A
halgazdálkodás összevont tevékenység, amely magába foglalja
a halutánpótlás, a halvédelem és a „zsákmányszerzés”
témaköreit. Mielőtt erre rátérnék, rövid gondolat erejéig
szeretném elmondani, hogy horgászvizeink halfaunája is
jelentős változáson ment át az idők során. Kezdetben szinte minden fajta hal megtalálható volt a kezelésünkben lévő természetes és a bánya vizeinkben. A sokféle keszegfélétől a nagytestű békés halakon keresztül, a nagyra növő folyami szürkeharcsáig mindenre horgászhattak tagjaink. Nem voltak ritkák a tíz kilósnál nagyobb pontyok, a méterhosszú csukák, a húsz kilót elérő harcsák, de a kilón felüli dévérkeszegek, kárászok vagy a legutóbbi években a 10-15 kilón felüli növényevő halak, elsősorban az amurok.
A régi tagok elmondhatták, hogy fogtak még saját vizeinkben aranykárászt, süllőt, compót. Ezekkel a halakkal ma már a bányatavakban csak mutatóba találkozhatunk. Ma zömében a ponty, a kárász, a dévérkeszeg, a csuka és a harcsa a megtalálható választék, de sajnos van nemkívánatos halfajta is, így az utóbbi időben elterjedt a törpeharcsa és naphal.
A halgazdálkodás más megközelítésben azért is összetett tevékenység, mert ugyan más és más formában, de az egész tagság „munkaköre”. A vezetés elsősorban a halutánpótlásból, a hal- és vízvédelemmel kapcsolatos munkákból, míg a tagság a zsákmányszerzésből veszi ki részét.
Az első tizenöt évben a halutánpótlásnak három formája volt. Egyik a természetes szaporodásból származó, amely elsősorban a nem kavicsbánya tavakban volt számottevő, a második a halgazdaságoktól vásárolt hal volt, harmadsorban a folyóvizek kiöntéséből visszamaradt ivadékok „mentéséből” vizeinkbe telepített utánpótlást jelentette. Sajnos ma már minden utánpótlás vásárlásból származik, természetes szaporodás a nemkívánatos – pl. törpeharcsa – fajtából van. Vásárlást viszont csak állatorvosi továbbtenyésztési igazolás mellett eszközölünk így védve az egészséges állományt, amivel a fertőzésből származó nagyarányú halpusztulást is megelőzzük.
A halgazdálkodás alapját az általában öt évre szóló, az illetékes szakhatóság által elfogadott un. „üzemtervek” jelentik. Az egyesület ez idáig a kiemelkedő telepítést végrehajtó egyesületek közé tartozott. Hosszú éveken keresztül intenzív halasítást végzett, amely azt jelentette, hogy évenként és hektáronként több mint 200 kilogramm halat telepített, amely a vízterület nagyságát jelentve 80 q vagy ettől több hal kihelyezését jelentette. Volt olyan év is, amikor 105 q hal került telepítésre.
Minősítés és konkrét megnevezés nélkül had utaljak arra, hogy van olyan megyei nagyegyesület, ahol a hektáronkénti haltelepítés 10 kg/hektár mennyiség alatt van. Ez azt is jelenti, hogy fennállásunk eddigi ideje alatt – az utóbbi két évet leszámítva – a rendelkezésre álló anyagi forrásainknak a már említett 70-90%-át tudtuk halutánpótlásra fordítani.
Az évenkénti haltelepítéseket saját tagságunk és vezetőségünk végezte, melyeken mindig jelen voltak tagjaink közül azok, akik éppen vizeinknél tartózkodtak. A telepítéseket előre be kell jelenteni a megyei halászati hatóságnak, akik személyesen ellenőrzik a telepítéseket és minden esetben jegyzőkönyvezik annak megtörténtét.
A telepítéseket kíméleti idő követi, ezzel időt adva a telepített halaknak a megváltozott víz és környezet megszokására. Ez az idő általában a telepítést követő 4-6 hét.
Az utóbbi években a hal utánpótlás elsősorban a geleji és hortobágyi halgazdaságokból történik, figyelembe véve a minőségi feltételeken túl a gazdaságossági szempontokat is. Sajnos gyakori az a helyzet, hogy egyes telepítendő halfajtákat más-más gazdaságokból tudjuk csak beszerezni, és sokszor időben is a szállítókhoz kell igazodnunk.
A telepítések után a halgazdálkodás következő feladata a halvédelem. A szervezett munkának, a szállítóknál történő előzetes vizsgálatoknak, a megkövetelt állatorvosi ellátásnak köszönhetően az eddigi időszakban halpusztulás nem történt. Lényegében az elhullás csak a szállítás, lehalászás közben sérült halakból került ki, mértéke nem haladta meg az 5%-ot.
A halvédelem fontos eleme – több más mellett – annak az előírásnak betartása és betartatása, hogy tagjaink ne fogjanak ki az előírt méretet meg el nem érő halivadékot.
Most pedig néhány gondolat a fogási eredményekről. Tagjaink halzsákmánya két forrásból származik. Egyrészt abból amit saját vizeinkből, másrészt abból a fogásból amelyet más egyesület, szövetség vagy egyéb vizekből fognak ki. Saját vízterületeinknél tapasztalatunk szerint az évenként betelepített és a korábbról megmaradt halak 60-70%-át fogják vissza.
Idegen vízterületen az
éves összes fogás mintegy 30%-ra tehető. Az elmúlt öt évben kifogott legnagyobb halak – amiről tudomásunk volt:
– 18 kg-os ponty
– 21 kg-os folyami harcsa
– 9 kg-os csuka
– 1,6 kg-os dévér
– 1,4 kg-os ezüst kárász
Tagjaink nem egyforma mértékben részesültek a fogásból. Voltak, akik fogási naplójuk szerint évente több mázsa halat kifogtak, és voltak akik egyáltalán nem fogtak halat. Véleményem szerint ez mindkét irányban túlzásnak minősíthető; azt a mondást azonban vissza kell utasítanunk, hogy a vizeinkben nincsen hal. Van hal, csak nem mindig „eszik”, azaz néha hetekig is koplal, aminek igen sok oka lehet.
Az azonban igaz, hogy aki sokat és rendszeresen horgászik, biztosan nagyobb eredményt mondhat magáénak, és az is igaz, hogy a szerencse mellé nem árt egy kis szakmai ismeret sem.
A horgászat szabályait mindig törvény vagy szakminiszteri rendelet szabályozta. Ezekre épült és épül jelenleg is a szövetségi, egyesületi szabályozás. Az állami szabályozás a horgászat előfeltételeinek meghatározásán túl tartalmazza a másik három legfontosabb előírást, így a fajlagos méret és mennyiségi szabályt, a fajlagos tilalmi idő szabályt és végül a védett halak felsorolását. Ezek minden egyesület számára kötelezőek. Az egyesületi szabályok ettől csak szigorúbbak lehetnek. Így fordulhat elő, hogy egyesületünkben pl. az amur kifogható legkisebb mérete nagyobb mint a törvénybeli előírás.
Horgászvizeinkben korábban előfordultak védett halfajok is, de jelenleg az ongai horgászvizekben ilyenekkel nem találkozunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vizeinknél nincsenek védett halfajok. A helyi horgászrendet általában a közgyűlés határozza meg. Hogy ez hogyan érvényesül, továbbá a ma gondjairól, a jövőbeni elképzeléseinkről a következő, befejező részben kívánok beszélni. (– folytatjuk – )
