English Deutche Szlovák Román Ukrán

Tájékoztató az Ongai Kulturális Egyesület 2008. évi tevékenységéről

Az Ongai Kulturális Egyesület (OKE) 2008-ban tíz éves történetének egyik legsikeresebb évét zárta. Összesen mintegy 33 nagyobb, nagy tömegeket vonzó rendezvényt szerveztünk, és akkor még nem is beszéltünk a falumúzeum munkálatairól, a helyi média működtetéséről, az elkészített filmekről, beadott pályázatokról, a mindennapos teendőkről.

Falumúzeum

- Tavasszal a takarítási, metszési teendők mellett Simon István felajánlásából az udvari kút faszerkezete készült el. Sor került a tető lebontására, és a tetőszerkezet megerősítése után új nádtető kialakítására, amit a balmazújvárosi Nádfedél Doktor Kft. végzett el.

- Nyáron az udvar gyom-mentesítése, ismételt kitakarítása után megkezdődött az épülethez tartozó kamra hátsó, északi falának lebontása, majd alapozása, újbóli falhúzása és külső-belső vakolása. A tornác oszlopainak lebontását, kiváltását is meg kellett oldanunk, mivel alap hiányában azok az évek folyamán erőteljesen befelé dőltek, és így lassan életveszélyessé váltak. Azok kiváltására ideiglenesen fatornác-állványzat készült, majd az oszlopok alá teljes hosszában 90 cm mélyen alapot öntöttünk. Ezt követően került sor a tornác oszlopainak újbóli, fából való elkészítésére. Elkezdődött az épület középső két helyiségének és kamrájának belső vakolása, a falfelület és a mennyezet előkészítése, a villamos szerelvények helyének kivésése, a falak és a mennyezet vakolása, glettelése, előkészítése festésre. A munkálatokat az OKE tagjain kívül a Construction Area Bt. végezte.

- Az ősz folyamán a külső munkák közül befejeződött a tornác fölötti részek, a hátsó héjázat és a kamra leeresztőjének fa burkolása. Elkészült a padfeljáró, és felkerültek az oromzatra a XIX. század végi Ongára jellemző díszítőelemek is. A faszerkezetek kétszeri átfestése is megtörtént. Szécsi Sándor segítő munkája révén megújult két szekrény, és jórészt befejeződött a nyílászárók felújítása is. Az ablakok mindegyike új üveget kapott. Az udvaron egy újabb nagytakarítás részeként minden felhalmozódott törmelék és szemét elszállításra került. Az épület belső munkálatai részeként az ún. pitvarnak és a kisház falának a felújítása is megkezdődött az épület külső falazatának teljes felújításával egyetemben. Ez utóbbi részeként a kamra nyugati falát alapig le kellett bontani, majd újra falazni, és teljesen új vakolatot kapott a vályog, illetve vertfalú épület a nyugati és déli oldala. A kamra elé járda épült, két lépcsőfokkal egyetemben. A kerítés elé mintegy 40 cm szélességben betonalap került kialakításra. A kipusztult növényeket pótoltuk, és újakkal egészítettük ki.

- December elején a jó időt kihasználva megvalósult a az épület külső alapozó festése – GK-Profil Bt. jóvoltából –, a tornác burkolása, a vízakna bejárat melletti felszámolása. Folytatódott az épület belső munkálatai részeként az ún. pitvarnak, illetve a kisház falának és a nyílászáróknak a felújítása.

- Folytattuk a falumúzeum tárgyainak begyűjtését, azok leltárba vételét.

- Elkészült a falumúzeum bővítésének terve, egy kulturális, honismereti közösségi hely tervdokumentációja, mely alapja lehet egy későbbi nagyobb volumenű pályázatnak.

- 2008-ban a Dózsa G. út 22. szám alatti ingatlan, a majdani falumúzeum az önkormányzattal kötött szerződés révén az egyesület tartós bérletébe került 15 évre.


Fásítás, parkosítás

- Folytattuk a korábbi években megkezdett fásítási, parkosítási akciónkat. Összesen mintegy közel 500 000 Ft értékben ültettünk – 2008-ban kétszer is – növényeket a településen. Áprilisban a Berzsenyi utcában a Máté pékséggel szembeni buszmegálló melletti rész lett beparkosítva, illetve a településről kifelé vezető út páratlan oldalába 2–3 méteres konténeres parkfák (gömbeper, vöröslevelű juhar, kínai díszkörte és Bükkszépe berkenye) kerültek kiültetésre. A sorompó környékén mind a két buszmegálló melletti és mögötti rész, mind a sportpályához vezető út környéke, illetve a vasútállomás előtti rész az Arany János utcánál több tucat konténeres cserjével, bokorral gazdagodott, de fák (cédrus, törökmogyoró, feketefenyő, Sziklás-hegységi sárgafenyő) is kerültek itt is elültetésre. Ha a puszta számokat nézzük, 35 parkfa, 115 darab (27 különböző fajta) cserje, boróka, kúszó örökzöld találta meg a helyét.

- Novemberben újabb 100 fát és cserjét ültettünk el, jórészt a korábbi ültetések kiszáradt, kipusztult növényeit pótolva, de a főutca buszmegállóihoz, illetve a sporttelephez vezető úthoz több tucat új növény is kihelyezésre került. Az elültetett növények között volt sárga vesszejű kőris, bordó levelű korai juhar, közönséges nyír, csörgőfa, vérszilva, bükk szépe madárberkenye, turkesztáni szil, acélkék hamisciprus, thuja occidentalis columna, sötétvörös és tarka levelű borbolya, oszlopos növekedésű vörös borbolya, piros és narancssárga termésű tűztövis, díszsás, bambusz és tuják. A parkosítás részeként gesztenyefák kerültek az ongai szőlőhegyre vezető úthoz.

- A falumúzeum udvarán az elpusztult tűztöviseket és acélkék hamisciprusokat az ősz folyamán pótoltuk.


Média

- Továbbra is folyamatosan – minden hónap 10–12-e között – megjelentettük az OKE helyi közéleti folyóiratát, az Ongai Kékdarut. Az újságban a helyi közvéleményt érdeklő eseményekről tudósítottunk, adtunk tájékoztatást, nagy hangsúlyt helyezve a helyi kulturális eseményekről szóló beszámolókra. Elősegítettük a nagyközségi önkormányzat, a helyi intézmények, társadalmi szervezetek stb. működésének, tevékenységének bemutatását. Cikkeinkkel reményeink szerint csökkentettük a helyi konfliktusok előfordulásának gyakoriságát, tudatosítottuk a demokratikus jogok érvényesülését.

- Az Ongai Kékdaru minden egyes lapszámát továbbra is közzétettük az Interneten: www.okeonga.hu.

- Üzemeltettük az egyesületén kívül Onga nagyközség civil szervezeteinek közös honlapját is.

- A helyi közéleti eseményeket képileg továbbra is archiváltuk (fotók, videofelvételek). A katalogizált, jól áttekinthető és kezelhető, az utókornak is megőrzendő fotó- és videótárunkban Ongával kapcsolatban több mint 20 000 db hagyományos és digitalizált fotót, és közel 300 db különböző formátumú video- és kamerakazettát őrzünk.


Újra kiadott könyvek, kiadványok

- Az OKE és az önkormányzat közös pályázata révén újból kiadásra került az időközben elfogyott, 2003-ban megjelentetett Válogatott források Onga történetéhez és a 2001-ben kiadott Barangolások Onga múltjában helyismereti tankönyv.

- Az OKE saját erőből az évek óta hiányzó, és sokak által keresett, még a Millennium évében megjelentetett Onga XX. századi története fotó albumot adta ki újra.

- 50 db helyismereti dvd-t készítettünk.


„Kattints rá, Nagyi!” tanfolyamok

- Az OKE a Budapesti Művelődési Központtal együttműködve részese lett egy nagyszabású, országos képzési rendszernek, melynek az a célja, hogy a számítógép és az internet világát a nyugdíjasok is megismerjék. Az Ongai Kulturális Egyesület és a UPC Magyarország Kft. az Ongán élő nyugdíjasok számára is lehetőséget biztosított a világháló használatának helyben (általános iskolában) való megismerésére. 2008-ban három, egyenként huszonöt órás, hathetes tanfolyamot szerveztünk, melyen összesen 37 ongai nyugdíjas szerzett sikeres vizsga után látogatási igazolást.


Koncertek

- Sikeres pályázatunk révén folytattuk a 2007-ben elkezdett PANKKK klub koncert sorozatot. A projekt részeként 2008-ban nyolc könnyűzenei koncertet finanszíroztunk a Sport büfében, illetve a művelődési házban. A fellépő zenekarok: Happy Blues Day, Hellómivan!?, K. I. E. Z., Koktél Bt., Acoustic Enemy, Otila, Mustang Grapes, Owerload és Ismerős Arcok. Ez utóbbi kettő – melynek szervezésében Dobi Péter és Péli Tibor külsősként tett sokat – régen látott nagy tömegeket vonzott Borsod megyén túlról is Ongára.


Előadások

- Az egyesület vendégeként Csorba Csaba a magyarországi várakról, Hadházi Orsolya Mátyás királyról, dr. Horváth Zita a XVIII. századi emberek életéről, Nagy Balázs Körösi Csoma Sándor életútjáról, Takaró Mihály Wass Albert munkásságáról tartott előadást.

- A Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatásával négy előadást szerveztünk Onga néprajzával kapcsolatban.


Civil fórumok

- Az OKE az idén is több az NCA által támogatott fórumot, kötetlen beszélgetést szervezett. Az volt a célunk, hogy beszélgessünk az embereket érintő helyi problémákról, találjunk azokra megoldási alternatívákat, próbáljunk új embereket aktivizálni a közéletben. A témák: ongaiak Ongáért, civil együttműködés, a tavak hasznosítása, az ongai szőlőhegy gondjai, a közbiztonság Ongán.


Filmek

- A közmeghallgatásokon mind Ongán, mind Ócsanáloson az OKE által, a Nemzeti Civil Alap támogatásával a 2008-as évről készített film került levetítésre. Filmet készítettünk vitaindítónak a civil fórumokhoz a tavakról és a közbiztonságról.

- Az OKE készítette a Felsőzsolcai Takarékszövetkezet 50 éves fennállása alkalmából a takarékszövetkezet múltját bemutató filmet, s ugyancsak az egyesület „képeit” láthatták a református templom felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten. E filmek nagy része felkerült a nagyközség honlapjára is.


Trivium képzések

- Aktívan részt vettünk a nemzetközi ifjúsági Trivium Program különböző projektjeiben, melynek részeként több sikeres pályázati projektet bonyolítottunk le, köztük két több napos helyi képzést az ide látogató felvidéki, kárpátaljai és magyarországi partnerszervezetek tagjai számára. Témáink voltak: rendezvényszervező képzés, illetve projekt és partnerségépítő képzés.


Külföldi tanulmányutak, képzések

- 2008 márciusában, a kárpátaljai Benén egy az NCA-NK által támogatott 3 napos képzésen vett részt az OKE tagjainak egy része, illetve a partnerszervezetei közül a miskolci Deáktér Egyesület, a Kárpátaljai Fejlesztési Társaság és a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének küldöttei.

- 2008 augusztusában az OKE tagjai a szlovákiai Rozsnyó központtal egy két napos tanulmányúttal összekötött tanácskozáson vettek részt a Gömöri Ifjúsági Társaság vendégeként. A rendezvényt a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Mecénás Alapja is támogatta.


Tábor

- 2008 augusztusában az OKE az általános iskolával közösen egy öt napos honismereti tábort szervezett Tiszavasváriban, ahol 25 diák és 2 felnőtt kísérő vett részt, melyet sikeres pályázat révén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatott.


Civil összefogás

- Az OKE több fórumon is szorgalmazta a helyi civil szervezetek összefogását. Konkrét lépésként 2008-ban az OKE az Ongai Horgász Egyesület vendégeként egy halászlé-partival összekötött kötetlen beszélgetést szevezett az I-es tó melletti horgász házban. Az összejövetelen szó volt a helyi civil szervezetek munkájáról, a két egyesület szorosabb együttműködéséről, közös programokról, a tavak helyzetéről, a településünk élhetőbbé tételéről.


Marketing

- Az év elején és az év végén is minden ongai lakásba eljuttattuk az egyesület színes, két különböző 1 %-os szórólapját.

- Megjelentettük az egyesület tíz éves tevékenységével kapcsolatos 2009-es falinaptárat, amelyet szintén ingyen megkapott minden ongai lakos.

- Egyesületi karácsonyi üdvözlőlapokat készítettünk.

- 2009-es, OKE névvel ellátott/nyomott naptárat adtunk ajándékba az egyesület szimpatizánsainak, az ongai boltokban a Kékdarut árusító dolgozóknak.

- Összesen 6 db, de három különböző, nagyméretű, színes ponyvát készítettünk az egyesület 10 éves tevékenységéről készült fotókból.

- Összeállítottuk az egyesület tíz éves tevékenységéből az OKE fotótárat, amelyhez több ezer fotót digitalizáltunk, illetve katalogizáltunk. 1230 darab előhívott fotóból az OKE tíz éves tevékenységét bemutató fotóalbumokat állítottunk össze.

- Az egyesületi tagoknak a tíz éves évfordulóra az OKE címerével gravírozott poharakat és nyomott pólókat készítettünk.


Média stúdió

- Az általános iskolában a helyi média stúdió technikai eszközállományát, bútorzatát önerőből jelentősen fejlesztettük, bővítettük (fényképezőgéphez új nagyobb teljesítményű vaku, objektívek, külső dvd-író, dvd-k, cd-k stb.).

- Az OKE által kialakított fotóstúdióban 2008-ban az OKE készítette, fotózta le az általános iskola alsós tanulóit.

- Technikai eszközeinkkel folyamatosan segítséget nyújtottunk az általános iskolában folyó médiaoktatáshoz.


Egyéb tevékenységek

- Egyesületünk segítette a helyi kulturális, közéleti rendezvények és események lebonyolítását, megrendezését (közmeghallgatás, hálaadó református istentisztelet, takarékszövetkezeti részközgyűlés, kulturális napok, kiszehajtás, iskolai rendezvények és ünnepségek stb.).

- Egyesületünk lehetőségein belül – jórészt könyvekkel, kiadványokkal, naptárakkal – támogatta a község intézményeit, szervezeteit, rendezvényeit és báljait.

- Az Ongáról készült új könyveket, kiadványokat, az Ongai Kékdaru minden egyes lapszámait eljuttattuk minden fontosabb megyei közintézményhez, önkormányzathoz, a szomszédos településekhez. Azok helyi elérhetőségét biztosítjuk az ongai boltok, üzletek segítségével.


Ajándék kő Erdélyből

- Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, Abaúj térség országgyűlési képviselője, hogy emléket állítson az Erdélyi Helikon íróinak, művészeinek, az erdélyi Jód-patak völgyéből származó követ ajándékozott az Ongai Kulturális Egyesületnek. A patakból származó több mázsás kő méltóképpen emlékeztet az irodalmi összefogásból eredő, kulturális-nemzeti egység erejére. Az ajándék kő ideiglenesen a kialakítás alatt lévő falumúzeum udvarán lett elhelyezve, melynek méltó „felhasználása”, emlékművé tétele az épület átadásakor realizálódik.


Keresztapa program

- A moldvai csángó magyarok – Bulaj Celesztin – oktatásának támogatását tovább folytattuk, részeseiként az un. Keresztapa programnak. Celesztinnek karácsonyra egy ajándék csomagot küldtünk papír-írószerekkel, tanulási segédeszközökkel, könyvekkel és édességgel.


Pályázatok

- 2008-ban 13 különböző pályázatot nyújtottunk be. Ezek közül 9 nyert, egynek az elbírálása még folyamatban van. A pályázatok közül kettő a 2009. évre is áthúzódott, részben ebben az évben kerül megvalósításra.



Elfogadta az Ongai Kulturális Egyesület taggyűlése 2009. január 03-án.

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

    
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Civil Szervezetek Görgey Artúr Általános Iskola Esti Gimnázium Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Happy Bluesday Hellómivan Castrum Boldua Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

143665

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...