English Deutche Szlovák Román Ukrán

Tájékoztató az Ongai Kulturális Egyesület 1999. évi tevékenységéről

Az Ongai Kulturális Egyesület (OKE) 1999. február 25-én alakult meg. Az OKE 1999. március 16-i taggyűlése az egyesület éves munkatervében alapvető feladatként határozta meg az egyesület működésének beindítását, a működés feltételeinek megteremtését, azt, hogy a közvélemény ismerje meg az egyesületet, annak céljait, tájékozódjon az egyesület munkájáról. Konkrét feladatként megjelölte a helyi közéleti folyóirat megjelentetését, a községet érintő eseményekről való tudósítást, azok képi archiválását, alakítson ki együttműködést a község intézményeivel, a Polgármesteri Hivatallal és más társadalmi szervezetekkel. Továbbá:

• Lehetőség szerint indítsa el a helyi televíziós csatorna működését.
• Reagáljon pályázatokra, dolgozzon ki pályázati projekteket.
• Lehetőség szerint szervezzen kulturális- és sport rendezvényeket.
• Gyűjtse az Ongával kapcsolatos helytörténeti anyagokat (fotók, iratok, dokumentumok stb.).
• Jelentesse meg a helyi irodalmi antológiát.
• Készítse elő a helytörténeti tankönyv két éven belüli megjelentetését.
• Kezdje el a millenniumi helytörténeti kiadvány kiadásának előkészítését.

1999-ben a következők valósultak meg ezekből:
Az OKE a szükséges jogi procedurákat végig járva (bíróság, APEH, KSH, járadék igazgatóság, folyószámlanyitás, pecsétkészítés stb.) közhasznú szervezetként lett nyilvántartásba véve (ügyszáma: Pk.62.681/1999.4.szám), amely bírósági határozat 1999. április 10-én jogerőre emelkedett.
Egy év alatt sikerült elérni, hogy az OKE-t ne csak a helyi, de a környékbeli közvélemény is megismerje. Ezt a célt szolgálták a megyei lapokban - Déli Hírlap, Észak-Magyarország - az OKE-ről több alkalommal is megjelenő cikkek, tudósítások, a nagyobb helyi intézményekkel való kapcsolatfelvétel, velük való együttműködési megállapodások kialakítása, OKE levonók, lógók, zászlók, pólók, karácsonyi üdvözlőlapok, köszönőlevelek stb. készítése. Megjelentünk, bemutatkoztunk a miskolci, városi tv-ben. Az ismertté válás legjobb eszközét azonban az egyéves működésünk alapján elért eredményeink biztosították.
1999 márciusában jelent meg először az OKE helyi közéleti folyóirata, az Ongai Kékdaru. Sikerült az újságot minden hónap 10-12 között megjelentetnünk, a Községi Önkormányzat anyagi támogatásával. A közvélemény a havilapot megismerte, azt elfogadta és megszerette. Időnként mellékletekkel színesítettük a lapot - rendezési terv, iskolaszéki kérdőív stb. -, különösen nagy sikert aratott a decemberi számban megjelenő 2000-es Ongai Kulturális- és Sportnaptár. Az Ongai Kékdaruból havonta átlag 150-200 darabot értékesítettünk a boltokban. Kiugró volt a decemberi számunk eladása, amikor gyakorlatilag a megjelenő 300 példány mind elfogyott. Ingyen jutnak a laphoz a szomszédos önkormányzatok az őket érintő, érdeklő cikkeket tartalmazó lapszámokból, a Polgármesteri Hivatal, polgármester úr, jegyző asszony, könyvtárak, megyei közművelődési intézetet, egyéb megyei intézmények, iskola, az egyesületi tagok a befizetett tagdíjuk fejében kapják meg az újságot stb. Az újságban megpróbáltuk a helyi közvéleményt érdeklő minden dologról tudósítani, tájékoztatást nyújtani. Nagy hangsúlyt helyeztünk a helyi kulturális eseményekről szóló beszámolókra, működésünk, tevékenységünkről szóló tudósításokra. Sorozat keretében a környék településeinek rövid múltjával, életével, aktuális problémáival is megismertettük az olvasókat.
A helyi eseményeket lehetőség szerint képileg archiváltuk. 1999-ben több száz fotót készítettünk, amelyekből - kiegészülve általunk gyűjtött régebbi képekkel - katalogizált, jól áttekinthető és kezelhető, az utókornak is megőrizendő, több mint 1000 darabos fotótárat alakítottunk ki. A legfontosabb helyi közéleti és kulturális eseményeket videóra rögzítettük VHS illetve S-VHS képminőségben.
Elkészült, és 1999. augusztus 20-án megjelentettük a tíz helyi költő verseit tartalmazó Bársonyosan irodalmi antológiát. A kötet az egész megyében elismerést, méltó figyelmet keltett a szélesebb közvéleményben is.
Elkezdtük az Ongáról szóló helytörténeti tankönyv megírását, annak pénzügyi és tartalmi előkészítését. A kötet megjelentetését 2000. augusztus 20-ára tervezzük.
Folyamatosan gyűjtöttük az Ongával kapcsolatos helytörténeti anyagokat a levéltárakból, múzeumokból. Az Onga XX. századi története fotók és újságcikkek tükrében című kiadványunkhoz - melynek megjelenését ugyancsak 2000. augusztus 20-ára tervezzük - jelenleg már több száz régi fotóval rendelkezünk, melyek számítógépes feldolgozása folyamatban van, a kötet kiadásához szükséges anyagi források előteremtésén dolgozunk.
Részt vettünk helyi és regionális kulturális rendezvények szervezésében, azok támogatásában. (T. J. A. miskolci és ongai fotókiállításai, Juhász Győző miskolci és ongai kiállításai, ongai képzőművészek sajóládi bemutatkozása, helyi események technikai segítése: Falunap, Amatőr Gála, Idősek hete, Katalin bál, iskolai rendezvények stb.)
Videóklippet készítettünk a LógAritmus együttesről, mely a TV3 televíziós csatornán, Balogh István fafaragóról, mely a regionális televízióban került levetítésre.
Folyamatosan biztosítottuk községünk megjelenését az Interneten, ahol az intézményekről, helyi eseményekről olvashatók tudósítások több nyelven, láthatók fotók, olvashatók az Ongai Kékdaru minden egyes lapszámai. Az elektronikus megjelenés hosszútávú fontosságát bizonyítja, hogy például az Amerikai Egyesült Államokbeli Torontóban is fellelték a honlapunkat, és megrendelték az Onga története monográfiát.
1999-ben a kiírt pályázatok közül 17-re nyújtottunk be kidolgozott projektet, melyből 9-et utasítottak el, 2-nek az elbírálása még folyamatban van, míg 6 pályázatunk (B.-A.-Z. M. Közgyűlés Mecénás Alapnál, a Soros Alapítványnál, a Közoktatási Modernizációs Alapítványnál, a Dunaholding Alapítványnál, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványnál) összesen 645.000 forintot eredményezett - konkrét célokra - az OKE-nak.
Elkezdtük egy helyi televízió stúdió technikai feltételeinek megteremtését (S-VHS vágásra alkalmas videomagnó, kameraállvány stb.), amelyre pályázati pénzekből 370.000 Ft-ot fordítottunk, illetve az általános iskolában a stúdió kialakítását együttműködve az iskola vezetésével, ahol a fotó- és videótárat is működtetjük.
Céljaink megvalósulását nagyban segítette a különböző támogatóktól, szponzoroktól befolyt adomány. Ennek eredményeként az antológia és a kulturális- és sportnaptár kiadási költségeit jórészt fedezni tudtuk.
Rajtunk kívülálló okok miatt az ongai kábeltévé-hálózat átépítése, rácsatlakozása a tulajdonos miskolci fejállomására nem történt meg, a helyi televíziós műsorok sugárzása így nem valósult meg. A tulajdonossal és a műsorszolgáltatóval a kapcsolatot felvettük, de a technikai átépítés megvalósulásáig a tárgyalások konkrét eredményt nem hoznak Az eső miatt az ongai lakosokról készített filmünk falunapi levetítése elmaradt.
2000-re elkészítettük és kidolgoztuk az Ongai Kékdaru előfizetés útján történő terjesztését.
A községi önkormányzattól a közös helyi Média 99' programra 465.000 Ft, azaz ötszázezer forint támogatást kaptunk egy velük kötött együttműködési megállapodás alapján, melyről az önkormányzat felé tételes elszámolást készítettünk, a számlák fénymásolataival együtt.
Az OKE a felsoroltakon kívül számos kisebb volumenű rendezvényen, eseményen jelent meg, nyújtott segítséget, a maga lehetőségein belül támogatott. Így irodalmi antológiával jutalmazta az általános iskola „Szépen szólj !” és „Szép magyar beszéd” versenyeinek győzteseit, az SZMK Katalin bálját szintén antológia és 7 nyelvű kiadvánnyal segítettük. Reprezentációs célokra számtalan helyi kiadvánnyal segítettük az intézményeket, helyi szervezeteket, a Polgármesteri Hivatalt, a községi önkormányzatot stb.
Videokamerával rögzítettük a közmeghallgatás és Onga nagyobb volumenű eseményeit.
Az OKE vezetősége úgy gondolja, hogy az elmondottak is bizonyítják, egyesületünk, mint közhasznú szervezet sikeres évet zárt 1999-ben, a kitűzött céljaink jórészt megvalósultak, a pályázaton nyert összegeket és az önkormányzattól a Helyi Média program 99'-re kapott támogatást jól használtuk fel.

Takács László
az Ongai Kulturális Egyesület elnöke

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

    
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Civil Szervezetek Görgey Artúr Általános Iskola Esti Gimnázium Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Happy Bluesday Hellómivan Castrum Boldua Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

143665

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...