Felmentettből – világbajnok!

Valamikor az Ongai Krónikás rendszeresen megjelentetett egy olyan cikksorozatot a lapban, melynek az volt a címe, hogy „Köztünk élnek”. Valami hasonlót szeretnénk mi is. Bemutatni olyan Ongán élő embereket, akik valami hasznosat, érdekeset tettek, tesznek életükbe, vagy csak egyszerűen mások számára is érdekes dolgokkal foglalkoznak, foglakoztak, életvitelük figyelemre méltó.

Mackós termetéről mindenki megismeri. Gyakran látni a zöldséges pult mögött, mikor besegít felesége vállalkozásába, de kevesen tudják róla, hogy pont 20 esztendeje, 1982-ben világbajnokként köszöntötték és a magyar himnuszt Hajdú Gyula és társa, Sarusi Kis János tiszteletére játszották Belgrádban a kenu II-es 1000 méteres döntő után. A jubileum kapcsán beszélgettünk „zöldségesünkkel”, a községünkben élő Hajdú Gyula kenuvilágbajnokkal.

- Minek köszönhető, hogy ezt a sportágat választottad? 

- Az általános iskola 6. osztályában kétszer egymás után is eltört ugyanaz a könyököm, olyannyira vészes volt a helyzet, hogyha még egyszer megtörténik, akkor az orvosok szerint amputálni kellett volna. Így orvosi, testnevelői és szülői megfontolásból is felmentett lettem a középiskola 1. osztályáig. Óriási mozgáskényszerem volt ugyanakkor, de kerékpározni, az állandó könyökterhelés és az elesés veszélye miatt nem lehetett, a küzdő sportok, a csapat sportok szóba sem jöhettek az ütközések miatt. A vízi sportok maradtak, mert itt csak a közeggel kell megbirkózni. Felmentett voltam, de kitörésként meg akartam mutatni, hogy vannak olyan sportok is, ahol ennek ellenére eredményes lehet az ember. A görbe kezem hátrányt jelentett tornaórán, de kifejezetten előnyt a kenuzásnál.

- Mikor kezdtél kenuzni?

- Az előbbiek miatt viszonylag későn, 15 évesen. A Sajón szlalomkenuztam 1 évet, majd kitartásomat és tehetségemet látva átcsábítottak a gyorsasági részbe, az MVSC kajak-kenu szakosztályába.

- Nem voltál hátrányban azokkal, akik nálad korábban kezdték?

- A pontosan megtervezett és becsületesen elvégzett edzésmunka eredménye révén hamar behoztam hátrányomat, sőt az első versenyeken kitűntem eredményességemmel.

- Milyen sikereket értél el pályafutásod során?

- A korosztályos bajnokságok első helyeit: ifjúsági, junior és felnőtt magyar bajnok vagyok. A nemzetközi versenyeken ifjúsági IBV 3. helyezett; 78-ban felnőtt világbajnoki 2. helyezett és 82-ben 1000 m-en Sarusi Kis Jánossal páros kenuban világbajnokok lettünk.

- Mi van az olimpiákkal?

- 1976-ban még messze voltam a kerettagságtól. Igaz, akkor a felnőtt bajnokságban 6. helyezett lettem az olimpiát megjárt nagy nevek között. Egy 1979-es elhúzódó sérülés miatt – szerencse nem kéztörés – 2 évig visszaestem, így a moszkvai 1980-as olimpia szóba sem jöhetett, de a 82-es világbajnoki cím után olimpiai kerettagként készültem a többiekkel. Az akkori szocialista rendszer politikai döntése megakadályozta azt, hogy a 84-es los angelesi olimpiára kijuthassunk, és esetleg világbajnoki címünket egy olimpiai éremre váltsuk be. Visszagondolva még most is fájó emlék, mert talán akkor voltunk a legjobb formánkban…

- Kikkel versenyeztél együtt?

- Wittman, Foltán, Vaskúti, Budai, Frei – ők voltak a nagy nevek, akik közé két vidékiként Sarusival mi is bekerültünk.

- Mi történt 84 után?

- Még 2 évig versenyeztem, azután 2 évig edzősködtem, de abból a családomat eltartani nem lehetett. Dolgozni kezdtem, de közben fokozatosan romlott az egészségi állapotom. Mindig hízásra hajlamos voltam, és enni is szerettem. Ehhez párosult versenyzői koromból az állandó stressz, amit megéltem és a szívemet megterhelő kemény munka. Így nem sokára a szívem miatt leszázalékoltak.

- Mennyi kapcsolatod maradt a sportággal?

- Csendes szemlélője vagyok. A versenyekre eljárunk a családommal, találkozni és beszélgetni a régiekkel. A mostani kormányzat karolt fel bennünket, jóleső gesztusként, hogy a kiöregedett olimpikonokat és világbajnokokat nem feledi és sikereinkért némi életjáradékban részesít bennünket.

- A családból követi valaki a példádat?

- Keresztfiam korosztályos bajnok. Vele foglakozom néha, s próbálom tudásommal segíteni és versenyein bíztatni őt. Fiaim nem voltak fogékonyak a kajak-kenu iránt, igaz sohasem erőltettem őket.

- Milyen élményeket idéz fel benned a sport?

- Az élmények nagyon gazdagok, a felkészülésekre, az edzőtáborokra, a barátokra és a versenyekre visszagondolni máig jóleső érzés. Álmaimban gyakran visszatér a múlt, aki sportolt az tudja, milyen érzés ez! A sportnak köszönhetem, hogy hazámat megismertem, sikereim révén eljutottam távoli vidékekre, bejártam más országokat és Magyarország nevét megismertethettem másokkal is.

-pépé-