Már
említettem, hogy az országos horgászrendet minden egyesület
kiegészíti az egyesületi, vízterületi horgászrenddel. A
helyi horgászrend sem dogma, az egyesületünk működése
során több esetben is változtatott rajta a közgyűlés,
attól függően, hogy a tagság vagy a vezetőség mit tartott
az adott időben indokoltan fontosnak, szabályozandónak. Az első tizenöt évben a helyi szabályok is döntően az országos szövetség által kialakított szabályokhoz igazodtak. Egyesületünk életében az intenzív halgazdálkodási időszaktól tértünk el ettől, ugyanis a fajlagos tilalmi idő megszüntetésével „fegyelmezettebb” horgászatot kértünk tagjainktól és vendégeinktől.
A helyi horgászrend mai lényegi tartalma döntően három részterületet ölel fel. Így szabályozza a horgászat időbeliségére vonatkozó előírásokat, azaz vizeinken a nappali-éjszakai, órától-óráig stb. vonatkozó horgászelőírásokat. Szabályozza továbbá a helyi méret és kifogható mennyiségi előírásokat, s végezetül szabályozza a vizeink horgászatára vonatkozó különböző tilalmakat és engedményeket. A viták elkerülése érdekében ezek a területi engedélyek hátoldalán kerülnek felsorolásra.
Az egyesületi horgászrend – miután azokat minden esetben a közgyűlés dönti el – az egyesületi tagok és a vizeinken horgászó vendégek részére „helyi törvénynek” minősülnek, amelyek betartása és betartatása minden tag számára kötelező, megsértése egyesületi fegyelmi vétséget jelent, amely elmarasztalást, legsúlyosabb esetben akár a tagságból való kizárást is eredményezheti.
Ennek az egyesületi törvénynek betartását tagjaink jó húsz évig általában tiszteletben is tartották, de sajnos az utóbbi években egyre többen úgy gondolják, rájuk a helyi törvények nem vonatkoznak, szerintük elég, ha azt a többiek tartják csak be.
Mindinkább nő azon tagok száma, akik úgy gondolkoznak, hogy ha befizetik az esedékes éves díjakat, akkor azzal eleget tettek kötelezettségeiknek, és utána már mindent szabad, akik csak kivenni akarnak a közös tálból (vízből) akár mások kárára is.
Romlik a vizek partján a biztonság is. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor folyóink, tavaink partjain ott hagyhattuk felszereléseinket a lopás veszélye nélkül.
Félelem
nélkül táborozhattunk, amikor az erőszak, a durvaság, az
ocsmány beszéd a piszkos környezet elenyésző ritkaságnak
számított. Sajnos eljutottunk oda is, hogy „egyesek”
tettlegességgel vagy különböző fenyegetésekkel próbálnak
„vélt igazuknak” érvényt szerezni. Az utóbbi években
kialakult egy, az egyesület egész tagságához viszonyított
szűk, pár tucatot kitevő nem kívánatos mag, amely ellen a
jövőben a leghatározottabban fel kell lépni a vezetőségnek,
de az egész becsületes tagságnak is. Meggyőződésem, hogy
egységes, közös, egymást támogató fellépéssel - és ha
kell, akár segítséggel is – de helyre kell tenni azokat,
akik nem hajlandók a szabályok betartására, s mások kárára
cselekszenek. A legutóbbi idők történetéhez tartozik a most kialakult – és ebben a formájában megengedhetetlen – „gyermekhorgászati” gyakorlat. Az állami törvények a gyermekhorgászat fejlődése, növekedése érdekében lehetővé tették – a korábbi szabályok megváltoztatásával – hogy a gyermekek egy bottal, bármely horgászmódszerrel nemes halat is foghatnak. E kétségtelenül jó szándékú szabályozás azonban „úgy sült el”, hogy egyes horgásztagjaink talán csak a családban lévő csecsemőknek nem váltottak engedélyt. Így ahány gyermek, annyi bot, ezzel növelve a bevethető fegyverzetek számát, szinte ráfordítás nélkül. Természetesen úgy, hogy a gyermek a vízparton sem tartózkodik, ellenőrzéskor éppen a faluban intézi dolgait. Ez ellen a következő évekre ésszerű döntést kell hoznia a következő közgyűlésnek.
Szaporodtak tehát a gondjaink, nehezedtek a rendre, fegyelemre, tisztességre, becsületre vonatkozó feltételeink, de meggyőződésem, hogy ma még nem menthetetlen a helyzet, de abban is biztos vagyok, hogy e területeken haladéktalanul lépnie kell a közgyűlésnek az egész tagság érdekében.
Az 1990-es évektől szóló egyesületi történetet lényegében a törvényi változások időszakának is nevezhetnénk. Megmozdult a több évtizedes törvényes állóvíz, s ez idő alatt két ízben is változtak a horgászatra vonatkozó állami előírások.
A leglényegesebb változások egyike az, hogy az állam a halászati hasznosítási jogot 2001. január 1-től pályázat útján adja annak, aki legjobban megfelel az általa meghatározott pályázati feltételeknek.
Egyesületünk tagsága, vezetősége legutóbbi közgyűlésén is úgy foglalt állást, hogy szükségünk van vízterületünk halászati jogára, és pályázni kell ennek a jognak a megszerzésére. Mindezeken túl természetesen partnerei vagyunk minden olyan további vízterületi fejlesztésnek, elképzelésnek, hasznosítási célkitűzésnek, amelyek nem gátolják, nem akadályozzák a tagság horgászati tevékenységét.
Az egyesület a további években is élni, működni kíván, itt szeretné gyökereit továbbfejleszteni, mert bár a hagyományos neve miatt miskolcinak tűnik, de tagságát tekintve egyre inkább ongai ez a horgászközösség.
Végezetül ismételten megköszönöm a Kékdaru szerkesztőségének azt, hogy lehetővé tette egyesületi bemutatkozásunkat, és egyben megragadom az alkalmat arra is, hogy a jövőre is kérjem szíves támogatásukat. Ezúton is megköszönöm mindazon szervek és személyek segítségét, támogatását, akik az egyesület működését az eltelt idő alatt segítették, előmozdították. Megköszönöm egyesületi tagságunk munkáját, mindazok kitartását, akik a hosszú évek alatt aktív tevékenységükkel növelték egyesületünk jó hírnevét.
Azzal zárom ezen korántsem teljes körű tájékoztatásomat, hogy egyesületi tagjaink, vendégeink részére további kellemes szórakozást, eredményes kirándulást, jó „fogást” kívánjak a következő években is.
