English Deutche Szlovák Román Ukrán

Az Ongai Kulturális Egyesület közhasznúsági jelentése 2004. évre 1000/Ft-ban

Az Ongai Kulturális Egyesület sikeresen folytatta az 1999-ben elkezdett munkáját. Meghatározott célokat 2004-ben jórészt sikerült megvalósítania. Havonta megjelentette helyi közéleti havilapot, az Ongai Kékdarut, annak minden egyes lapszámát közzétette az Interneten (www.onga.ngo.hu). Iskolatörténeti monográfiát jelentetett meg Ongáról, a helyi 100 éves állami oktatás tiszteletére, kiadta a Onga helyismereti cd-rom I-et, mely tartalmazza az Ongáról nyomtatásban eddig megjelent munkák elektronikus változatát. Az azonban jóval több pusztán a számítástechnika adta lehetőségeket kihasználó újszerű kiadványnál. Tartalmában számos adalékkal teszi teljesebbé a korábban megjelent alkotásokat. A cd-romon megtalálható: az 1998-ban kiadott Onga története című monográfia, az 1999-ben megjelent helyi amatőr költők verseit tartalmazó Bársonyosan irodalmi antológia, a 2000-ben Onga XX. századi történetét fotók segítségével bemutató fotóalbum, a 2001-ben a Barangolások Onga múltjában című helyismereti munkáltató tankönyv, a 2003-ban a Válogatott források Onga történetéhez című forrásgyűjtemény, a helyi újság, az 1999 márciusától megjelenő Ongai Kékdaru 1-5 évfolyamának elektronikus változatán kívül egy, a település elmúlt 100 éves történetével kapcsolatos, az OKE által, de az általános iskola diákjainak bevonásával gyűjtött 1000 db fotót tartalmazó fotótár, egy jó részt még feldolgozatlan, az utóbbi években felkutatott, Onga múltjával kapcsolatos - leginkább a község középkori történetére és szocialista korszakára vonatkozó - levéltári forrásokat tartalmazó rész, az OKE-ról szóló fejezet, illetve a diákok számára készült, a megye irodalomtörténetével kapcsolatos rész., kulturális programokat, koncerteket, előadásokat, színházlátogatásokat szervezett, fotó- és videofelvételeket készített a helyi közélet eseményeiről, biztosította Onga internetes megjelenését, bővítette a helyi média stúdiót, gyűjtötte Onga helytörténeti anyagát, régi fotóit, lehetőségein belül támogatást, segítséget nyújtott a kultúra iránt fogékony helyi és régión belüli lakosoknak, szervezeteknek, intézményeknek és önkormányzatoknak stb. Az egyesület segítséget nyújtott az általános iskolában folyó médiaoktatáshoz. Filmet készített a községi önkormányzat 2004. évi munkájáról, melyet a helyi közmeghallgatásokon levetített. Ifjúsági nyári tehetséggondozó médiatábort szervezett Bogácson egy általános iskolai csoportnak. Az egyesület segítette a helyi kulturális-, közéleti rendezvények és események lebonyolítását, megrendezését (közmeghallgatás, Falunap, kiszehajtás, iskolai rendezvények és ünnepségek stb.). Az OKE részt vett a nemzetközi ifjúsági Trivium Program lebonyolításában.

 

I Számviteli beszámoló E/Ft
A) Összes közhasznú tevékenység bevétele 3.485
  1. Közhasznú célra, működésre kapott támogatás 1447
  - a) alapítótól 10
  - b) államháztartás más alrendszeréből 600
  - c) személyi jövedelemadó 1%-a 138
  - d) egyéb támogatások 699
  2. Pályázati úton elnyert támogatás 1.580
  3.Közhasznú tevékenységből származó bevétel 442
  4. Egyéb bevétel 16
B) Vállalkozási tevékenység bevétele 450
  1. Nem cél szerinti (vállalkozási) bevétel 0
  2. Egyéb cél szerinti tevékenység bevétele 450
C) Összes bevétel 3.975
D) Közhasznú tevékenység költségei 3.349
E) Vállalkozási tevékenység költségei 430
  1. Nem cél szerinti tevékenység költségei 0
  2. Egyéb cél szerinti tevékenység költségei 430
F) Összes vállalkozási tevékenység költségei 3.779
G) Adózás előtti eredmény 156
H) Adófizetési kötelezettség 5
I) Tárgyi eredmény 151
II. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás  
  Eszközök 1.964
  Befektetett eszközök 1.076
  1. Immateriális javak 0
  2. Tárgyi eszközök 1.076
  3. Befektetett pénzügyi eszközök 0
  Forgóeszközök 888
  1. Készletek 0
  2. Követelések 5
  3. Értékpapírok 0
  4. Pénzügyi eszközök 843
  Források 1.924
  Saját tőke 1.919
  1. Induló tőke 10
  2. Tőkeváltozás 1.758
  3. Tárgyévi eredmény 151
  Céltartalék 0
  Kötelezettségek 5
  1. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0
  2. Rövid lejáratú kötelezettségek 5
III. Cél szerinti juttatások kimutatása 0
IV. Kapott támogatások kimutatása a 2003. évben  
  1.Onga község önkormányzatától 600
  2.Pályázatok 1.580
  - B.-A.-Z. m. Közoktatásáért Közalapítványtól 150
  - Ifjúsági és Sportminisztérium. Mobilitástól 400
  - NCA 730
  - NKÖM 3032/2651 1P 100
  - B.-A.-Z. m. Önkormányzat Mecánás Alap 100
  - Közoktatás Modernizációs Közalapítvány 100
  3. Társadalmi szervezetek támogatása 130
  4. Magánszemélyektől adó 1%-a 138
  5. Magánszemélyek által nyújtott támogatás 457
  6. Gazdasági társaságok által nyújtott támogatás 112
3. Szponzoroktól, magánszemélyektől 535
  Összesen: 3.017
V. A vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások értéke, ill. összege 0

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

    
Minden program...
Kiemelt linkek
Onga honlapja Ongai Civil Szervezetek Görgey Artúr Általános Iskola Esti Gimnázium Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet Ongai Horgász Egyesület Ongai Videótár Tata Lovasudvar Happy Bluesday Hellómivan Castrum Boldua Online Fotótanfolyam

2009.09.17. óta

143665

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...