Juhász József
Kedves Ongai Választópolgár!
Juhász József vagyok, független képviselõjelölt. 1968-ban születtem Miskolcon, azóta itt élek Ongán. Az általános iskola elvégzése után Kazincbarcikán érettségiztem, mint vegyipari gépész. 1986 nyarától hat éven keresztül dolgoztam a miskolci drótgyárban, karbantartó géplakatos munkakörben. Közben letöltöttem az akkor még 18 hónapos, de mára már megszûnt sorkatonai szolgálatot. 1994-ben lettem a gazdasági élet szereplõje egy társas vállalkozás megalapításával. Azóta is kisvállalkozóként tevékenykedem a saját nevem alatt mûködõ betéti társaság beltagjaként, mint ügyvezetõ. Még ugyanebben az évben házasságot kötöttem Rácz Enikõvel, aki az ongai általános iskolában tanítónõ immár tizenhárom éve. Van két gyermekünk, akik mindketten alsó tagozatos iskolások.
Az OKSE 1991-es újjá alakulása óta tagja vagyok a sportegyesületnek. Az elsõ két évben, mint igazolt labdarúgó, majd 1995-tõl az SE vezetõségében titkárnak választott a tagság. Jelenleg e tisztség mellett, még mindig aktívan játszom a kézilabda szakosztályban.
A közösségi élet másik szívesen vállalt területe számomra, hogy részese lehetek az Ongai Polgárõr Egyesület mûködésének is. Sajnos az egyéni elfoglaltságom miatt nem sorolhatom magamat a legaktívabb tagok közé, de minden alkalommal, teljes odaadással látom el a vállalt szolgálatot.
2001 januárjától vehetek részt az önkormányzat képviselõ-testületének munkájában. A 2002-es választások óta az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökeként próbálom támogatni az önkormányzathoz forduló rászorulókat, de mindig maximális következetességgel bírálva el a segélyt kérelmezõk beadványait. Errõl a nagyon kényes és sajnos sokakat érintõ témáról, úgy érzem kötelességem röviden tájékoztatást adnom Önnek, kedves reménybeli szavazó.
Mindenki elõtt közismert az ország, és ezen belül önkormányzatunk nehéz pénzügyi helyzete. Ebbõl fakadóan a szociális ellátásokra fordítható pénzösszegek is egyre kevesebbek, amit a képviselõ-testület szakbizottsága így felhasználhat. Elsõdleges szempont mûködésünkben, hogy a jogszabályi elõírásoknak maximálisan megfeleljünk, értve ezalatt a rendeletalkotást, a határozathozatalokat és a kérelmek elbírálását is. Sajnos vannak olyan érintettek, akiknek a megítélt támogatásnál, vagy segélynél többet szeretnénk adni, de nincs rá keret, és vannak olyan kérelmezõk, akik a segélyek igénylését életformának tekintik. Ilyen esetekben a legszigorúbb következetességgel járunk el az igénylõ ügyében, és amennyiben a törvényi elõírások is engedik, nem félünk az elutasító határozat meghozatalától.
A szociális bizottság munkájának fontos és fajsúlyos területe volt a közgyógyellátási igazolványok elbírálása. Ez nagyon sok idõskorú ongai lakost érintett, és mi mindig az emberi oldalát vettük figyelembe a leginkább, de a jogszabályok elõírásaiban megadott havi gyógyszerfogyasztás és jövedelem adatok arányát szem elõtt tartva kellett döntéseinket meghozni. Mint közismert, ez év júliusától már nem a képviselõ-testület hatáskörébe tartozik a közgyógyellátás elbírálása, hanem a megyei egészségbiztosító pénztárak döntenek az ilyen ügyekben.
A közelmúlt évek újdonsága volt a lakásfenntartási támogatás bevezetése. Elveinkhez híven az erre vonatkozó rendeletünket és eljárási szabályainkat is minden részletében a törvény betûjéhez való maradéktalan ragaszkodás jegyében alkottuk meg. Sajnos ezen a területen is rengeteg igény jelentkezett, ami sok feszültséget teremtett, de a következetességünkbõl itt sem engedtünk.
Tudom, döntéseink között sok olyan volt, ami a kérelmezõnek nem nyerte el tetszését, de tiszta lelkiismerettel mondhatom: minden elbírálásnál a segítségnyújtás szándékával, az elõírások betartásával és pénzügyi lehetõségeink ismeretében döntöttünk.
Az elõttünk álló négy évre vonatkozó terveim részletezése helyett csak annyit mondhatok: önkormányzati képviselõként arra szeretnék törekedni, hogy a lehetõ legszélesebb információk ismeretében, teljes emberi felelõsséggel hozhassak meg minden döntést, amikor szavazásra emelem kezemet, a községünket érintõ ügyekben.
Képviselõjelöltként a vezérlõelvem nem változott: minden testületi döntést községünk fejlõdésének érdekében kell meghozni, de kellõ alapossággal elõkészítve, és a hosszú távú szempontok figyelembevételének mérlegelésével. Csak a környezeti, társadalmi és pénzügyi felelõsség tudatával cselekvõ önkormányzat vezetheti a községet sikeresen a fenntartható fejlõdés útjára. A látványos fejlesztések mellett ezért az apróságoknak tûnõ dolgokat is észre kell vennünk a döntéseinkben, hogy egy igazán élhetõ környezetként legyen lakóhelyünk Onga. Hogy ez így legyen, az értékeinket meg kell õriznünk, az adottságainkat ki kell tudnunk használni annak érdekében, hogy mi ongaiak jókedvû, és értékeinkre büszke lakosai lehessünk községünknek.
Végezetül szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik kopogtató céduláikat eljuttatták hozzám, hogy ajánlásainak köszönhetõen újra képviselõjelölt lehessek az idei önkormányzati választásokon.
Kérem Önt, hogy október elsõ vasárnapján szavazzon rám, és az általam képviselt elvekre!
Juhász József










































































































