Templomfelújítás
és tisztújítás az Ongai Református Egyháznál
| 2005. február 14-én
megkezdodött az ongai református muemléktemplom
rekonstrukciója. A kivitelezo eloször a templomajtó
elavult tetoszerkezetét és a már balesetveszélyes
födémgerendákat távolította el. Ezután került sor
a toronysisak lebontására és a régi vakolat
leverésére. A többi munka szinte már a szemünk elott zajlott le. Láttuk amint az ácsok keze nyomán a templomhajóra új teto került, piros hódfarkú cserepekkel borítva. Szinte látványosságnak számított a földön összeállított, rézlemez borítású toronysisak helyére emelése. Közben a templombelsoben is folytak a munkálatok. Az elkopott padlót korszeru burkolólapokra, a szú ette padokat eredeti formájukat megtartva újakra cserélték. Megújultak és megszépültek az ablakok is, álalakult a szószékkorona, és végül helyére került a felújított orgona is. Vannak még kisebb hiányosságok, javítani valók, és a templomkert rendezése, parkosítása is jövore maradt. |
|||
|
|||
| 2005. február 14-én
megkezdodött az ongai református muemléktemplom
rekonstrukciója. A kivitelezo eloször a templomajtó
elavult tetoszerkezetét és a már balesetveszélyes
födémgerendákat távolította el. Ezután került sor
a toronysisak lebontására és a régi vakolat
leverésére. A többi munka szinte már a szemünk elott zajlott le. Láttuk amint az ácsok keze nyomán a templomhajóra új teto került, piros hódfarkú cserepekkel borítva. Szinte látványosságnak számított a földön összeállított, rézlemez borítású toronysisak helyére emelése. Közben a templombelsoben is folytak a munkálatok. Az elkopott padlót korszeru burkolólapokra, a szú ette padokat eredeti formájukat megtartva újakra cserélték. Megújultak és megszépültek az ablakok is, álalakult a szószékkorona, és végül helyére került a felújított orgona is. Vannak még kisebb hiányosságok, javítani valók, és a templomkert rendezése, parkosítása is jövore maradt. Onga község egyetlen muemléképülete a református templom, ami klasszicista sugártornyával újra régi fényében pompázik, s mai a falu egyik legszebb látnivalója. A gyülekezet karácsony estéjén vette újra birtokába a templomot, s azóta ismét ott tartjuk istentiszteleteinket. Régi-új templomunk harangszava hívogat, ajtaja pedig nyitva várja híveit. |
![]() |
||
| Néhány
gondolat a református tisztújításról
2005. december 31-én a nem lelkészi tisztségviselok, azaz a gondnok és a presbiterek mandátuma lejárt. Az egyház vezetosége a törvényben eloírt módon létrehozta a Választási Bizottságot. Az eddigi gondnok, Dr. Kósik Lajos 12 évi megbízatás után nem kívánta megújítani mandátumát. A Választási Bizottság a gyülekezetben végzett tájékozódás után két személyt jelölt a gondnoki tisztségre és 26 név került a presbiterjelöltek listájára. Az Egyházközség Közgyulése 2005. november 27-én a gondnokjelöltek közül Dienes Lászlónét választotta meg; a presbiterjelölteket pedig mind elfogadta, akiknek névsora ABC sorrendben a következo:
A Presbitérium bár maga
a szó Öregek Tanácsát jelenti három fiatalt
is magába fogadott azzal a nem titkolt szándékkal,
hogy belolük nevelodik majd ki a jövo
presbitériumának tapasztalt magja. Soli Deo Glória! /Egyedül Istené a Dicsoség!/ |
|||
- Dr. Kósik Lajos - |
|||













































































































