English Deutche Szlovák Román Ukrán

Ongai Kékdaru

Író-olvasótalálkozó (Ongai Kékdaru - 2006/11. szám)

Író-olvasótalálkozó

2006. október 6-án író-olvasó találkozón vehettünk részt a Csokonai Vitéz Mihály Községi Könyvtárban.

Bevallom õszintén, a meghívóban olvasott név – Radnai Gáborné – számomra nem volt ismert. Gondoltam, biztosan azért, mert sajnos kevés idõm jut az utóbbi idõben regények olvasására. Aztán mint kiderült, ezzel nem voltam egyedül. Az írónõ álnéven írja könyveit. Két néven is szerepel: Martha Taylor neve alatt krimiket, Sidney Lawrence-ként pedig romantikus regényeket ír.
Elsõ írása 1992- ben jelent meg. Mint elmondta, betegség kapcsán ragadott tollat. Saját szórakozására kezdett el novellákat, majd pedig regényeket írni. Egy pályázatra a lánya küldte el mûvét az akkor még ismeretlen írónõnek. A „Romlás virága” címû regénye már sikert és elismerést aratott. Aztán jött a többi novella, regény. Kiadója kérésére a romantikus regényeken kívül kezdett el krimit írni. Több dokumentum regény is született a tollából, amelyek különleges magyar orvosokról szólnak.

Jó hangulatú, bensõséges találkozó volt ez az írónõvel. Sok személyes élményét, élete sorsát osztotta meg velünk, olvasókkal. Akik eddig kevésbé ismertük, biztos vagyok benne, hogy egyre több mûvét olvassuk el ezután a találkozó után.
Könyveibõl is hozott példányokat, amelyekbõl kedvére válogathatott a közönség, és örök emlék marad a dedikált példány könyvespolcainkon. Mindenkinek ajánlom mûveit elolvasásra, szórakozásra, kikapcsolódásra. Aki szereti az ilyen témájú mûveket, biztosan szívesen keresi majd köteteit a községi könyvtárban.

- Lukács Gyuláné -

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

    
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Civil Szervezetek Görgey Artúr Általános Iskola Esti Gimnázium Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Happy Bluesday Hellómivan Castrum Boldua Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

143364

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...