Ongai Kulturális Esték
Új színfolt jelent meg Onga
kulturális életében. Útnak indult egy előadásokból és beszélgetésekből álló
sorozat, amelynek feladata, hogy bemutasson közöttünk élő érdekes embereket,
ill. testközelbe hozzon országosan is közismertségnek örvendő személyiségeket. A
sorozat szorosan illeszkedik a már korábban elindított helytörténeti- és
kulturális füzetek darabjaihoz. A Kékdaru hasábjain immár két lezajlott
eseményről is beszámolhatunk. A programsorozat helyszínéül a közismert Péli
kocsmát választottuk, ahol mindkét esetben teltház volt, hiszen közel
ötven-ötven érdeklődő volt jelen a beszélgetéseken.
Az első est vendége Urszin
László helyi vállalkozó volt, aki egészen új, eddig nem közismert oldaláról
mutatkozott be. A diavetítésre épülő élménybeszámolójából mindenki számára
kiderült, hogy szenvedélyesen szeret utazni. Az utazásai alkalmával azonban nem
a megszokott helyeket keresi fel, hanem igyekszik megismerni Földünk
legegzotikusabb területeit. Az utazásai alkalmával páratlan élményekre tett
szert, amelyeket következetesen fotókon is rögzít. Az így elkészült diák
segítségével járhattuk be ismét, közösen, többek között Mexikót, Indiánt és
Izraelt. A második este vendégét mindenki másként ismeri. Van, aki politikusnak
hiszi, van, aki rock-zenésznek, és talán mindenkinek igaza van. Ám Schuster
Lóránt elsősorban olyan művész, aki számára nagyon fontos az a kifejezési forma,
amit választ és hasonlóan fontos az-az ügy, amit igyekszik képviselni. Azokban a
napokban, amikor az Ongai
Kulturális Egyesület vendégeként nálunk járt, akkor
ünnepelhette a legendás P. Mobil együttes megalakulásának harmincadik
évfordulóját. Tudnunk kell, hogy néhány évtizede milyen szerepet játszottak a
hasonló együttesek, akik nem működhettek volna a Schuster Lóránt által képviselt
akarat és formáló erő nélkül. A beszélgetés bevezetőjeként részleteket
láthattunk a HONFOGLALÁS zenei ballada komolyzenei változatából. Ismerve a mű
értékeit, az új zenei forma is bizonyítja, hogy általános érvényű mondanivalót
hordozó alkotásról van szó, amely zenei közkincsünk részévé kell hogy váljon. Jó
volt hallani a beszélgetésből kiszűrődő töretlen akaratról, a célokba vetett
hitről. Új és új honfoglalásokról, arról, hogy mindig akad javítanivaló tágabb
és szűkebb környezetünkben, hogy még mindig rengeteg tennivalója akad annak, aki
otthon szeretne lenni hazájában.
Az Ongai Kulturális Esték sorozat hasonlóan sikeres előadásokat és izgalmas, elgondolkodtató beszélgetéseket ígér. Következő meghívott vendégünk valószínűleg Nagy Feró, előadóművész, zenekarvezető, szövegíró, zeneszerző és közéleti személyiség lesz.
- Kovács György -
|
|