Tájékoztató az Ongai Kulturális Egyesület 2005. évi tevékenységéről
• Az Ongai Kulturális Egyesület (OKE) 2005-ben is alapvető feladatként határozta meg azt, hogy helyi szinten az egyesület járuljon hozzá a független, felelos tájékoztatáshoz, információáramláshoz. Ennek keretében továbbra is folyamatosan - minden hónap 10-12-e között - megjelentettük az OKE helyi közéleti folyóiratát, az Ongai Kékdarut. Az újságban a helyi közvéleményt érdeklo eseményekrol tudósítottunk, tájékoztatást nyújtottunk, nagy hangsúlyt helyezve a helyi kulturális eseményekrol szóló beszámolókra. Elosegítettük a községi önkormányzat, a helyi intézmények, társadalmi szervezetek, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat stb. muködésének, tevékenységének bemutatását. Cikkeinkkel reményeink szerint csökkentettük a helyi konfliktusok elofordulásának gyakoriságát, tudatosítottuk a demokratikus jogok érvényesülését.
• Az Ongai Kékdaru minden egyes lapszámát közzétettük az Interneten (www.onga.ngo.hu). Biztosítottuk községünk megjelenését is az Interneten, ahol a település intézményeirol, helyi eseményekrol, rendezvényekrol olvashatók tudósítások. Az egyesület honlapját az OKE tevékenységének bemutatására is felhasználtuk.
• Onga község önkormányzatának honlapját elkészítettük.
•Elkészítettük és októberben megjelentettük Onga helyismereti cd-rom II-et. Onga helyismereti cd-rom II. szerves folytatása, kiegészítése a 2004-ben elkészült helyismereti cd-rom I-nek. Küllemben, felépítésben nem tértünk el korábbi munkánktól, de tartalmában teljesen újszeru dolgokat is feldolgoztunk. Ez a cd-rom is jóval több pusztán a számítástechnika adta lehetoségeket kihasználó újszeru kiadványnál, hisz számos adalékkal teszi teljesebbé a korábban megjelent és közzétett alkotásokat. A cd-romon megtalálható az Adalékok az ongai oktatás történetéhez címu iskolatörténeti monográfia elektronikus változata, a község történetét bemutató Onga története címu könyv pdf-es változata. A cd-rom I. kiegészítéseként, illetve folytatásaként felkerült a cd-re a település elmúlt 100 éves történetével kapcsolatos, az OKE által, de az általános iskola diákjainak bevonásával gyujtött újabb 1000 db fotót tartalmazó fotótár, Onga múltjával kapcsolatos levéltári forrásokat tartalmazó kiegészíto rész és az Ongai Kékdaru 2004-ben megjelent 6.- összes, illetve a 2005-ben megjelent 7. évfolyamának elso hét száma. A nyomtatásban megjelent könyvek, kiadványok elektronikus változatában néhány - leginkább pozitív - eltérést tapasztalhat a cd-romot és az eredeti munkákat is ismero érdeklodo, felhasználó. A tartalomhoz, a szöveghez ugyan nem nyúltunk hozzá, de ahol lehetoségünk volt, ott a nyomtatásban fekete-fehérben megjelent fotókat - színesre cseréltük (pl. az iskolatörténeti monográfiánál vagy az Ongai Kékdaru lapszámainál). Ez utóbbinál gyakran olyan képek is felkerültek a cd-romra, melyek hely hiány miatt nyomtatásban nem jelentek meg. Hiánypótló résznek szántuk a mintegy 450 összegyujtött Ongával kapcsolatos újságcikket és a település múltjához kapcsolódó tárgyi emlékeket bemutató fejezeteket.
Az egyes témakörökhöz mindenre kiterjedő kereső programok készültek, amelyek megkönnyítik a cd-rom II. használatát, segítenek eligazodni a múlt útvesztojében.
• A B.-A.-Z megyei Közgyulés Mecénás Alapjának támogatásával lehetoségünk nyílt arra, hogy elkészítsünk egy olyan helytörténeti mintatárat cd-romon, amely komoly segítséget nyújt a pedagógusoknak, egyetemi és foiskolai hallgatóknak, szakdolgozóknak, általános és középiskolás diákoknak, és minden e témában érdeklodonek a témával kapcsolatos kutatói munkájuk végzéséhez. A mintatár nagy elonye, hogy mindazoknak nyújt segítséget, akik nem rendelkeznek speciális levéltári, múzeumi, néprajzi és történelmi ismeretekkel, illetve járatlanok azon módszertani és szerkesztoi feladatokban, amelyek elengedhetetlenek egy tudományos igényu kutatás lefolytatásában.
• A helyi közéleti eseményeket képileg továbbra is archiváltuk (fotók, videofelvételek). A katalogizált, jól áttekintheto és kezelheto, az utókornak is megorzendo fotó- és videótárunkban Ongával kapcsolatban több mint 10 000 db hagyományos és digitalizált fotót és közel 250 db különbözo formátumú video- és kamerakazettát orzünk. A digitális fényképek számára korábban egy számítógépes adatbázist hoztunk létre, melyet tovább bovítettünk.
• Az önkormányzattal közösen megvalósítottuk az IHM-ITP 18-as pályázati projektet. Ennek részeként komoly számítástechnikai eszközökkel gyarapodott községünk.
• Technikai eszközeinkkel folyamatos segítséget nyújtottunk az általános iskolában folyó médiaoktatáshoz.
• Az általános iskolában a helyi média stúdió technikai eszközállományát, bútorzatát önerobol jelentosen fejlesztettük, bovítettük.
• Megszerveztük Kerényi Ferenc Júliáról címu monodrámájának ongai bemutatóját.
• Színház- és mozi-látogatásokat szerveztünk Sárospatakra és Miskolcra az egyesület által ingyen biztosított ún. színházbusszal a község kultúra iránt fogékony lakosai számára.
• Részt vettünk a nemzetközi ifjúsági Trivium Program, többek között annak tokaji média táborának megszervezésében és lebonyolításában.
• Nyári ifjúsági tábort szerveztünk Taksonyban az egyesület és szimpatizánsai számára.
• Folytattuk egy helyi képzomuvészeti albumhoz való anyaggyujtést.
• Számos kulturális és tudományos rendezvény, megyei konferencia technikai lebonyolításában segédkeztünk. (Miskolcon megrendezett országos, megyei és regionális konferenciák, községi rendezvények, iskolai rendezvények stb.)
• Egyesületünk segítette a helyi kulturális-, közéleti rendezvények és események lebonyolítását, megrendezését (közmeghallgatás, Falunap, kiszehajtás, iskolai rendezvények és ünnepségek stb.).
• Egyesületünk lehetoségein belül - jórészt könyvekkel, kiadványokkal, naptárakkal - támogatta a község intézményeit, szervezeteit, rendezvényeit, báljait.
• Az Ongáról készült új könyveket, kiadványokat az Ongai Kékdaru minden egyes lapszámait eljuttattuk minden fontosabb megyei közintézményhez, önkormányzathoz, a szomszédos településekhez.
• 2005-ben 11 különbözo pályázatot nyújtottunk be. Ezek közül 7 nyert. Összesen 2 080 000 Ft volt az OKE 2005. évi pályázati bevétele. (Ebbol 483 000 Ft-ot csak 2006-ban, 100 000 Ft-ot pedig közvetlenül a felhasználóhoz juttatva kaptunk/kapunk meg.)
• Az OKE vezetosége úgy gondolja, hogy az egyesület, mint közhasznú szervezet 2005-ben is sikeres évet zárt. A kituzött célok jórészt megvalósultak, a pályázatokon nyert összegeket, a községi önkormányzattól a közös IHM-ITP 18-as pályázati projektre kapott támogatást (600 000 Ft-ot) és a szponzori segítséget jól használtuk fel.
A beszámolót az OKE taggyűlése 2006. február 9-én elfogadta.
Takács László
OKE elnök










































































































