszínt.
A konferencia címe, minden évben egyben mottó is. 2007-ben ez: a fejlesztés és a párbeszéd volt. A jelen lévõ civil szervezetek képviselõi a program elsõ felében a fejlesztés lehetõségeirõl, és az idei pályázati kiírásokról hallhattak különbözõ elõadásokat a meghívott vendégektõl. Így Törzsök Erika a Miniszterelnöki Hivatal, Nemzetpolitikai Ügyek Fõosztályának fõigazgatója, a kormányzat nemzetpolitikájáról, és a határon túli civil szervezetekkel való együttmûködés lehetõségeirõl beszélt a Szülõföld Alap szemszögébõl.
Ezt a témát érintette Papp Mónika, az NCA Tanács tagjának elõadása is, kiegészítve az NCA 2007. évi pályázati lehetõségeinek ismertetésével. Ezek után betekintést nyerhettünk az európai ifjúságpolitikába, ezen belül a Fiatalok Lendületben 20072013 program adta lehetõségekbe Öcsi József, a közép-dunántúli Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat irodavezetõjének segítségével. A délután folyamán Korózs Lajos a Váti Kht. egri területi irodájának programmenedzsere beszélt a régiók közötti programozás és tervezés módjairól.
A pályázati lehetõségek e széles skálájának megismerése után Kucsera Tamás Gergely, az MTA elnöki fõtanácsadója a pályázatírás, pályázatkészítés gyakorlati tanácsaival látott el bennünket.
A konferencia 2. napján a TRIVIUM Programban résztvevõ szervezetek értékelték az elhangzottakat, illetve az általuk tapasztalt változásokat. A tapasztalatcserét Kovács Zsolt, a Trivium Program programvezetõje irányította. Ennek keretén belül megosztottuk egymással múlt évi eredményeinket, idei terveinket. Felhívtuk egymás figyelmét a különbözõ programjainkra, röviden bemutattuk egyesületeink mûködését. Kiadványokat, programfüzeteket osztottunk szét egymás között, hogy ennek segítségével is népszerûsítsük egyesületünket és annak tevékenységét. Remek lehetõség volt ez a külföldi és hazai egyesületek közötti partnerkapcsolatok kezdeményezésére, és egyfajta kulturális cserére is, a számtalan programajánlat és meghívás révén.
Reményeink szerint sikeresen tudjuk majd alkalmazni az ezen a napon kapott információkat saját egyesületünk fejlesztésében, és a többi egyesülettel való további eredményes együttmûködés keretén belül is.
- Hadházi Orsolya és Palik Zoltán -










































































































