English Deutche Szlovák Román Ukrán

Ongai Kékdaru

(Ongai Kékdaru - 2006/09. szám)

Takács László

Takács László, 35 éves, törzsökös ongai vagyok. Feleségem kulturális antropológus, a miskolci önkormányzat civil és kisebbségi referense, de tanít a Miskolci Egyetemen is. 11 éves nevelt fiam most kezdte a nyolcosztályos gimnáziumi tanulmányait Miskolcon, míg 4 éves lányom óvodás.
Egerben elõbb történelem-mûvelõdésszervezõ szakon tanári, majd felsõfokú filmkultúra-terjesztõ és filmterjesztési-menedzser diplomát vehettem át. Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben középiskolai történelem tanár, ebben az évben középiskolai mozgókép- és médiakultúra tanár végzetséget szereztem. Jelenleg is hallgatója vagyok az ELTÉ-nek, ahol most pedagógus szakvizsgázom, illetve harmadéves hallgatója vagyok a filmelmélet-filmtörténet szaknak.
Elõbb Miskolcon, majd 1995-tõl Ongán tanítok. Pedagógusi munkám mellett 1997-tõl helytörténeti kutatással foglalkozom. Eddig – számos tanulmány és cikk mellett – több mint húsz, általam írt vagy szerkesztett könyv, monográfia, tankönyv és munkafüzet jelent meg. Több országos helyismereti pályázaton értem el 1–3. helyezést. Tagja vagyok a Megyei Honismereti Szövetség Szakmai-Módszertani Bizottságának. 1999-tõl a Mediatus Kulturális Szolgáltató Bt. ügyvezetõjeként is tevékenykedem.
A község köz-, sport- és kulturális életében mindenkor aktívan vettem részt. 1995-tõl az általam újjászervezett kézilabda szakosztály vezetõje, játékosa, illetve mindenese vagyok. Tagja voltam az OngArt Egyesületnek, 1999-tõl alapítója és elnöke vagyok az Ongai Kulturális Egyesületnek. Az OKE által megjelentetett Ongával kapcsolatos könyvek, cd-k, egyéb kiadványok szerkesztõje (pl. a helyi újság, az Ongai Kékdaru), szerzõje vagyok. Az egyesület tagjaival közösen számos módon próbáljuk a helyi hagyományõrzést és a kulturális élet színesítését felkarolni. (Dombormûveket állítottunk fel, kulturális programokat szerveztünk, üzemeltetjük a településünkkel kapcsolatos honlapokat, számos pályázattal mozdítottuk elõ a település kulturális és közéleti fejlõdését stb.)
Az Önök bizalmából 1998-tól vagyok tagja a község képviselõ-testületének, annak Kulturális és Sport Bizottságában tevékenykedem. Eddig és ezt követõen is szeretném hitelesen és következetesen – ha kell, vállalva a kisebbségi véleményt is – képviselni az általam helyesnek vélt álláspontot.
Úgy gondolom, a látható változások, az érzékelhetõ fejlõdés mellet is bõven van mit szépíteni, gyarapítani Ongán.
Fõbb képviselõi terveim:
- Segíteni a község gyarapodását, további fejlõdését, napi szinten érezhetõvé tenni mindenki számára, hogy Ongán jó élni.
- Biztosítani a nyilvánosság, az ellenõrizhetõség demokratikus feltételrendszerét.
- Nagy horderejû kérdésekben szélesebb konszenzuson alapuló döntésekbe jobban bevonni a község lakosságát.
- Az Újtelep faluközponthoz hasonló fejlesztése.
- Kerékpárút kiépítését a tavaktól a Madách utcáig.
- Továbbjavítani a közlekedés feltételrendszerét.
- A lakosság összetartozásának, a lokálpatriotizmusnak az erõsítése, az újonnan beköltözöttek aktív bevonása a település életébe.
- Hagyományõrzõ és hagyományteremtõ programok, rendezvények szervezése és bõvítése.
- Falumúzeum kialakítása.
- Újabb kulturális, néprajzi és történeti kiadványok megjelentetése a községrõl.
- A kegyeleti park tényleges parkként való mûködtetése, a fõutcai fasor további parkosítása, kültéri szobrokkal való szépítése, további virágosítása.
- Játszótér kialakítása Ongán és Ócsanáloson.
- A tavak község érdekeinek megfelelõ hasznosítása, a pihenés és szórakozás kulturált feltételeinek megteremtése, megoldást találni a tavak körüli szeméthalmaz felszámolására.
- Ifjúsági szolgáltató központ kialakítása. Helyi szabadidõs tevékenységek bõvítése.
- Onga díszpolgára cím és kitüntetés megalapítása.
- Támogatni a község önszervezõdõ csoportjait, egyesületeit, klubjait és a civil szférát.
- Megoldást találni a nagy teherautók parkolási gondjaira.
- Felújítani a sportöltözõt, támogatni a sportegyesület dinamikus fejlõdését.
- Elõsegíteni a községi intézmények (iskola, óvoda, Gondozási és Szociális Szolgáltató Központ stb.) sikeres mûködését, fejleszteni az intézményi struktúrát.
- Elõsegíteni új vállalkozások beindítását.
- Nemzetközi, testvér-települési kapcsolatok kialakítása.
Kérem, tiszteljenek meg bizalmukkal, és szavazzanak rám a helyi képviselõ választáson!

Köszönettel: Takács László független képviselõjelölt

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

    
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Civil Szervezetek Görgey Artúr Általános Iskola Esti Gimnázium Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Happy Bluesday Hellómivan Castrum Boldua Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

143593

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...